2024. május 31., péntek

Péntek

Mami központi figura volt a család életében. Anyuéban is, a sajátomban is. Mindenki szerette, kedvelte.


Itt anyu kezét fogom:


Itt mamiét:


Mami halálát még fel sem fogom, mégis valahogy "kioltotta" azt a mérhetetlen fájdalmat, amit addig éreztem anyu halála után, amíg mami még élt. Így jutottam el az origoba, egy lelki "nyugodt nihilbe" és felfokozott test-érzetbe. MINDENEM sajog, és BORZALMAS mértékben fáradt vagyok. Éjjelene rettenetesen rosszul alszom, napközben pedig sajnos bármikor el tudnék aludni, kegyetlenül nehéz nyitva tartanom a szememet.

Ma volt még egy kis garázsvásár anyunál (a lakásában) a maradék cuccosokból, de most már nagyon fáradt vagyok ettől is. Konkrétan úgy érzem: az energiáim egy -nagy- részét az viszi el, hogy amit két éve hordtam fel, amikor anyu odaköltözött, most teszem ide-oda, hordom föl-le-át (...). Még valószínű vasárnap, és jövő héten egyszer átmegyek, aztán részemről elég volt.

Itthon van a dolog másik fele. Rengeteg cucc. Kupacok. Szegény M. sem fér már el a gönceimtől. De elég ebből. Volt egy nagy kupac dobozom. A terv vele: ebbe is pakolok, max leviszem a tárolóba. Hát nem. Ami nem fér el, az nem kell, nincs dobozolás. Fogtam a sniccert, kihordtam a dobozokat a teraszra (hogy ne itt bent csináljak koszt) és összevágtam az összeset, mehet a szelektívbe. Terveim szerint holnap a ruhák jönnek. Ami nem jó: megy. Ami egy éve nem volt rajtam, az is. Vannak dolgok, amiket anyutól hoztam át és amikhez még lélekben ragaszkodom, ha nem fogjuk használni, keresek nekik új gazdát.

Túl sok a tárgy, túl sok a munka, túl kevés a tér, túl kevés az idő és az energia a fontos dolgokra....

(Holnap szombat, és délután dolgozom...)

 

2024. május 30., csütörtök

Csütörtök


Reggel már 7 óra előtt a kórházban: pulmonológia kontroll. Minden rendben. Második órára már a suliban vagyok.

Lemegy a munkanap, roppant nehezen kínlódom végig magam rajta energiával.

Papírbolt a sulinak, ügyintézés a városban, haza.

Késő van már, amire nagy nehezen ráveszem magam, hogy csináljak is valami értelmeset. Elkezdek pakolni, és sorra kerül az ágynemű. Mamié. Mert hogy anyu mindig otthoni, friss ágyneműt vitt maminak az otthonba, minden látogatáskor. Eleinte még mami maga tudta áthúzni a kis és nagy párnáját, aztán segítséggel. Az utolsó héten, fekvőbetegként már sehogy. Meglátom az ágyneműt és kész. Pont. Megbénulok. Keresem a távolba ellebegett lelkemet. És megnémulok.

Lesz majd jobb.

 

2024. május 29., szerda

Szerda

 A sok ölelés mellett ezeket is kaptam:




A gyerekeknek nem mondtam mamit. Sokan nem is tudják. Ők még javarészt "gyermek-dimenzióban" élnek, jó, ha maradnak ebben. 

Nehéz, nagyon nehéz dolgozni úgy, hogy sokszor még testben sem érzem, hogy ott vagyok. Amellett, hogy több mázsásnak érzem a testem, amit nagyon nehézkes vonszolni A-ból B-be, a lelkem időn és téren kívül valahol lebeg. Ma is többen kérdezték, hogy vagyok (köszönöm!), annyit tudok válaszolni: vagyok, mert magamnak sem tudom megfogalmazni, hogyan is vagyok. A testemet érzem. Mert minden porcikám fáj. A bal kulcscsontomnál folyamatosan szúr, nyom a mellkasom, néha alig kapok levegőt, álldogál az emésztésem, sokszor remeg a kezem, a vállaim irtóztató módon fájnak, a bal sarkam-talpam is folyamatosan, a két (három?) éve szétrúgott bal kis lábujjam folyamatosan sajog, a fogaim sem kutyák (és mennem kéne már nagyon a következő foghúzásra), sokat fáj a fejem, nem jól alszom (még mindig) és MINDEN reggel félelmetesen fáradtan ébredek (...). A munkában való jelenlét felemészti minden energiámat.

Mintha az agyam is, a testem is tőlem függetlenül létezne. Azóta, hogy voltam maminál vasárnap, versek motoszkálnak a fejemben. Régen nagyon könnyen tanultam, egy időben rengeteg verset is (ez tényleg régen volt). Jönnek elő verssorok, amikhez megkeresi a memóriám a többi verssort, amíg egyszer csak összeáll, vagy folyamatosan dolgozik rajta. Igyekszem enni. Ami van. De nagyon nem jól eszem. Az emésztésem le is állt. 

Egy blogbejegyzést megírni is iszonyatos energiába telik. Ha mégis összejön (legyen bármilyen), azért az jó.

Tényleg óriási munkahelyi változások lesznek jövőre. Minden tanévet már áprilisban el kell kezdeni előkészíteni (amibe nem lát bele egy kívülálló). Még éppen az ez évi véghajrában vagyunk, de már konkretizálni kell a következő kezdést: nagyon nem egyszerű és nagyon időigényes. A mostani energiaszintemmel hatalmas kihívás ez (is).

Drága mami és anyukám, nagyon hiányoztok...





2024. május 28., kedd

Mami 🖤

Két perccel az első óra előtt csörög a telefon. Unokanővérem.
- Szia!
- Szia! Mami?
- Igen, most hívtak Gyönkről, ma reggel elaludt.

Nincs kecmec, sírok, majd letörlöm a könnyeimet:menni kell órára. A nap hosszú, a babarci munka után menni kell Szajkra, este 6-ig megbeszélés...

Sírás csak nagy nehezen, otthon.

Ma hajnali 5-kor mami szépen csendben elaludt. Tudtam én, láttam rajta vasárnap, amikor meglátogattam. Éreztem, hogy akkor látom utoljára. Nagyon örülök, hogy el tudtam búcsúzni tőle.

Egyetlen dolog vigasztal: hogy együtt lehet a szeretteivel, hogy végre találkozhat anyuval.










Ezt a gyertyát még Dél-Tiolból hoztam maminak, amikor ott dolgoztam. Anyu aztán Hőgyészről elhozta Mohácsra, amikor ide költözött. Anyu halála után én hoztam haza. És ma meggyújtottam. Mamiért. Többé végképp nem őrizgetek semmi szépséget, hanem használom.


Mamikám, legyen könnyű utad. Nagyon szeretlek.





 

😞

 Mamikám elaludt. 

2024. május 27., hétfő

Hétfő

Azt mondják, én választottam magamnak a szüleimet. Negyvennyolc éves koromig ez az "elmélet" számomra lehetetlennek tűnt. Ma már kezdem azt hinni: van benne valami.

Azt mondják, az ember maga választja a sorsát, a szenvedését. Eddig nem hittem, de valami kezd derengeni.

Azt mondják, minden történés az életünkben tanítás. Anyu haláláig (és még kicsivel utána) azt mondtam: képtelenség.

Lehet, hogy anyut azért választottam, hogy tanítson. Lehet, hogy ő azért választotta a korai halálát és hogy végigkísérjem az úton, hogy tanítson. Ez viszont már az utolsó hónapjában nagyon valószínűnek látszott. Hiszen többet tanultam magamról, másokról, ez életről abban az egy-két hónapban, amíg anyut ápoltam, mint előtte 49 év alatt.

Anyu elment, és most mami készül. "Fura" mód roppant hasonlóan, mint anyu. Felfogható ez is egyfajta tanításnak. De ha nem is gondolok bele ennyire: már máshogy viszonyulok mami agonizálásához. Még mindig nem csinálom jól, de legalább tudatosan vagyok képes jelen lenni a folyamatban. Tudom, hogy mennyit tehetek érte, azt meg is teszem, de azt is tudom: a többi már nem rám tartozik.

Ma felhívtam az otthont, beszéltem az osztályos nővérrel és a szociális segítővel is. Megkértem Sz-t, hogy mami megkaphassa a betegek kenetét és az utolsó kenetet. Mert mami hívő, (a Rómából kapott rózsafüzér és az imakönyve az otthonban is nála van az éjjeli szekrénye fiókjában), és tudom, hogy ha "ép elméjű" lenne, ezt szeretné.

Mami az utolsó nagy kapocs a családunkban. A magyar rokonok felé is, német honba került rokonaink felé is. 94 és fél éves. Őt nem betegség, hanem az öregség viszi majd el. Biztosan van tanulni valóm a haldoklásából, biztosan van mit tanulnom abból, hogy két nagy szerettem ennyire hasonlóan haldoklik. 

Hospice Zs. mondta anyu utolsó napjaiban, hogy a lélekkel sokkal többet kellene foglalkoznunk még éltünkben. Egyre tisztábban látom, hogy ez így lehet. 

Van egy "terv" a fejemben arról, amit "racionalizálnom" kell. Pl. csökkenteni kell a dolgaim/tárgyaim számát, kidobni, ami lejárt, elhasználódott (...). De úgy érzem, hiába oldom meg a materiális dolgaimat: amíg a lelkem nincs rendben, totál mindegy, mit kezdek a megfoghatóval.

Huh, bizony: anyu halálával és azóta rendes metamorfózison megyek keresztül. Irtózatos energiákat felhasználva. 

A "hétköznapi" életben látszólag jól boldogulok. Látszólag. Óraási a szakadék az irántam támasztott elvárások, kötelességek és önMAGam, önVALÓm között. Mintha két univerzum között ingáznék.

Sok dolgot szeretnék még írni: egyszerűen nincs rá energiám. És kénytelen vagyok aludni, holnap kezdődik a "munkabeli jövőm" "előre-vetítése", -enyhén szólva- roppant hosszú lesz a munkanap. (Persze tudatosan tudom, hogy nem biztos, hogy eben részt kellene vennem, no de majd írok erről később).

2024. május 26., vasárnap

Vasárnap-anyu és mami

Tegnap kipakoltuk anyu lakását úgy 90%-ban. Órákig folyamatos lépcsőzés, fuvar, cipekedés. Ma jöttek a bútorok nagy részéért. Amíg vártam őket, lehordtam a szemét nagy részét, pakoltam, hogy oda lehessen férni a bútorokhoz. 


Aztán hazajöttem, átöltöztem, és indultam mamihoz. A héten többször telefonáltunk, mert mami tényleg nincs jól. Múlt szombaton voltunk nála M-val, akkor még kiültették, tudtunk is pár szót beszélgetni, megette a befőttet is, amit vittem. Szörnyen gyenge volt és nagyon a saját kis világában, de még "itt" volt. Másnap a húgomék jártak nála, akkor már csak feküdt, szinte ébreszthetetlen volt.

Ma is feküdtél, mami, ugyanúgy, mint anyu a vége felé. Ugyanúgy erőtlenül gyürködted a paplanodat. Ugyanúgy tátva volt a szád, ugyanúgy hallani, ahogy a légzéseddel kompenzálod a lanyhuló szívműködésedet. Ugyanúgy szinte ébreszthetetlen voltál, mint anyu. A bőröd olyan száraz, mint anyué volt. Enni valamennyit eszel, de szinte semmit nem iszol. Ugyanúgy fecskendő volt az éjjeli szekrényeden, mint anyunak a kis asztalán. Meg sem moccansz. Nem kommunikálsz. Mintha anyut láttam volna: az orrod megnyúlt, a szemeid opálosan a távolba révednek. Annyira sem vagy itt, mint azelőtt. Viszont nálad is érzem, sőt tudom, hogy valamilyen szinten felfogod a valóságot. Amikor simiztem a kezedet és abbahagytam, erőtlenül utána nyúltál, megfogtad, és amennyire csak erődből telt, szorítottad a kezemet. Tapasztalataimból ítélve van rá esély, hogy ma láttalak utoljára. Így elbúcsúztam tőled. Ugyanúgy, mint pár hónapja anyutól. Folytak a könnyeim, de nem bántam. Megköszöntem, hogy ennyire jó nagymamám vagy, a sok szeretetet, törődést, gondoskodást, hogy mindig számíthattam rád. A tanácsaidat. Kértem, hogy bocsáss meg mindenért és én is megbocsájtottam neked (ha esetleg kellett volna bármiért, mert én nem emlékszem rá). Neked is, ahogy anyunak 4 hónapja, elmondtam, hogy legyen minden úgy, ahogy szeretnéd. Ha maradnál, legyen, de ha mennél, legyél bátor, mi jól vagyunk és jól leszünk.


Órákig "beszélgettünk". Sírva jöttem el tőled, nem is tudtam egyből hazaindulni.

Irtó (fizikailag is és lelkileg is) kemény hétvége volt. Ezután holnap munkakezdés? Hát gatyafelkötős lesz...

 

2024. május 25., szombat

Szombat- levelek

Szia Anyu!

Amióta elmentél és eltemettünk, lassan öt hónap eltelt. Garázsvásároztam a lakásodban. Rengeteg időbe telt, de sokan, nagyon sokan jöttek és találtak nálad kincseket fillérekért. Ma Tozzi is lejött, L-val és M-val jó pár fuvarral átvittük a maradék dolgaidat Cs-hoz, aki tovább értékesíti. Már csak néhány bútor maradt, aztán üres a lakásod. Beszéltünk az eladásról. Tuti, hogy mondod a magadét ott, ahol vagy, mert hogy mivel két éve a miénk, nem öt vagy több, ezért milliókat (!!) kell az eladás után adóként befizetni. (Magyarország, én komolyan így szeretlek...) Jó kis leckét adtál, ezt megoldani.

Furcsa volt, hogy nemrég a ruháidat is hordtam fel a kocsiból zsákokban, ma pedig ugyanez történt, csak "visszafelé". Érzelmileg is ellentétes előjellel. Akkor örömmel, tele reménnyel, ma... Ma nem lehetett erre gondolni. Nem engedtem meg magamnak, hogy belegondoljak az egészbe, mert munka volt, minden leszervezve, csinálni kellett. 

Az időjárás is más volt, mint a költözéskor. Akkor csisszre kibírta az eső, akkor kezdett csöpögni, amikor mindent felhordtunk. Ma reggel volt kicsit borult, aztán egész nap verőfényes napsütés. 

Tudom, hogy büszke vagy ránk, amiért nem kerültek a szemétbe a dolgaik. És tudom, hogy nagyon örülsz annak, hogy a lányaid és a párjaik ilyen klasszul összedolgoztak, aztán együtt ebédeltek és még kávézni-beszélgetni is beültek együtt.

Amikor átmentél a szivárvány-hídon és a húgommal megbeszéltük, hogy eladjuk a lakást, minden négyzetcentiméterhez ragaszkodtam. Bármit elvittek, az öröm mellett fájt is. Hiszen mindenben ott voltál, mindenhez fűződött egy sztori, egy emlék. Most, hogy szinte teljesen üresen áll, úgy érzem, ez csak egy -modern, szép- lakás. Az elkerült dolgokkal pedig szétszórtunk téged: a kedvességedet, a gondoskodásodat, a precízségedet, a szeretetedet. 

Miután mindennel végeztünk, hazajöttem, beájultam és fél 5-ig aludtam...

Remélem, ott, ahol vagy, már csak örömöd van, nincs fájdalom és fáradtság, és már csak nevetsz azon, milyen megerőltető volt a földi léted.

Rám még holnap is kemény nap vár, így megyek aludni.

Soha el nem múló szeretettel ölellek.

Timi

.......

Tozzika!

Ha csak rövid időre is, ha fura célból is (hiszen kipakoltuk anyu lakását), jó volt együtt lenni. Figyelted, hogy amióta anyu elment, sokkal többször találkozunk, mint előtte? Ahogy anyu a búcsúzásakor fogta egyszerre a kezünket, mintha még erősebb köteléket vont volna körénk.

Köszönöm, hogy ilyen szépen összecsomagoltál mindent, és nekünk csak hordanunk kellett a zsákokat-dobozokat. Örülök, hogy találtál-találtunk még kincseket, amiket hazahoz(t)unk. 

Emlékszel, anyu hányszor mondta, hogy milyen egyedül van itt. Most aztán tényleg rengeteg ember, új ismerős megfordul(t) nála, tutira nagyon örül onnan fentről. Hidd el, nem aggódik a pénzen, mert ő már tudja, hogy nem ezen múlik a földi boldogság. Boldog a sok látogatótól, a sok jó energiától, hogy örömet szerezhetett a dolgaival másoknak. Hiszen alapban mindig jó szándékú, jótékony, segítőkész ember volt.

Jó volt együtt enni, kávézni, beszélgetni. És szerintem ma is sok mindent tanulhattunk egymásról, magunkról, sőt másokról is.

Ölel Nővid: T.

.......

M,

köszönöm a mai rengeteg segítséget. Hogy végül mégis jöttél és együtt ebédeltünk. A kávézós beszélgetést is.

Este fogtad magad, pikk-pakk szortíroztad a ruháidat. Fogtál egy zsákot és belepakoltad mindazt, ami nem jó és a mit nem hordasz. Gondolkodás nélkül. Kábé a felét. És még így is maradt. Nagyon felnézek rád, hogy erről így gondolkodsz. Hogy nem társítasz a tárgyak óriási részéhez érzelmet. Ma (is) tanultam tőled és ezt (is) nagyon köszönöm.

Tsch.


2024. május 23., csütörtök

Csütörtök

Anyu, 4 hónapja és 17 napja állt meg a szíved. (Ezt nem volt egyszerű kiszámolni... És nem is biztos, hogy stimmel...) És ezzel együtt kicsit az enyém is. Anyu, a haláloddal minden megváltozott. Kegyetlenül nehezen viselem. Mivel dolgoznom kell, tartom magam nagyon. Mivel szeretném, ha a dolgaid nem kerülnének szemétbe, garázsvásározom a lakásodban, nagyon nem könnyű.

Nagyon sokat sírok napok óta esténként.

Mami majdnem egy hete nincs jól. Nagyon nem. Mintha téged látnálak az utolsó pár napodon.

Jesszus, napok óta minden este bőgök... Millió zsepit fújok tele...

Most is...

Aludnom kell. Holnap munkanap... 

2024. május 22., szerda

(Sóhaj)

Mintha anyu a halálával vízkeresztkor elindított volna egy változás-lavinát az életemben. Minden (MINDEN) változik, a munkahelyen, a dolgaimban (...). Persze mindent felülír az, hogy anyu elment.

M. nagyon jól tolerálja az anyu elveszése miatti állapotomat. Van, aki kimondja, hogy amit csinálok, az kevés. És ezzel semmi baj nincs. Amit szinte senki nem lát/tud az az, hogy ez a négy hónap alatt nem pihentem, nincs időm magamra (...), hogy ami kintről látszik, annak köze sincs a belső valóságomhoz. Hogy amit nyújtani tudok, abban minden lelki és fizikai erőm benne van. Néha magamon is csodálkozom, hogy egyáltalán ennyire is bírom például a munkahelyen, vagy amikor anyu lakásában garázsvásározok. Nem gyártok kifogásokat, de én érzem, hogyan vagyok, és ahhoz képest -szerény, saját véleményem szerint- elboldogulok a kötelességeimmel. (Mindeközben tudom, hogy mindenkinek megvan a maga probléma-hegye, de akinek még él az anyukája, az elképzelni sem tudja, min megyek keresztül, így megértem mindenki irányomba mutatott elvárásait.)

Nagy változások vannak/lesznek az életemben, de még mindig mindegyik eltörpül amellett, hogy anyu nincs és nem is lesz.

Mamikám nagyon nincs jól.

Eladom az autómat.

Óriási munkahelyi változás lesz.

Eladjuk anyu lakását.

Újabb foghúzásra kell mennem, valószínű, hogy nem az utolsóra.

Augusztusra van időpontom az alvásklinikai vizsgálatra.

(...)

Nehéz bírni energiával.

Nehéz lelkileg és fizikailag.

Anyu nagyon hiányzik.


(Hőgyészen, a Kő-kút forrásnál.)


2024. május 20., hétfő

Pünkösd hétfő

Este van. Pakolás itthon, garázsvásár anyu lakásában...

Nem tudok írni.

Borzalmasan fáradt vagyok. 

2024. május 19., vasárnap

Pünkösd vasárnap délután

A délelőtt után sütöttem egy túrós sütit, közben unokanővérem írta, hogy indulnak.


Eljött J., Zs., Z. és keresztanyum anyu lakásába, elvitték, amiket szerettek volna. Mi M-val áthoztuk anyu egyik komódját hozzánk. Kellemes volt lecipelni a másodikról és felcuccolni a harmadikra, no de ez van. Ezt a komódot anyu tavaly áprilisban rendelte, én raktam össze neki. Istenem, csak egy éve... Nincs még végleges helye, egyelőre a konyhában tettük le.


Húgom volt ma maminál L-val. Mami nincs jól. Szinte ébreszthetetlen egész nap. A húgom küldött róla képet, igen: pontosan, mint anyu a végén... Reggel, amikor ruhát kerestem magamnak, mondtam M-nak: még nem pakolom el a feketéket, mami miatt... Már három hete is, amikor maminál voltam, és mesélte, hogy hamarosan jönnek, és elviszik a jókat a Holdon túlra, határozottan érezhető volt, hogy készül... Tegnap még inkább, amikor meglátogattam, a húgom mai fotója és elbeszélése alapján még egyértelműbben... Amellett, hogy mami élete már nem élet, azért "örülök", hogy ha megy, talán találkozhat anyuval, a fiával, papival, anyukájával, volt, szeretett osztálytársaival... Azt kívánom, legyen anyuénál sokkal-sokkal könnyebb útja a szivárványon túlra...

Pünkösd vasárnap délelőtt

 

Tegnap úgy fejeztem be a bejegyzést, hogy ma pihenni fogok. Fél 9-ig aludtam, reggeli 10-kor.


Aztán a lekvárok cimkézése után lementem a tárolóba rendszerezni. A tavaly talonba levitt ruháimat azóta sem hordtam, így mentek a csomagtartóba, elajándekozom. Ment még két doboz a kocsiba és két zsák. Átviszem anyuhoz, hátha kell valakinek.

Igaz, hogy a garázsvásár időigényes és fárasztó, de így nem kerülnek használható, sok esetben vadonatúj dolgok szemétbe.

2024. május 18., szombat

Szombat

Héttől hétig...

Felkelés, M. piacra. amikor hazaért, indultunk Gyönkre, mamihoz.

Hazaérés után a piacos eper befőzése lekvárnak. 

Onnan anyu lakásába, garázsvásár.

Közben M. otthon eltette az uborkát.


Aztán jött át anyuhoz.

Onnan haza, mosás, mosogatógép. Este 3/4 8. Most ültem le. Irtó fáradt vagyok.

Ja igen. Az egész napi étkem a fotón:


Éhes se voltam, meg addig ültem, amíg vezettem Gyönkre meg vissza. Úgyhogy sikerült egy 25 órás böjtöt tartanom (inni ittam) nem tervezetten.

Anyu lakásából szépen kopnak a dolgok. Van, amitől nehéz szívvel veszek búcsút, de nincs mit tenni. Az határozottan jó érzés, hogy tovább élnek anyu tárgyai valaki másnál.

Holnap muszáj lesz kicsit pihennem is.

 

Maminál

Két hete voltam maminál. Múlt héten Somogyvámos után is hozzá tartottunk, amikor Dombóváron defektet kaptunk. 

Nagyon sovány. Nagyon erőtlen. Nagyon gyenge. Alig lát, szinte nem hall.

Nem volt éhes, de bepuszilta a jó nagy adag barackbefőttet most is. Azt mondta, nagyon régen evett ilyen finomat. Ezt is ő tette el anno anyuval még Hőgyészen.

Neki már nincs jövő, régóta nincs jelen, a múltból is inkább a nagyon régi dolgok egy kis foszlányának a szövedéke él a fejében.

Nem tudta, hogy én én vagyok, csak érezni lehetett, hogy tudja: valaki, akit jól ismer.

P. mami ágyán anyu egyik plédje, amit adományként hoztam az otthonba. Jó volt látni, hogy használják. És így kicsit anyu is ott van mamival.

Anyut egyébként nem kérdezte, de amikor odaértünk és adtam neki puszit, egyből fordította a fejét a másik oldalra, ugyanúgy, mint amikor még anyuval jártunk hozzá.

Menni készül. Azt mondta, nem tudja, miért van még itt. "Tegnap voltam 100 éves, de nem mondtam senkinek." "Lehet, hogy megmaradok magnak." 

2024. május 17., péntek

Nem egyszerű...

Nem egyszerű ám erről írni sem. Anyuról. Arról, hogy meghalt és hogy emiatt hogy érzem magam. Ez egy akkora, de akkora űr, hogy nem tudom szavakba önteni. 

Ma este a teraszon voltam és tisztán éreztem, hogy hozzám beszél. Hallottam a gondolatait a sajátjaimként. Nyugodt volt. Azt mondta, hagyjam a szenvedést, lépjek egy nagyot, éljek. Hogy igazat mondott, mielőtt meghalt ("Szeretlek titeket, örökké, örökké, örökké!"). Hogy ez mindig így volt és mindig is így lesz. Legyek bátor. Menjek bele a félelmeimbe. Ne aggódjak, minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Figyeljek és vigyázzak magamra. Nézzek távolabb. Túl szűk valóságot látok. 

...

2024. május 16., csütörtök

Manapság

Pörögnek az események. Úgy ezerrel...

Hétfőn volt először, hogy nem csont fekete ruhába öltöztem.


És vittem dobozolt ételt.


A munka is megy, nagyon közeledik az év vége, a gyerekek fáradnak, én nem kevésbé.




Minden egyes napra van intézni való. 

Ma munkából nem haza, hanem fogorvoshoz. Üres volt a váró, egy ember volt bent, az is jött már kifelé, így rögtön sorra kerültem. Szépen gyógyulok, a többi Pünkösd után...

Fogorvos után a parkolóból hívtam B-t, a pedikűröst. Van egy tyúkszem a sarkamon, már járni is alig tudok, mikor tudná kiszedni. Azt mondta, időpontja nincs, de menjek, megcsinálja. Átparkoltam a térre, de annyira kellett mosdóba mennem, hogy nem bírtam volna ki. Bementem a K-ba, megkérdeztem, mennyiért mehetnék el WC-re. Nem kértek semmit.

B. épp egy vendégét manikűrözte, de gyorsan megoldotta a gondomat, ráadásul egy fillért sem kért.

Itthon váltottam M-val pár szót, aztán ő ment edzésre. Én pakoltam, mert ma zuhanycsap-szerelés volt, kiteregettem.

És egyszer csak rám tört a sírás. Anyu rettenetesen hiányzik. Napokig nem sírok már, csak néha pityergek (ez nem azt jelenti, hogy nem gondolnék nagyon sokat rá), aztán jön egy ilyen. A "semmiből".

.......

Sok a történés. Az egyik a munkahelyi. Látva a pol.it.ikai trendet várható volt, hogy elkezdik az iskolák központosítását. Azaz városba terelését. No de úgy most, minden átmenet nélkül. Pénteken reggel közölte velünk az igazgató, hogy egy osztályt indíthatunk, két tanítóval. B-nek (kolléganőm) mennie kell. És pont. Ráadásul mindezt úgy, hogy fizikai képtelenség két tanítóval megoldani csak a kötelező óraszámot is, mivel nem kaptunk annyi órát. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy vagy ingyen csináljuk egy jó részét, vagy nagy kegyesen kapunk még annyi minimális órát, hogy legalább a tanórákat meg tudjuk tartani (persze mindent (MINDENT) összevonva, sokszor a teljes gyerekcsapatot elsőtől negyedikig. Senkit (SENKIT) nem kérdeztek meg, elvállaljuk-e így. Magyarul: ott fent nem fogják kimondani, hogy bezárjuk a kisiskolákat (Baranya szórt településrendszerű, rengeteg apró faluval, a tan.kerület 11 (!) iskoláját érinti ez), majd az lesz: a pedagógusok mentek el, miattuk kellett megszüntetni.

Erről most nem írok bővebben. A lényeg: nem számít a gyerek egy iskolában, nem számít az ember, egy suli csak viszi a pénzt, megoldható a pedagógus-hiány (ja, ami ugye nem létezik...), ráadásul sokunknak mennie kell majd (ha nem is idén, jövőre biztosan), így a "nagy" béremelésünk után rengeteg ember bérével tudnak spórolni.

Nem pesszimista vagyok, csak realista.

.......

Minden változik. Semmi nem egyszerű. 

2024. május 13., hétfő

Vasárnap este (és hétfő este)

Igazán intenzív, kalandos, testet-lelket formáló hétvége után ülök épp a gép előtt. 

Somogyvámoson bevettem az utolsó antibiotikumot. A kihúzott fogam helye meseszépen gyógyul, az állkapcsomon egyetlen, minimális duzzanat. Fájdalom jelentkezik még, ráfeküdni nem tudok, de második napja nem élek fájdalomcsillapítóval. 

A Krisna-völgybe évtizedek óta készültem. Akkoriban még kicsi volt, szerintem inkább fesztivál jellegű (legalábbis így emlékszem). Nem néztem meg előtte a neten, nem voltak elvárásaim, csak annyit tudtam: szeretnék eljutni oda, csak egy napra. A múltkori tari Buddha Park látogatásunk óta M. kérdezte, van-e közelebb hasonló hely, mert nagyon tetszett neki (is). Mondtam neki Somogyvámost, ő pedig utánanézett és így töltöttünk ott egy hétvégét. 

Engem leginkább az egyszerűség fogott meg, a természettel történő egyszerre lélegzés, a színek, a légies könnyedség, a feltétlen hit, a mosoly, a nevetés. Az élettel teliség. Amit az ételekben is egyértelműen érezni lehetett. Mindent maguk termelnek, természetesen, vegyszermentesen. A zöldségeknek olyan íze volt, mint régen azoknak, amiket a saját kertünkből szedtünk. Annyira laktató ételeket ettünk, amilyeneket már régen nem. Az a buci a reggelinél annyira tömör volt, hogy nem kellett belőle 3-4, mint a teszkós zsemléből, az egy is bőven elég volt. Jó példa erre a mai reggelim, ami kitartott délutánig (ugye a defekt kaland miatt kimaradt a mai ebéd. És itt szeretném megjegyezni, hogy amíg más szállodákban a mindenféle tiltó tábla mellé azt is kiírják, hogy az étteremből nem vihető ki semmi, M. megkérdezte, elhozhat-e egy almát, azt mondták: persze, természetesen (!).). Igen: délután 3-kor kordult meg a gyomrom. A húsmentesség nem okozott gondot. Sosem rajongtam a húsért, most is inkább füstölt szalámit, sonkát eszem szívesebben, de ha nincs, az sem baj.

A szállásunk is egyszerű volt, de nagyszerű.

Volt egy megtekinthető festménygaléria is a főépületben, hát csodaságokat láttam. Sőt kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam a festést. (Vicces, mert amúgy rajzolni sem tudok, mégis kipróbálnám.)

Olaszországban indiai szakács volt a kollégám, ő készített eredeti indiai ételeket, azóta sem felejtettem el az ízüket, sőt sokszor készítettem én is indiait. Itt megelevenedtek ezek az ízek. M. is kedveli. Azt mondta, holnap készít egy dahlt (indiai leves).

A defekt után meg kellett állnunk benzinkúton guminyomást ellenőrizni. Akkor láttam a sok fehér és citromsárga növény között egyetlen narancssárgát. Sokkal szebb volt mint a fotón.


Vasárnapi vacsora itthon.


Mozgásban is intenzív volt a szombat:


A bejegyzés hétfőn, késő este folytatódik.

Kemény iskolai dolgok történnek, még nem írhatok róla. Holnap este tartunk egy rendkívüli szülőit, utána majd...

Ma (hétfő) munka (6.50-15.15) után anyunál (igen, a lakásában) garázsvásár. Sok dolgot elvittek, aminek nagyon örülök. Aztán haza. M. készített egy indiai dahlt, szépen besűrűsödött, én ehhez főztem bulgurt, készítettem salátát, ezt viszem holnap ebédre.


Január 6. óta ma először nem csont fekete ruhát viseltem. Ez csak annyira jelzés, hogy igyekszem tudatosan elfogadni anyu halálát, és azt is, hogy mivel én még itt vagyok, nekem valamiért élnem kell (KELL), és amíg itt vagyok, szeretném megtudni, miért. Tényleg igyekszem, aki járt már a cipőmben, tudja, hogy ez nem egyszerű.

Az életemben most nagyon sok minden a feje tetején áll. A hétvége sokat töltött rajtam (nem csoda, hogy bakancslistás volt a Krisna-völgy). Igen: most (MOST) kell élni, megtenni, amit még tehetünk, elmenni, ahova még mehetünk (...).



2024. május 12., vasárnap

Hazaút- kalandosan

 Ember tervez...

Hazafelé tartottunk. A mi tervünk az volt, hogy elmegyünk a tamási temetőbe, aztán keresztanyumhoz Hőgyészre, majd Gyönkre mamihoz, onnan haza. Dombóváron aztán:


Defekt.

Első akadály: vasárnap dél van, ilyenkor semmi nincs nyitva.

Második akadály: a hétvégén is hívható mobil gumiszervizben pont ma nem dolgoznak családi esemény miatt.

Harmadik akadály: mi magunk vagyunk, jön a Tour de Hongrie, éppen ezen az úton. Két rendőrautó megy el mellettünk, a harmadik megáll. Segítséget annyiban ad, hogy "takarítsuk el a gépjárművet az útból", nekik le kell zárniuk ezt az útszakaszt. Kegyesen kísérnek minket, "nehogy baj legyen". Nincs messze a következő mellékutca, de hát ilyen állapotban odáig is "kellemetlen" elgurítani szegény autót...

Közben hívok minden lehetséges segítséget, de sajnos nincs megoldás. Jó, akkor jöjjön a trailer. Hívom, a srác kérdezi, mi a gond, milyen autó, évjárat, gumiméret. Mondom. Oké, azonnal jön. Hamar meg is érkezett, személyautóval. Lekapta a kereket, elvitte, majd nemsokára visszajött a felgumizott kerékkel. Visszatette, és megúsztuk 12ezerből.

Na de jön a bicikliverseny, perceken belül lezárják a teljes utat két órás időtartamra. Kocsiba be, megfordulunk, már útközben gyors útvonalterv keresés, de szerencsére anélkül is tudom, hol kell először elkanyarodni. A szerelőnket utolértük, még dudált és intett, amikor jobbra kanyarodott, mi mentünk balra. Az út mentén végig haptákban rendőrök, polgárőrök. Megnéztem a neten, hol tart a verseny, Tamásinál. Oké, akkor megússzuk lezárás nélkül. Pécsett álltunk meg egy kúton guminyomást nézni, de minden rendben volt. Ittunk egy kávét, aztán jött a pályán az utolsó etap Mohácsig. De szerencsésen hazaértünk.

Felcuccoltunk a harmadikra, aztán a tárolóból bepakoltuk a másik gumikészletet a kocsimba, M. holnap elviszi átgumiztatni, én az ő kocsijával megyek dolgozni.

2024. május 11., szombat

Bakancslista-pipálós hétvége/2.

 

Összevissza tette fel a képeket, lentről az hetediknél kezdődik a bejegyzés. (Három nyíllal jelöltem a kezdést.)



A bambusz-átjáró. Sokat kerestük, aztán meg is találtuk. (Térképet is kap a belépővel a látogató.)
 (Innen menj, kérlek, alulról a 6. képhez.)




Minden tehénnek saját -indiai- neve van, fényképük a bejáratnál található egy tablón.


A tehenészet. 

Az egész völgy (látogatható része) szabadon bejárható, be lehet menni, szabad kérdezni, szívesen válaszolnak.


Ebédre menü, indiai, vegetáriánus. Az ital: rózsavizes üdítő. Ami igazán üdítő, frissítő volt! Minden mennyei.


Az udvaron -most éppen víz nélkül- medence. Minden színes, életteli.



Mindenki cipő nélkül.



A templom.


Óvodaudvar. Hatalmas zöld terület fákkal, kis homokozóval, hintával, trambulinnal. Az udvarára a kicsik bármikor bemehetnek játszani, nem zárt a kapu.


Az óvoda. Nyolc ovis van.


Vezetőnk. És hogy milyen kicsi a világ: egy mohácsi csoporthoz kapcsolódhattunk.


Az iskola.



A völgy 300 hektáron terül el, ennek csak egy része látogatható, de az is nagy, érdemes nagyon kényelmes lábbelit húzni. 

Lehet Krisna-völgy kártyát igényelni és regisztrálni, sok helyen kap az ember kedvezményt, például már a belépő árából is. (Itt pedagógus kedvezmény is van.)

A belépőhöz ajándék keksz és a lenti ajándékbolt nyitása után meggyes piskóta is járt ajándékba.



Ez egy hely a temetési szertartáshoz. Később láttam egy szertartást is, nagyon szép, egyszerű, nagyon emberközeli.


Ami itt van, az csoda. Csönd, nyugalom, szépség. Harmónia a természettel.


➡ ➡ ➡ Szóval Krisna-völgy, Somogyvámos. Kb 30 éve készülök ide. Jobb későn mint soha 😁 (Felfelé érdemes a képekkel haladni.)


Mivel a Krisna-völgytől kb. 20 km Fonyód, M. hirtelen ötletével átugrottunk a Balcsira. (Innen már sorban vannak a képek.)


Ahhoz képest, gogy május -majdnem- közepe van, rengeteg ember volt a parton, a kávézók, éttermek nagy része nyitva, a hajók járnak. Kávéztunk egyet a kis séta után.

Majd vissza a szállásra, vacsora.

Köles, feta sajtos sült sütőtök, saláta, epres chia puding.



Szebbnél szebb rózsák mindenütt.



Minden szép, szabad, nyugodt, életteli.

Ez itt egy más világ. Egy természettel, embertársakkal, állatokkal, növényekkel együtt élni, együtt lélegezni tudó közösség. Rengeteg dolog nagyon szimpatikus. De azt hiszem, ehhez az életformához fel kell nőni, óriásit kell fejlődni.

Köszönöm M.-nak, hogy elhozott ide egy egész hétvégére.

(És holnap még van itt egy reggelink a hazaút előtt. 😁)