2017. december 22., péntek

Péntek, idei utolsó munkanap

Minden változik. Bennem és körülöttem. Olyan ütemben, hogy csak kapkodom a fejem. A változás mellett a tempó is nő, úgy érzem, sokszor két napot sűrítek egybe, semmire nincs idő, csak a rohanás van, a cetlik az asztalon: mikor, kivel, hová, mennyit, miért (...), de nem elég az egy cetli, kell még egy, már egy nagyobb lap, aztán abból is kettő. Beborítanak a jegyzet-hegyek, mégis ezt elfelejtem, az elmarad, amaz nincs még befizetve... És állandó a kupi, ma már el KELLETT mosogatnom, mert nem volt tiszta bögrém, tányérom...

Nem olyan régen, talán nyáron volt egy jó időszakom: haladtam a dolgommal, a mosogatót minden este fényesre töröltem, jutott idő erre is, arra is. Mintha az nem is én lettem volna. Vagy most lettem más. (?)

Minden változik. Nem agonizálok ezen, csak ahogy most van, úgy nem jó. Mindig szanálok, egyszerűsíteni próbálok, mégis az ellenkezőjét érem el. Nemhogy egyről a kettőre nem jutok, hanem mintha hátrafelé haladnék, visszafelé. És nem csak az ünnepek miatt érzem/tapasztalom ezt. Ki kell derítenem, mit csinálok rosszul, mert valamit nagyon rosszul csinálok, az sicher.

Ma reggel időben kikeltem az ágyból, de fél óránál több kellett, amíg az agyam frissítette magát és használhatóvá vált. Tíz perccel később indultam a megszokottnál (elkésni nem tudok: jóval előbb be szoktam érni a suliba, mint muszáj lenne) valami rossz hiányérzettel. Már autóztam kifelé a városból, amikor rájöttem: a telefon... Megfordultam, visszajöttem érte, indulás újra. Útba esik munkába menet egy benzinkút. És tankolni KELLETT, méghozzá ODAFELÉ, mert csont száraz volt a tank. Szuper, újabb pár perc minusz. De persze jól odaértem. 

Kipakolás után elő szoktam venni a kávés üvegemet. Hát ma nem volt kávém. Konstatáltam, nincs mit tenni.

Így hát fogtam N. emlékkönyvét, aki még szeptemberben adta nekem, hogy írjak bele, és -ahogy pár napja megbeszéltük- átadtam neki mint karácsonyi ajándék. 

(Itt az első dolog, amit hanyagolnom kell: a halogatás.)

Ma, a téli szünet előtti utolsó sulinapon karácsonyoztunk. Vannak jól bevált hagyományok, ezek mentén folyt nagyjából a délelőtt, ami egy mesével kezdődött: A boldog herceg.


Amikor a fecske először ott maradt a herceggel, már tudtam, hogy bajban vagyok. Tudtam, hogy sírni fogok. Pár perc múlva már folytak is a könnyeim. A mese végéig. Timi néni végigbőgte a mesét... Nagyon ilyen vagyok: egy krimin is képes vagyok sírni. Épp reggel váltottunk pár szót a kollegákkal, akkor mondtam nekik, hogy A kis gyufaáruslány az a mese, ami se elolvasni, se meghallgatni, se felolvasni nem tudok anélkül, hogy zokogásba ne fulladjon. Eddig azt hittem, az az egyetlen. Hát most megtudtam: A boldog herceg a második...

Ajándékozás. Attól, aki engem húzott, a kis tünemény ajándék mellé mit kaptam? Kávét! Lefőzött, friss, isteni kávét! :)

Itthon M. jött át, hozott frissen főtt ebédet, nagyon jólesett és mennyei volt. :)

;)


2017. december 21., csütörtök

:)


- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is.

Fodor Ákos


(Alex T. Smith)
Én elsősorban békét és egészséget kérnék. 


2017. december 20., szerda

Kapor-karácsony

Ma este ez a kép jutott eszembe a karácsonyról. Első számú kedvenc saját fotóm 2017-ben.  Fantasztikus és ritka dolog, amikor a kamera ugyanazt látja, amit az én szemem.  Egyszerű, élettel teli, nyugodt, természetes, gyönyörű. Pedig csak egyszerű kapor anyuék kertjében.




Motiváció


Szerintem szállj le a mérlegről. Ha nem mész szilveszterezni, csak legkorábban 27-én pattanj rá, ha buli lesz 31-én, akkor ráér januárban, az első munkanapodon. És akkor se dobj hátast, csak szedd össze a gondolataidat és magad. Ha van célod és az elég fontos neked, menj tovább az utadon. Minden rendben lesz. Amit a mérleg mutat, az csak egy szám.

2017. december 19., kedd

Kedd: Peter Falk, Sandra Bullock, betlehemes és A.

Nem tartok nagy karácsonyt, mert szerintem nem a vásárlás és az ajándék a lényege, nekem nem arról szól, hogy minden csillogjon, illatozzon, szuper legyen, az ember meg hulla fáradt és ideges... Egyszer voltam boltban, egyben, ma, minden ajándék megvan, a pénztárcám sem sínylette meg.

A mai városba menésnek az ajándékvásárlás volt az apropója, mégis úgy alakult, hogy én kaptam "ajándékot". Jó volt összefutni rég nem látott ismerősökkel, ölelés, puszi, mosoly... Nagyon jó volt kicsit beszélgetni, hallani róluk, ki merre van, kivel mi történt... Még akkor is, ha mindenki sietett.

Ma voltam a kezemmel neurológián. Még november közepén kaptam mára az időpontot. A dolog úgy festett, mintha egy hollywoodi jelenetbe csöppentem volna. A dokit Peter Falk játszhatta volna, zseniális alakítás kerekedett volna belőle. Amúgy olyan volt, mint a Télapó segédje, egy kicsi, kusza hajú manó, aki tőszavakban beszél, valami fura nyelven. Az asszisztens Sandra Bullock volt, egy épp a legelső napját itt töltő nővérke, aki ezelőtt még sosem látott számítógépet és sosem hallott latin szavakat. A Télapó manója (a doki) mutatta, mit hogy kell, és ismételte el a latin kifejezéseket kifejezéstelen arccal, háromszor is, mire egyszer sikerült leírni. Varázsolni is tudott Peter Falk. Négy, összesen kb 40 másodperces (!) vizsgálatot csinált, de a leletemen szerepel egy teljes oldal "státusz", részletesen kiterjedve a kognitív képességeimre is, miszerint az emlékezetem, a kognitív funkcióim "nagy vonalakbEn megtartottak". Amikor kijöttem, akkor olvastam el a leletet, és ezeken a státuszként felvett dolgokon ott az utcán röhögőgörcsöt kaptam, úgy, ahogy voltam, hahotáztam, majd' bepisiltem. Konklúzió: az ember maradjon csak egészséges.


Ma adták elő a sulisok a falu német klubjának a betlehemes műsort, így 5-re mentem dolgozni. Tündériek voltak a jelmezekben és nagyon ügyesek a műsorban. Holnap fél 8-ra megyek, ebédeltetek és napközizek, aztán 5-kor újra műsor, most komplett három blokkos, karácsonyi a falunak. Remélem, belefér azért 12 órába majd a hosszúzás.

Tavaly karácsonykor kint dolgoztam. A-nál, Ausztriában. Karácsony, szilveszter, újév- mind munkával telt. Amúgy sem volt kellemes, hát még egy durván demens nénivel. Ma találkoztam az akkori váltómmal, aki elmesélte, hogy utánam nem sokkal ő is eljött onnan (érdekes módon ő rögtön kapott új helyet, én fél év könyörgés után sem). A. állapota rohamosan romlott, teljesen agresszív lett, a végén már morfiumozták és most októberben meghalt. Megváltás volt ez neki is, a családjának is.

Idén karácsonykor itthon leszek. Ha minden igaz, a "nagy asztalnál", minimum hat olyan emberkével együtt, akik nagyon fontosak nekem. Ha csak pár szelet száraz kenyér és egy kancsó víz lenne az ünnepi asztalon, nekem akkor is csillivilli-meseszép lenne a karácsonyom. :)

Mozgás összefoglaló (50. hét)

Egész egyszerűen hihetetlen, hogy az év 50. hete van. 
Mintha tegnap írtam volna az első hétről az összefoglalót...


Azt megbeszéltem magammal, hogy decemberben nem lesz szigorkodás se étkezésben, se mozgásban.
De mindkét dologban lassan átesek a ló túlsó oldalára.
Úgyhogy januártól nem árt majd újra legalább némi tudatosságot vinni a dologba.
És ha ez fontos nekem, akkor meg is fogom tenni.

H
K
SZE
CS
P
SZO
V
séta


séta
futás


séta
futás
séta
futás
Az 50. héten: 48 km
2017-ben eddig összesen: 1909 km.

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40-41. hét itt (nyaralás)
42. hét itt
43. hét itt
44. hét itt
45. hét itt
46. hét itt
47-48. hét itt
49. hét itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. december 17., vasárnap

Az elmúlt néhány nap

Hétfőtől újra dolgozom 2.5 hét táppénz után.

Mesés keddi napfelkelte munkába induláskor.


Mesés vacsora M. jóvoltából: lazac, édesburgonya.


Stau hazafelé a munkából, Geresdlakon kiborult egy cukorrépa szállítmány az útra.


Ez volt az utolsó, sőt régóta az első alkalom, hogy készültem kajával, itt is csak két napra.


Meghívás a Cafe Frei-be, most ausztrál dió kávét ittam, hát megint nem csalódtam, ez is mennyei volt, mint a múltkori nicaraguai dohány kávé.


És karácsonyra kaptam:


Ahhoz képest, hogy idén -IS- megbeszéltük, hogy nincs ajándékozás, már kaptam futócipőt, lebkuchent, kávét (...) ...






A kezem egyébként egész jó. Amióta másfél hete Dávid rendbe rakta, amit tudott, alapból egyáltalán nem fáj. Fájdalom a csontokban maradt néhány helyen, bizonyos mozdulatokkor jön ki (emelés, fogás, kupak lecsavarás, nadrág felhúzás...), de remélem, majd ez is idővel javul. Nem panaszkodom: másoknak ennél százszor nagyobb gondjai vannak.

Azt mondják: az emberi sejtek hét évente kicserélődnek. Nekem már ezek szerint hatszor megtették, de ebben a 43. évemben is történhetett valami, mert sokszor nem ismerek magamra. 

  • Mindig szerettem korán kelni, legtöbbször reggel edzettem. Mostanában kín a felkelés, hétvégén képes vagyok délig aludni. Aztán ebéd után is ledőlök. És este simán elalszom...
  • Reggelente úgy szoktam ébredni, hogy hupsz, ki az ágyból, 5 perc múlva indulhatott a nap. Mostanában nagyon erőlködnöm kell, hogy felkeljek az óracsörgéskor, mert tudom: ha visszacsukom a szemem, akár csak egy pillanatra is, akkor visszaalszom. Ha fel is kelek, egy jó fél óra kell, amire összeszedem magam annyira, hogy bármire is képes legyek.
  • A kajálásom az eddigiekhez képest katasztrofális. Konkrétan egy ideje csodásan elélek, ha van csoki. Mondjuk olyan, amiben olajos magvak is vannak. De csoki mindenképpen legyen rajta. Egész jól laktat, mennyei, hiszen imádom a csokit. A cukormentes kilőve, egyszerűen azért, mert a fruktózos és mesterséges édesítőszeres (maltit, xillit...) dolgoktól heveny hasmenésem lesz. A cukrostól "csak" a cukorsokk jön, az sem kellemes, de elviselem. És valahogy nem tud érdekelni, hogy mit teszek magammal, az eszemmel tudom, mit teszek, de most valahogy tényleg nem érdekel. Mindig mondom, hogy egy hízóversenyt simán megnyernék, de ez sem igaz: a minap rákukkantottam a mérlegre, hogy biztosan vagyok már 70 kiló a sok csokitól és a konkrétan tápanyagot egyáltalán nem tartalmazó étkezésemtől, de "csalódtam": fogytam fél kilót...
  • A teremben még mindig nem tudok súlyzózni-gépezni a kezem miatt, a futópad az, ami megy, de terembe is ritkán megyek. Hogy itthon megmozduljak, az mostanában szóba sem jöhet. A km-ek gyűlnek, de az sem zavar, ha nem jön össze x km idén, hiszen tavaly volt cél a 2016km, idén nincs célom a km-gyűjtéssel.
  • Fura vagyok -magamnak- a suliban is. Valahogy nem tudok kiakadni, bármi(rossza)t csinálnak a gyerekek. Nincs megbeszélés, meg ejnye-bejnye, meg szituációs játék, meg "szentbeszéd", mert egyszerűen elnevetem magam. Mondjuk fura, mert ez nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha rájuk dörrennék. 
Bla-bla...

Persze, hogy van néhány, néha sok nyűg, baj, kellemetlenség, de szerencsés vagyok, mert egyik sem olyan, amit ne lehetne így vagy úgy megoldani. Most ez van, most így van, minden változik, lesz minden majd máshogy is. A tökéletességet nem rólam mintázták, sokszor a jótól is messze vagyok, de akkor meg az van. 

Most meg megint este. A kis mormotának még van pár elintézendő dolga alvás előtt, és holnap munka. Az utolsó munkahét 2017-ben.

2017. december 16., szombat

Filmajánló: Star wars 8


Még néhány eredeti szereplővel, 3D-ben, végig izgalmas, végig pörgős, végig 3D-s. Kis humor, néhány csavar... Irtó jó film, végre egy IGAZI MOZI. Mindenkinek ajánlom, aki végig tud ülni 3 órát.

2017. december 12., kedd

Mozgás összefoglaló (49. hét)

Pénteken D. úgy helyrerakta a kezemet, hogy habár még nem 100%-os, de szombaton elmentem terembe, kizárólag futópadra, és semmi gond nem volt. Íg mentem vasárnap is. Nem tudom elmondani, mennyire jó volt újra mozogni közel két hónap után. Türelmes vagyok, de már várom, hogy újra mehessek a gépekre is súlyzózni.



H K SZE CS P SZO V
séta


-
séta


séta séta futás futás

A 49. héten: 39 km
2017-ben eddig összesen: 1861 km.


Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt
29. hét itt
30. hét itt
32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40-41. hét itt (nyaralás)
42. hét itt
43. hét itt
44. hét itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. december 11., hétfő

Hétfő: vissza a való világba

Két hét táppénz után győztem az agyamat összeszedni a suliban. 🙂Jó érzés volt úgy visszamenni, hogy mindenki örült nekem. Szegény kolleganők főleg: mivel nem kaptak segítséget, ők ketten helyettesítettek engem két és fél hétig, ami azért durva.

Itthon is győzöm magam visszaállítani a munkás hétköznapokra: ha enni akarok, kénytelen vagyok főzni, időben kell aludni menni, ha nem mosogatórongyként szeretnék felkelni... Főztem, egyelőre két napra. A táppénzes fizetés miatt végképp nem engedhetem el magam, így totál egyszerű az étek (bár a tojás majdnem olyan drága már, mint a hús): tojáspörkölt. Ami a képen undorítóan néz ki, saját szemmel nem az, mennyei az illata és most nagyon finomra sikeredett. Hozzá korántsem ideálisan sült virsli. A legolcsóbb. És -mindet elolvastam- érdekes módon az egyik legrövidebb összetevős listája ennek volt. Két adag csokokrém van a kisebbik dobozban. Arra az esetre, ha megéheznék. Jobb, ha van nálam valami harapnivaló pluszban. A reggeli ma délután sütött kenyér lesz és keto kávé. Vacsorára a húspogácsa a hűtőben, majd este frissen kisütöm, bőven elég -kellemetlen-, hogy az ebédeket hidegen eszem munkanapokon (nálunk se tanári, se semmi, így mikro sincs, se tűzhely, no de ez nem a ragnarök).

A netezést is csökkentenem kell, van mit ténykedni a "való világban".

Megyek is, előkészítem a hálószobát iglunak. 😀

2017. december 10., vasárnap

Vasárnap

Hú, miket talál az ember a neten, a boltokban... Paleo csoki, hozzávalók: méz, mogyoró, édesítőszer, blabla... Nem is értem, búzaliszt miért nincs benne. Paleo süti, összetevők, első: tojáspor. Innen én már nem is olvasok tovább. Net, ingyenes edzésprogram, letölthető. Megnyitod, dumadumaduma, például arról, hogy a HIIT edzés 48%-kal több zsírt éget hasról bármi másnál,


aztán "most xplwo Ft helyett csak aksdh Ft-ért.


Nagyon ritkán, ha mamiéknál vagyok és megy a tévé, belefutok pár reklámba. (Már vagy 5 éve nem tévézek.) Hát akkor szoktam agyfrászt kapni. Hihetetlenül ügyes, manipulatív, érzelmekre ható reklámok vannak, csakis a Vásárolj, mindegy, mit, csak vedd meg!- elv a lényeg. Mindenki vásároljon persze kedvére amit és amennyit csak akar, én meg ezt a témát is befejezem. :)

Sok dolog van, amik miatt sokszor kedvem lenne dohogni, tudnék dühöngeni, sikítozni, rázni a fejem (...). Igazából semmi értelme. Eleve mert én sem vagyok tökélestes, én is hibázok. És mert habár a világ nem válik rózsaszín álomfelhővé tőle, de a jó dolgokra fókuszálni mégiscsak jobb. Csupán azért, mert azoktól nem leszek mérges, lehangolt, ideges, bosszús (...). 

Mai apró jóságok?

Jól aludtam.
Nem voltam fent hajnalban köhögőroham miatt, se amiatt, hogy melegem van. (Amikor csak tehetem -ha nincs nagy szél vagy nem szakad az eső-, nyitott ablaknál alszom, radiátor elzárva, szobaajtó csukva; rajtam zokni, naci, póló; alattam meleg pléd, rajtam két takaró. Ma reggel 15 fok volt, amikor felkeltem, szuper, friss levegő.)
Jól ébredtem, nem fájt a kezem.
Főztem kávét. Imádom.
Finom volt a kedvenc reggelim.
A húgom levizsgázott, gyermek jóga oktató lett.
Sütött a nap.
Rend van a lakásban, mert végre elpakoltam. (Hú, ebben nagyon trehány tudok lenni. Na ja: a zseni ugye az, aki uralkodik a káoszon. ;) )

Délután négykor még azon agyaltam, mi legyen az előre főzéssel. Mert hogy holnaptól megyek dolgozni. Aztán inkább készítettem vacsorát. Max viszek rántottát.

Nem kérte, mégis szeretném itt is kicsit reklámozni Dávidot, aki visszaadta a kezemet.


A Facebook oldalán minden infót megtalálni róla, videókat a kezelésekről, érdekes cikkeket ír és oszt meg. Bátran és szívesen ajánlom, ha szükség lenne rá.

Na jó, ennyi kuszaság után lassan kikapcs, összeszedem a cuccomat meg magamat holnapra. Aztán jöhet a megváltó alvás. A szoba már "behűtve".

Mocorgó ✅

Nem hiába osztom meg mostanában Sz. gondolatait motivációként. Ő "egy nő a sok közül", aki totál egyszerűen egyik pillanatról a másikra fogta magát és belecsapott a lecsóba, azaz az életmódváltásba. Minden faxni nélkül. Nincs nasi, odafigyel az étkezésre, elkezdett mozogni. Nem gondolkodik, nem agyal, csinálja. Egy csoportban minden nap bejelentkezik, ír pár sort. És ezek a gondolatok annyira motiválóak, hogy megkértem, hadd tegyek közzé néhányat a blogon, nekem sokat segít, és biztosan másoknak is iránymutató lehet. Ezer a dolgom, holnap már meló, de Sz. megint "rábeszélt", hogy menjek csak le a terembe.


Motiváció


kép innen


"50.nap

Hát basszus alig akarom elhinni,h félszáz napja csinálom és kitartok. 

Ami az első napokban-hetekben nehéz,furcsa,idegen vagy megerőltető volt,az ma már lazán megy,mintegy napi rutinná vált. Már nem okoz gondot,h nem ehetek édességeket,már nem szippantok mélyeket nyálcsorgatva,ha megérzem a frissen sült pékárú illatát,már nem akarok a kenyér után nyúlni,már nem zavar,h máshogy étkezek.
Természetes lett,h kenyér helyett pufirizst eszek,természetes lett,h édesség helyett gyümölcsöket-zöldségeket,természetes az is h bulgurt,kölest,barnarizst eszek...amikről korábban azt sem tudtam mi fán terem. 
Sok mindent megtanultam ebben az 50napban. A táplálkozással,a mozgással kapcsolatban,de legfőképpen a testemmel,magammal kapcsolatban. 
Világ életemben kivülről vártam mindent. Vártam,h majd kivülről jön vmi nagy boldogság,elégedettség,elszántság,akaraterő. És amig vártam addig irigykedve néztem azokat,akik vékonyak,jó alakúak,akik sportolnak,akik konditerembe járnak,akik futnak. Irigyeltem a kitartásukat,az akaraterejüket. 
Mit csináltam én amig vártam a kivülről jövő csodát,és irigykedtem?
Semmit!!! 
Hol voltam én,amig az általam irigyelt emberek,éppen lemondtak,küzdöttek,izzadtak,futottak,gyúrtak...bármit csináltak???
Ültem a hájas seggemen magamat sajnálva,közbe-közbe befalva egy tábla csokit,lazán elropogtatva egy zacskó kekszet,vagy a karácsonyfa alatt betoltam egy szál bejgit...és csak vártam. 
Ezalatt az 50nap alatt rájöttem,h nem kivülről kell várni a csodát,nem fog az jönni. Hanem magunkba kell nézni,kicsit befelé fordulni. Olyanok vagyunk,mint egy kincsesbánya,csak fel kell tárni magunkban,ami mindig is ott volt,amit kivülről vártunk. 
Ott van bennünk az elhatározás,a kitartás,az akaraterő,ott van bennünk minden csoda. 
-Jah és zárójelben megjegyzem,h ma volt a súlymérés. 50nappal ezelőtt 87,7ről indultam,ma 78,9kilót mértem-zárójel bezárva " Sz.

Motivációk:

Csepregi József itt

Dia itt
BBG itt
Izabella itt
Suzzy itt
Saci itt
Barbara itt
Hús-vér motiváció 52., G. itt
Hús-vér motiváció 51, R. itt
Hús-vér motiváció 50, Ábrahám Pál itt
Hús-vér motiváció 49, Jose itt
Hús-vér motiváció 48 itt
Eddigi Hús-vér motivációk itt
Keto motiváció:

LCHF: Susan itt

LCHF: Kat itt

LCHF: Amanda itt

LCHF: Fatima itt


LCHF: Frida itt



LCHF: Lindha itt


LCHF: Lisa itt

LCHF: Christine Cronau itt



LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt




Derek sztorija itt

Telaine története itt

Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt

Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt

Egy idősebb házaspár története itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha