2016. február 17., szerda

Letelt a szabadság, becsomagoltam...

... holnap utazom vissza dolgozni.

Iszonyatosan gyorsan elrepült ez a három hét itthon. Az ezt megelőző három heti munkahelyes nem alvást nem tudtam kipihenni, képtelenség még három hét alatt is behozni azt, amit akkor - a munkából kifolyólag - elmulasztottam. Nagyon megviselt. Az első itthoni héten teljesen használhatatlan voltam. Képtelen voltam autót vezetni, figyelni, koncentrálni. A második héten valamivel jobb volt, de még nem voltam önmagam. Az utolsó hét már elment, de a saját alvási ritmusom csak ekkorra állt vissza.

Közben voltam a húgommal  a velencei karneválon, itthon a Busójáráson vendégekkel, anyuéknál, húgoméknál...

Ettem is, de most nem készült minden hétről összefoglaló.












És rengeteget kreatívkodtam a konyhában, főleg az utóbbi pár napban.

A csomagba most nassnak mogyoró került, kakaós piskóta és kenyér. És viszek házi sonkát, kolbászt, szalonnát, cocomas-t. Mást nem.



Nagyon jó fizetést hoztam haza a múltkor, így sikerült pontosan a nullára kifutnom. Most is ugyanilyen jó lesz a fizetés, kell is a tartalék, ugyanis nagyon-nagyon hajlok afelé, hogy ide utoljára megyek vissza. A munkát év végén kizárólag azért vállaltam el, mert a kinti család fizeti a repülőjegyet (és én előtte még sosem repültem, pedig nagy álmom volt) és mert október óta nem volt munkám, így bevételem sem, nagyon kellett a fizetés. Sok pozitívuma van ennek a munkahelynek, két hatalmas negatívuma: az egyik, hogy kegyetlenül nehéz, irtó fárasztó L-val (a betegsége miatt), a másik pedig, hogy ő szinte sosem alszik (és amióta eljöttem, sokat romlott még a helyzet), így én sem alhatok. Ez olyan mértékben kimerítő, hogy elmondani nem tudom. És szerintem kegyetlenül káros is. Volt olyan szakasza az életemnek, amikor nem tudtam aludni, nagyon nehezen (!!!) sikerült abból kilábalnom, több saját alvásterápiát is végig csináltam (és rendbe tettük Dr S-sel a lelkemet), amire elmondhattam: újra tökéletesen alszom. Nem éri meg a jó fizuért (és a repülésért sem, sőt semmi másért sem) tönkretennem magam azzal, hogy nem alszom. 22 napig... Márpedig L. mellett (és mert a lánya, a gyámja, kitalálta, hogy gyógynövényekkel fogja meggyógyítani az anyukáját, az orvos által felírt gyógyszereket elhagyva) nincs alvás... Ilyenkor szokott jönni a szöveg, hogy "De hát utána otthon 3 hétig pihenhetsz!". Szívesen elbeszélgetek erről bárkivel, aki L-nál már végigcsinált egy 3 hetes etapot. De ahhoz, hogy most utoljára menjek ide vissza, találnom kell másik munkahelyet.


Az útra most is 4 szendvicset készítettem és egy fél literes vizet viszek, ennek a reptérig szól a mandátuma. A gépre ugyanis ezt nem vihetem fel, majd a becsekkolás és mindenféle csomagvizsgálatok után veszek egy kis vizet, azt már felvihetem a fedélzetre.

Ma valahogy nyögvenyelős a pakolás. És pityergős a búcsúzkodás. És ideges vagyok a munka miatt. Igyekszem tudatosítani magamban, hogy még itthon vagyok, itthon alhatok (ALHATOK), itthon ébredek, vár rám egy szuper repülés, csak délután leszek Hartheimban. És közben írt a főnökasszonyom, hogy várnak holnap. Ha azt mondom, hogy enyhén szólva furrrrcsa a hölgy, akkor nem túloztam. Van egy "diagnózisom" róla, de nem írom le... Inkább azt írom, hogy ha hazajöttem, szeretnék megalkotni egy keto tiramisut.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Piskóta receptek (gyűjtemény)


Kakaós piskóta itt

Kakaós piskóta 2 itt

Áfonyás piskóta itt

Piskóta tekercs itt

Kakaós piskóta itt


Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? itt

Ketogén étrend: amit ne egyél itt

Ketózis itt
Ketogén étrend: alapok itt
Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
Ketogén étrend: alapanyagok itt
Keto kalkulátor itt
Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2016. február 16., kedd

Csoki falatok




Hozzávalók (4 darabhoz):

# 30g vaj # 20g cukormentes étcsokoládé # 1 mk vanília aroma # 60g krémsajt # 1 ek eritrit

Elkészítés:

# A vajat a csokival egy kis lábosban felolvasztjuk, hozzákeverjük a vaníliát és az eritritet.
# Ha már nem forró, belekeverjük a krémsajtot. Alaposan eldolgozzuk.
# Sütőpapírral bélelt kis dobozba tesszük.
# Néhány órán át a fagyasztóban pihentetjük.

Csodafinom, mesekrémes, nem roppanós csoki falatokat kapunk.

1 db tápértéke: 106 kcal, 2g F, 2g CH, 10g zsír



Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? itt

Ketogén étrend: amit ne egyél itt

Ketózis itt
Ketogén étrend: alapok itt
Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
Ketogén étrend: alapanyagok itt
Keto kalkulátor itt
Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2016. február 15., hétfő

Mini pizza pár perc alatt


Hozzávalók:

# 1 tojás
# 70g krémsajt
# 20g sonka
# só
# 10g cheddar sajt
# 3 db olívabogyó
# 1 mk paradicsompüré
# 1 tk zsír

Elkészítés:

# A tojást, a krémsajtot és az apróra vágott sonkát összekeverjük, sózzuk.
# Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, ezen 3 részre osztva a masszát 3 kis pizzalapot sütünk.
# Falapáttal megfordítjuk, hogy a másik oldala is megsüljön, ekkor a már megsült, felül lévő részt megkenjük a paradicsompürével, rátesszük a szeletelt olívabogyót és a sajtot. Amíg a pizza alap másik fele is megsül, a sajt szépen ráolvad az eledelünkre. (Természetesen betehető sütőbe is, hogy a feltét szépen megpiruljon, de úgy már nem ilyen gyors a mutatvány.)




1 db tápértéke: 132 kcal, 6g F, 1g CH, 11g zsír



    Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? itt

    Ketogén étrend: amit ne egyél itt

    Ketózis itt
    Ketogén étrend: alapok itt
    Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
    Ketogén étrend: alapanyagok itt
    Keto kalkulátor itt
    Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt



    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    Önbizalommal az egészségedért, betegségek lelki háttere

    "ÖNBIZALOMMAL AZ EGÉSZSÉGEDÉRT

    Van elég önbizalmad? Elhiszed hogy „jó nő vagy?” Megengeded hogy a férfiak bókoljanak? 
    Zavarban vagy? Ha reggelente a tükörbe nézel nem vagy kibékülve azzal a látvánnyal aki visszanéz rád?

    Jótanács ha a fenti kérdésekkel vannak problémáid. Kezdj el megbarátkozni azzal a személlyel aki vagy, ezáltal sok betegség kialakulásának kockázatától mentesítheted magad. 



    Milyen betegségeket okozhat az önértékelési zavar és az önbizalomhiány?

    Szédülés, esetleg ájulás:
    Nem bírsz megbirkózni egy helyzettel nincs meg az önbizalmad a feladathoz.

    Alkohol problémák:
    Mivel sok esetben alkalmatlannak érzed magad, elutasítod önmagad is, és ezáltal sokszor másokat is, ezért a gyorsabb és könnyebb feloldódáshoz az alkoholt találod a legkönnyebb és leggyorsabb megoldásnak.

    Asztma:
    Alacsony önbizalom, és ezért nem hiszed el hogy szeretnek é hogy szerethető vagy.

    Körömrágás, benőtt köröm:
    Bizonytalan vagy, nem mersz lépni az életedben, folyamatosan aggódsz. 

    Táplálkozási zavar, bulimia:
    Nem szereted magad, sokszor a megfelelési kényszer miatt. Habzsolod az ételt, nincs időd rendesen megenni és az emésztést segíteni.

    Candida:
    Mivel nem bízol eléggé magadban, ezért sokszor a környezetedben sem mersz megbízni.

    Női betegségek, ciszta:
    Nem szereted magad nőként. Sok esetben az önszeretet hiánya. Hajlamos lehetsz arra, hogy nem bízol magadban és másokban sem. az is előfordulhat, hogy mivel nem szereted önmagad, így nem tudod befogadni a másoktól feléd áradó szeretetet.

    Izületi problémák:
    Alacsony önbizalom, a nőiességedet nem éled meg helyesen ezért nem mersz lépni, nem mersz elindulni az életedben és a dolgaidban.

    Fogak betegségei, fogfájás, ínybetegségek:
    Ha nem vagy magabiztos, hagyod magad befolyásolni, sokszor nem mersz dönteni.
    Az is lehet hogy hajlamos vagy arra, hogy könnyen feladod a dolgokat.

    Gyomorproblémák:
    Félsz a mindennapi eseményektől, félsz attól hogy nem tudsz megfelelni a elvárásoknak, önbizalomhiány, és a magabiztosság hiánya hogy el tudod végezni a teendőidet.

    Émelygés, hányinger:
    Bizonytalan vagy abban amit csinálsz, nem érzed magad biztonságban abban feladatban ami rád vár, félsz attól hogy nem állod meg a helyed.

    Felfázások, hugyúti fertőzések:
    Hajlamosabb lehetsz arra hogy a baktériumok megtelepedjenek a szervezetedben. Akár uszodában akár a közös helység használatakor könnyebben elkapsz fertőzéseket. Ennek oka a :szorongás, dühös vagy magadra ha valamin nem tudsz túllépni vagy nem tudod az elképzelésed szerint megoldani és ezért az önbizalmad csökken.

    Fejfájás, migrén, idegrendszeri problémák:
    Sokszor úgy érzed nem tudsz megfelelően kommunikálni, önkifejezés hiánya, alacsony önértékelés. Sok nő a gyermekvállalás feladatát tartja „nagy falatnak” az életében. Túlzott elvárások, megfelelési kényszer.

    Menstruációs problémák: 
    Önbizalomhiány a nőiességgel kapcsolatban, bizonytalanság abban hogy elég "jó nő" vagy-e, önértékelési zavarok és problémák a női szerepbe.

    Mellékvese problémái:
    Kishitűség, állandó szorongás hogy nem felelsz meg, hogy nem vagy elég jó

    Daganatos megbetegedések:
    Háttérbe sorolod magad, mindenkinek meg próbálsz felelni és közben önmagadat a háttérbe helyezed. Nagyon sok nő teljesen háttérbe szorítja saját igényeit, a család a legfontosabb a számára és önmagára nem fordít időt és energiát. 

    Pajzsmirigy megbetegedései:
    Bizonytalan vagy, támaszt keresel. Hagyod magad mások által korlátozni, nem bízol magadban, nem mersz vagy nem tudsz kiállni magadért.

    PMS problémák:
    Hagyod magad mások által befolyásolni, nem bízol a női energiáidban.

    Vérszegénység:
    "Nem vagyok elég jó", alacsony önértékelés. Sokszor más nőkhöz hasonlítod magad, és mások elvárásainak akarsz megfelelni.

    Túlsúly, súlyproblémák:
    Bizonytalan vagy önmagaddal kapcsolatban és ezért hajlamos vagy önmagad érzéseit is elutasítani. Sok esetben hájjal védekezel a férfiak közeledésétől.

    Alacsony vérnyomás:
    Kishitűség, túlzott pesszimizmus úgy érzed "ez sem fog sikerülni".

    Magas vérnyomás:
    Nem tudod elengedni a múltat, sok esetben a válások, párkapcsolati problémák traumáit nem tudod feldolgozni.

    Belek problémái, puffadás:
    Félsz az élettől, a bizonytalanságot és a körülötted levő dolgokat nem tudom megemészteni, úgy érzed nem tudsz változtatni.

    Minden esetben mi a legjobb tennivaló?
    Találj minden nap örömet az életben!
    Minden nap örülj valaminek és ünnepeld meg magad!
    Találj magadon naponta legalább egy dolgot ami tetszik, mert ezáltal szeretni fogod magad!
    Minden nap tervezz egy akár milyen apró dolgot, amit aznap megvalósítasz!
    A negatív dolgok helyett a pozitív, életigenlő energiákat engedd be az életedbe!"

    (szöveg:Tumbász Hédi/Boldogság Központ foto:Pinterest)

    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    2016. február 14., vasárnap

    Megfontolásra


    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

    Napi menü gyűjtemény (ketogén, hús nélkül)

    Vannak időszakok, amikor nem bírom megenni a húst. A kolbász, sonka, szalonna még megy. Összeollóztam magamnak saját, korábbi napi menüket, hogy ne kelljen annyit gondolkodni, mit is egyek. Talán segítség lehet másnak is.
    (Megjegyzés: sok dolog nem ideális, például a krumpli, kihagyható vagy lecserélhető pl. zellerre, vagy a mogyoró, jobb helyette a mandula, meggy helyett jobb a bogyós gyümölcs.)



    R: kávé , rumos csoki, pár szem meggy. 
    E: 2 tojás kolbásszal, saláta ( 
    V: kis adag saláta tökmagolajjal.

    R: pár szem meggy, 5 szelet kolbász, 2 szelet cheddar sajt, 2 szelet kék sajt, kávé, 100g mogyoró.
    E: jégsaláta tökmagolajjal.
    V: 1 tojás, 5 szelet kolbász, 1 paradicsom.

    R: kávé.
    E: 2 tojás, 10 szelet kolbász, saláta tökmagolajjal.
    V: meggy, 2 szelet kék sajt, 2 szelet cheddar sajt.

    R: kávé, 50g mandula.
    E: spenót, hal, saláta, 50g mandula.
    V: 2 tojás, sonka.

    R: kávé, mandula.
    E: 2 tojás, sonka.
    V: sült hal, 1 tojás, spenót.

    R: kávé, 50g mandula.
    E: fél doboz tonhal, 1 tojás, saláta tökmagolajjal, 50g mogyoró.
    V: 1 tojás, 10 szelet kolbász 2 ek kókuszzsíron.

    R: 2 tojás, 2 szelet sonka marék cheddarral sütve. 
    E: kávé.
    V: fél doboz tonhal, 5 oliva bogyó, marék cheddar, 5 szelet kolbász, saláta tökmagolajjal.

    R: mint tegnap, 2 tojás, 2 szelet sonka, marék cheddar.
    E: saláta tökmagolajjal, sült kolbászszeletek.
    V: saláta tökmagolajjal, 1 tojás.

    R: 50g mandula, kávé.
    E: saláta tökmagolajjal, 1 tojás, 10 szelet házi kolbász.
    V: 1 tojás, 1 szelet sonka, nagy marék mogyoró.

    R: 3 tojás, 10 szelet házi kolbász, marék cheddar sajt, kávé.
    Du: 2 főtt tojás, 2 falat kolbász, marék mogyoró.
    Este: nagy marék mogyoró.

    R: tojásrántotta (kb 3-4 tojásnyi), 2 fél szelet sajt, 2 szelet paradicsom, 1 szelet erős paprika, 1 kis alma.
    E: 2 főtt tojás, kis darab házi kolbász, 2 szelet sajt, marék mogyoró.

    R: rántotta (3 tojás, 2 szelet sonka), paradicsom (csak 3 szeletet tudtam megenni).
    E: marék kesu, mandula.
    V: tonhal saláta, rumos csoki.

    R: mogyoró
    E: rántotta
    V: rántotta (3 tojásból).

    R: vitaminok, sonkás-sajtos tojás (2 tojás, 3 ek kókuszzsír, 2 sz. házi sonka, marék cheddar)
    E: tonhal saláta (1/2 doboz tonhal, fél kis vöröshagyma, só, 30g jégsaláta, tökmagolaj, mustár)
    V: kolbászos tojás (2 ek kókuszzsír, 5 sz. házi kolbász, 1 tojás)

    R: sonkás tojás (2 tojás, 2 sz. sonka, 2 ek kókuszzsír)
    E: tojás saláta
    V: rumos csoki

    Reggeli: 2 tojás, 2 szelet sonka (rántotta), kávé (előtte a szokásos vitaminok).
    Ebéd: csokikrém.
    Vacsora: sonka, házi szalámi, 2 szelet sajt.

    R: sonkás rántotta, kis alma.
    E: tojás saláta.
    V: csokikrém.

    R: kávé
    E: 2 lágy tojás
    V: sonkás-sajtos rántotta

    R: (E-nél) sonkás-sajtos rántotta
    E: (buszon) csokikrém
    V: (buszon) mandula

    R: sonkás sajtos rántotta
    E: palacsinta, csokokrém
    V: mogyoró

    R: 1 tükörtojás, 2 szelet sült sonka
    E: tonhal saláta
    V: kolbászos rántotta, 1/3 avokádó

    R: csokikrém
    E: tonhal saláta
    V: 1 tojás, 2 szelet sült szalonna, 1/3 avokádó

    R: cocomas (100g), fahéj (1 tk), eritrit (1 tk), mandula (30 szem).
    V: tojás (2), sonka (2 szelet), spenót, saláta, avokádó (1/2)

    R: sajtos-sonkás rántotta, zöldség
    Snack: csokikrém
    V: tonhal saláta

    R: fahéjkrém, 40 szem mandula
    E: tonhal saláta, zöldség
    V: rántotta, avokádó, zöldség

    R: csokikrém
    E: saláta

    V: rántotta, zöldség

    R: rántotta (3 tojás, 2 szelet sonka, 1 ek kókuszzsír)
    E: (a buszon) 2 marék mogyi, csokikrém

    V: 3 szelet sajt, 1 marék mogyi...

    R: rántotta (2 tojás, 2 sz. sonka, 1 ek sertészsír)
    E: csokikrém, marék mogyi
    V: tonhal saláta

    R: piskóta
    E: saláta, párolt gomba, kolbász
    V: mogyoró

    E: két tányér húsleves (lé, sárgarépa)
    V. kis darab kolbász, szelet sajt, retek, paprika.
    (És napközben a maradék mogyi elropogtatása.)

    R: (a buszon): csokikrém.
    E:(már a munkahelyen): 2 főtt tojás, saláta.

    V: sonka, avokádó, saláta

    R: marék mandula, csokikrém, fél alma.
    E: tonhal saláta 
    V: 1 tojás, 1 sz. sonka, 1 ek kókuszzsír, saláta tökmagolajjal

    R: marék mandula, fahéjas cocomas
    E: tonhal saláta

    V: sonkás rántotta, saláta

    R: aszkorbin savas-citromos limonádé, kávé, főtt tojás (2.5)
    E: húsleves, főtt tojás, saláta
    V: avokádós tojás, saláta, 1 lenmag kenyér pirítva

    R: sonkás-sajtos rántotta, 1 szelet lenmag kenyér vajjal, kávé.
    E: spenót, tojáspörkölt
    Később: sós-pörkölt mandula

    R: tea, kávé
    E: sonkás-sajtos rántotta, saláta

    V: sajt, kolbász, ubi

    R: kávé, sült szalonna, uborka
    E: marék mandula, kis darab kolbász

    V: sonkás-sajtos rántotta, saláta

    R: sült szalonna, kávé
    Du: marék mandula
    V: kolbászos rántotta (1 tojás, 1 ek sertészsír, 5 szelet kolbász), saláta (jégsaláta, lilahagyma, só, tökmagolaj)

    R: sonkás-sajtos rántotta
    E: (fél 2-kor) tonhal saláta, nagy marék mandula
    V: 1 szelet sült sonka, 1 szelet sült sajt

    R: sonkás sajtos rántotta, pici kávé.
    E: a buszon: pár szem sós mandula, sült szalonna, kis darab kolbász.
    V: két szelet sajt.

    R: avokádóban sült tojás
    E: marék mogyoró, 1 kis vajas lenmag kenyér
    V: halászlé

    Délelőtt: 1 szelet cheddar sajt, 2 falat kolbász, marék sós mandula
    E: halászlé
    Desszert: egyszerű somlói
    V: sajtos-sonkás rántotta, saláta, somlói

    R: 2 vajas lenmag kenyér
    E: gombás tojáspörkölt, pár falat főtt krumpli
    Délután: falat sajt, falat kolbász, 2 szeletke sonka, később 2 mini kocka étcsoki
    V: 2 tojásból rántotta, saláta, 1 vajas lenmag kenyér

    R: sonka, kolbász, sajt, mandula
    E: gombás tojáspörkölt, savanyú uborka

    V: gombás tojáspörkölt, pár falat főtt krumpli, saláta

    R: sonkás-sajtos rántotta
    E: sült kolbász, mustár

    V: tojás, krumpli, sült szalonna, saláta, marék mandula

    R: 2 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
    E: tonhal saláta

    V: 1 tojásból rántotta, sült szalonna, kolbász, savanyú uborka

    R: 2 vajas lenmag kenyér
    E: kolbászos rántotta, káposzta saláta

    V: párolt zöldség, krumpli, sonka, saláta

    R: rántotta (1 tojás, 1 sz. sonka, 1 sz. sajt, 1 ek sertészsír)
    E: zöldségpüré, sült szalonna
    V: tonhal saláta

    R: sonkás-sajtos rántotta
    E: zöldségpüré, pirított gomba, sült szalonna
    Délután: két marék mandula
    V: tonhal saláta 

    R: sajt, sonka
    E: tonhal saláta (a tegnapi vacsora  maradék), cékla
    V: sült szalonna, káposzta saláta

    R: sonkás-sajtos rántotta
    E: zöldségpüré, sült kolbász, pirított gomba
    V: sült szalonna, saláta, 1 tojásból rántotta, pár falat krumpli, saláta

    R: 2 vajas lenmag kenyér
    E: sonka, sajt
    V: sonka, sajt

    R: 2 vajas lenmag kenyér, kávé, tea
    E: zöldségpüré, pirított gomba, sült szalonna

    V: tonhal saláta


    Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? ittKetogén étrend: amit ne egyél ittKetózis itt
    Ketogén étrend: alapok itt
    Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
    Ketogén étrend: alapanyagok itt
    Keto kalkulátor itt
    Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt




    Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha