Néhány napja már fejben elhatároztam, hogy tennem kell magamért. A lelki oldalon egyrészt hagyom megélni az érzéseimet, másrészt igyekszem tudatosítani magamban, hogy -habár soha többé semmi nem lesz olyan, mint anyu halála előtt- nem szeretnék örökké a szomorúság ködében fuldokolni, a lehetőségeimhez képest szeretnék idővel jobban lenni.
Tegnap végül átjött B., a szomszéd, beszélgettünk kicsit. Eleve jólesett, hogy érdekli, mi történt, hogy vagyok. És kiderült: a férje is hospice beteg volt, hozzá is Zs. és doktor T. járt ki. (Ő is azt mondta: mindketten tündérek, a férje is annyira kedvelte őket, mit anyu.)
Tegnap vágtam a hajamból. A neten rengeteg videó van az otthoni frizura-igazításról, hát a legegyszerűbbet megcsináltam. Pont olyan lett, mint a kisfilmben. Ja, nem. 🙈 De jó lett. Mivel hullámos a hajam, nem látszik durván, ami nem jó.
Ma munka után lóhalálában ügyintézés. 7-től 3-ig voltam a suliban, aztán először Földhivatal. Megesküdtem volna rá, hogy anyuval anno ott voltunk, ahol gondoltam. Tényleg ott voltunk, de az az adócsoport. 🙊 Sebaj, a fiatalember nagyon kedvesen útbaigazított. Másik épület, a cetlit osztó ajtónálló hölgy majd segít. Senki nem volt a segítségnyújtó helyen, csak egy nő, aki szintén segítségre várt. Nekem nem volt időm, így benyomtam valamit a panelen, kiadott egy számot, a gép a falon pittyent is, mehettem. Tudtam, hogy rossz helyre megyek, de bejött, amit reméltem: a hölgy felkelt a pult mögül, kijött velem és kaptam a gépből egy olyan számot, ami az én ügyemhez jó. A falon lévő monitor megint pittyent és már mehettem is be haszonélvezeti jog ügyben. Az ügyintéző roppant kedves volt. Amellett, hogy kb 2 perc alatt kitöltöttük a nyomtatványt, kérésemre eligazított, merre, kinél tudok hagyaték ügyben intézkedni. 7 percem volt, így rohanás vissza az előző épületbe, a portás elmondta, merre menjek, fel a lépcsőn, jobbra, sarok, ez az. Bekopogtam, bemehettem. A hölgy itt is végtelenül kedvesen segített, kitöltöttük a nyomtatványokat, lefénymásolta, ami kellett a beadványhoz, ott is hagyhattam, holnap reggel már továbbítja is a közjegyzőnek. (Anyunak csak az utolsó havi nyugdíja maradt és 3000 Ft a bankszámláján, a közjegyző dönti majd el, lesz-e ezen hatalmas ügyben hagyatéki tárgyalás.)
Anyu ott volt, segített, hogy -ha már intézkedni kell minden simán menjen. Abból gondolom, hogy ugyanolyan kanapé volt a folyosón, mint amilyen az "angyalkás" szobában Hőgyészen. (Aki nem hisz az ilyenekben, az, kérem, lapozzon.)
A rohanástól, az izgalomtól (jesszus, a hivatali ügyek intézését nem nekem találták ki...) folyt rólam a víz. Pár lépés az egyik vendéglő, ahol anyuval szoktunk kávézni, beültem és ittam neki egy kávét, amíg kifújtam magam. Aztán mentem a mosdóba, mert rámjött a sírás.
Több intézni való van még, de megbeszéltem magammal: a napi 1 pont elég lesz. (Ma ráadásul 2 is sikerült, haladok.)
Még menni kellett boltba. Onnan haza.
A kocsim belül hasonlít egy disznóólra. Hónapok óta nem takarítottam, pedig volt hó, sár, eső. És mindent csak úgy bedobáltam. A csomagtartóba, ha valamit tenni akarok, előtte helyet kell csinálni. Tervezem én, hogy rendet rakok, csak... De meglesz.
Ma , amikor bolt után leparkoltam, fogtam az óriás szatyrot, hogy abba sok dolog fér, a vállamon sokkal könnyebb felcipelni. Kinyitottam és... Benne volt még az a "tasak", amiben anyut (vagyis anyut az urnájában) kiadták a temetkezési vállalkozásnál. Hát megint eltört a mécses...
