Mai kincsek:
Ma az utolsó órámon már nem láttam a billentyűzetet. Ha meg is pillantottam, nem találtam a betűket.
Amikor hazaértem, elláttam anyut (ez egyre rövidebb ideig tart, mert pár napja szinte semmit nem eszik és alig iszik, sokat alszik), aztán tudtam: aludnom kell. Muszáj. A Jóisten segített: anyu -evés helyett- elaludt a konyhában (néha még ki lehet ültetni a tolószékbe és "közlekedtetni"). Ténykedtem kicsit mini ebéd után, aztán aludtam fél 5-ig.
Megcsináltam alvás előtt, amit anyu kért (natur joghurt barackbefőttel turmixolva). Tudtam, hogy nem eszi meg, mégis elkészítettem, aztán a hűtőben landolt, majd holnap kidobom. (Minden alkalommal elteteti, hogy majd később megeszi, sosem eszi meg.) Elmosogattam, de nem érdekelt, hogy marad rajta valami, az sem, hogy a mosogató nem lett patyolat tszta. A tűzhelyet se tisztítottam le, ráér alvás után. Nem söpörtem, nem mostam fel. Tegnap este megcsináltam, jó ez most így. Csak alaposan kiszellőztettem.
Anyu5-ig aludt. Áttöréses fájdalomra ébredt. (Amikor a beállított, amúgy elegendő fájdalomcsillapítón áttör a fájdalom.) Ilyenkor kell a morfium. Persze, ha anyu kérné. (Az orvos is azt mondta: túl jól bírja anyu a fájdalmat, pedig nem kellene szenvednie.) És ugye van az a fájdalom... "Timi, hozd azt a cart"- suttogta, én pedig beadtam egy dupla adag morfiumot. (Már látom anyun, mennyire fáj neki.) A "vicc": még ezen is átfájt a puklija (a gerince alsó részén van egy új daganat kb egy hete). Konzultáltam a hospice nővérrel: menjen plusz 25 tapasz első körben. Így már 200-as tapaszunk van, plusz fájdalomcsillapító gyógyszer+morfium. Talán 2-3 napig megint jó lesz, aztán én már nem tudom, de jön a hospice orvos, majd mondja.
Hét hete volt anuy a háziorvosnál és röntgenen, még a saját lábán. Hét hét alatt értük el a 200-as tapaszt, a morfiumot. A héten annyit sem evett összesen, mint én egy negyed adag reggelire. Már roppant keveset iszik. Kegyetlenül gyenge, sokszor beszélni is.
M. ma intézte a postát, kivasalt. Ezer hála. És az esti gyógyszerbeadásnál is segített. Mert az is sokáig tart, hiszen ahhoz is erő kell(ene).
Megyek, megpróbálom bevetetni vele az utolsó gyógyszert és ágyba tenni...
