2023. április 16., vasárnap

Gyors dobozolás

Este 9-kor álltam neki dobozolni az egész napos sok minden után. Negyed óra alatt megvolt a holnapi reggeli és ebéd: tükörtojás, kenyér, saláta (kínai kel, jégsaláta, mikrozöld, rukkola, balzsamecet, tökmagolaj).

Vasárnap

 Mily meglepő: sűrű nap volt (van) ez is. Vezetésben is, gyalog is, lépcsőmászásban is, cipelésben is, helyszínekben is. Csak néhányat említek.

Voltunk anyuval mamikámnál az otthonban. (Mohácsi piaci pogit vittünk neki, azt majszolja éppen.)


Aztán Hőgyész. Tele a kert virágokkal, van sok Himmelschlissl is.


Ültetéshez (tolnamegyeiesen) pucoktúrást gyűjtöttünk a régi ház kertjében.


Meglátogattuk keresztanyámat is. Kaptam tőle fűszernövényeket ültetéshez. A palántái mesések.


Hazavezetés alatt előre pihentem, mert a cuccaimat fel is kellett hordanom a harmadikra. Négy fordulóval megvolt.



Aztán neki is álltam és mindent elültettem. Van balkoneper, snidling, petrezselyem, menta, oregano, citromfű, néhány virág.




Nem ez a végleges helyük, meg szeretnék még egy-két dolgot, de ma még szinte semmit nem ettem, holnap a munkába még semmit nem csomagoltam, pedig mindjárt este nyolc, úgyhogy mára ennyi a terasz-kertészkedés. (Holnapra is sűrű és hosszú nap ígérkezik, bele se gondolok előre. És csak remélem, hogy -lassan egy hét után- sikerül rendesen aludnom...)

Ezt meg csak úgy: