Csütörtök és cukik

....

Kis elsős áll velem szemben közel, nyújtja a nyakát, úgy néz rám fel.

- Majdnem akkora vagyok, mint te!

.......

Kicsi elsős óra közepén kisétál hozzám.

- Meg kell öleljelek.

Szorosan rám tapad, az óra következő pár percét így tartom.

..............

Mini elsős kisfiú -szintén óra közepe felé- odaszalad hozzám, átölel:

- Te vagy a szelelmem.

...........

Az elsős X. odajön hozzám.

- Kimehetek inni? Egész nap csikar a torkom.

.......

- Timi néni, te vagy az eeegész bolygón a legjobb német tanító néni!

- Ugyan már, nem is ismersz más német tanító nénit.

- De én akkor is tudom, hogy az eeeegész bolygón te vagy a legjobb!

...

Szintén elsős:

- Timi néni, maga hogy tud eeeeennyire türelmes lenni?

....

Az utolsó kis elsőske kérdéséhez: kegyetlenül nehezen, és most már nem is mindig megy. Olyan mértékben vagyok fáradt idegileg, hogy arra szót sem találok. Amikor ma fogorvosnál voltam, beültem a székbe és örültem, hogy csend van, nem szól a zene. Kábé 1 perc telt el így, amikor Zs., az asszisztens megszólal az orvosnak címezve: Nincs rádió? Csinálsz valami zenét? És lett zene. És már ez a halk zümmögés is borzolja az idegeimet. Az utolsó (... :( ) felső rágófogamat viszont sikerült megmenteni, egy töméscserével megúsztam. Következő időpont júniusban, a ma kezelt fogam előtti jön, ami akkor tört le, amikor anyu haldoklott. A gyökeret veszik majd ki, de azt már a szájsebész doktornő csinálja.

Évzáró B-on

Ma sem ez volt a lényeg:

(De nagyon szépen köszönöm mindenkinek.)

Hanem az, amikor beléptem az ajtón és "Timi néni!!" felkiáltásokkal megindultak felém a gyerekek és öleltek, lógtak rajtam, mint szemek a szőlőfürtön, kérdezték, hogy vagyok. A cuki műsor, a biziosztás utáni sütizés, beszélgetés. 

A. vitt (nagyon köszönöm itt is!) és M. jött értem (ezt is köszönöm). És hazafelé ajándékot is kaptunk:

Hja, kavics. Mondjuk az a csoda, hogy eddig még nem történt meg (lánycsóki útépítés), naponta minimum kétszer megteszem ezt az utat, amióta csak megkezdődtek a munkálatok (persze nem csak itt kaphatok kavicsot, csak itt nagyobb eséllyel). 

Lógott a levegőben, hogy tudok-e menni ma délután az évzáróra. Nem voltam a legfényesebben. Egész délelőtt feküdtem-aludtam (ittam, mosdóztam), és kellett fájdalomcsillapító is (az ampullás, gyorsa(bba)n ható verzió). És borzasztóan oda kell figyelnem az ürítésre, egy icipici plusz nyomás, és már görcsöl is a bal vesém. Megy itthon a klíma, a derekamat mindig átkötöm egy kis kardigánnal, nehogy (meg)fázzanak a veséim.

(Érdekes, hogy ha jön egy történés, például egy betegség, mennyire megváltoznak a prioritások.)

Ölelés

"Az anyuka ölelése hosszú ideig tart, miután elenged."

❤

Ölelések

Anyu 13. napja nincs velünk. Ahogy telik az idő, egyre több kép ugrik be az elmúlt pár hónapból, az utolsó néhány hétből, napból. Tegnap este eszembe jutott anyu utolsó ölelése. Talán 3-4 nappal a halála előtt búcsúztam éppen tőle. Már nem tudott mozogni, csak a karját kicsit megemelni, kommunikálni is csak nagyon minimálisan, inkább csak éreztem, mit szeretne. Odahajoltam hozzá, elmondtam, hogy nagyon szeretem. Ekkor megemelte a karját, közelebb hajoltam, a karja alá. Adtam neki egy puszit. Erőtlenül megölelt, adott egy-egy puszit mindkét arcomra, ahogy fordítottam a fejem. Én is adtam neki még egyet, majd belenéztem még a pislákoló szép zöld szemébe és  -a szívem akkor is még apróbb darabokra tört- indultam. Ez az utolsó ölelés tegnap este óta nem megy ki a fejemből, újra és újra látom magam előtt.

Ma délután M-val Pécs. A városba érve egyszer csak hopp! beragadt a fék. Megálltunk. Hívtuk Z-t (autószerelő), elmondta, mit tehetünk. (Nem sokat.) Felhívtuk a Mitsubishi szalont is, mivel ott voltunk a közelben: nagyon lassan, többször megállva (visszahűteni a féket) próbáljunk meg eljutni a szalonig. Odaértünk. Meg is nézték: haza tudunk jönni vele, csak ne húzzuk be a kéziféket. Nem is haza jöttünk, hanem Z-hoz, ott maradt a kis kocsi, mi pedig hazagyalogoltunk.

Szerencse: hétköznap voltunk, Z. rögtön felvette a telefont, a szalon közelében történt, odaértünk, fogadtak, egy órán belül megvoltunk, megúszuk 3000 Ft-ból, haza tudtunk jönni, Z. elvállalta a javítást, amire gyalogolnunk kellett, már nem szakadt az eső. És hazafelé a pályán még szivárványt is láttunk. (Jel? Anyu-ölelés?)

(A sztori másik felét a szivárvánnyal a húgom írta: https://cukorbetegsarok.blogspot.com/2024/01/dupla-szivarvany-hinned-kell-abban-ami.html)

💗

kép forrása

Indulok haza a suliból. A gyerekek kint játszanak. 

- Timi néni!- kiált utánam egy kis elsős.

Megállok. Megfordulok. A pöttöm kislány fülig érő mosollyal, kitárt karokkal fut felém. Nyitom én is a karjaimat. Megölel. Megölelem. Amire a kocsihoz érek, el is felejtem, hogy fáradt voltam.