Hétvégi pillanatok

Szombati. Köszönöm. :)

Mini vízállásnál is gyönyörű.

Idősek napi műsoron vasárnap a sulisokkal.

Három hónapja nem gondoltam, hogy negyed évig szó szerint car, tápértékkel nem rendelkező "kaján" fogok élni. Nagyon igyekszem visszaállni az értelmes(ebb) étkezésre, de nagyon-nagyon nem egyszerű. Anyuéknál húslevest ettem ma és töltött káposztát, vacsira pedig a képen láthatót itthon. Azt hiszem, további javulást jelent, hogy bármit és bármennyit eszem, nem lakok jól. Ez már hasonlít a keto előtti "normál" állapotomhoz, lesz ebből még sokkal jobb is.

Összefoglaló: 42. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt

Hétfőn már nagyon vártam az indulást az Őrségbe.

Kedden még dolgoztam.

Este gyorsan bepakoltam, és szerdán végre eljött az indulás napja. Őriszentpéter.

Csütörtök: kirándulás Sümegre.

Péntek: Göcsej, Zalaegerszeg, Ispánk.

Szombat: Ausztria, Schöckl

Vasárnap: Velemér...

... és tavak, túrák.

Habár figyelnem kellene, hogyan változik a súlyom, jó ideje nem foglalkozom vele. Viszont kíváncsiságból kivételesen megmértem magam a nyaralás előtt: 63kg, és a nyaralás után: 62.8kg. Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy 3 hónapja egyik pillanatról a másikra megváltozott a gyomrom, az emésztésem. Mára a folyamatos, iszonyatos hányinger enyhült, az állandó ételundor is csökkent, az emésztésem maradt botrányos, azaz szinte semennyire nem működik. Három hónapja szinte csak a húslevest tudtam megenni, azt sem mindig. A nyaralás alatt is inkább levesek mentek, és ha hiszitek, ha nem, amit még le tudtam tuszkolni, az a csoki, a nutellás zsömle és némi tészta. Ezektől a július 14. előtti pár évemben kegyetlen hasmarsom volt, most ettől sem történik semmi. Ráadásul -ha csak 20 dekát is, de- fogytam is.

Ez a két kép szépen láttatja, hogy úgy külsőleg semmi bajom (alkatra sem).

Ezen a képen pedig jól látszik a lufiság, és ez még csak egy fél lufi: az alhasam előredomborodik (júli 14. óta folyamatosan), sokszor csatlakozik hozzá a gyomrom is. Függetlenül attól, ettem-e, ittam-e, reggel van vagy este, egyszer csak meglufisodom. Ilyenkor, ha lenézek, nem látom a lábfejemet sem.

Még mindig nem foglalkozom különösebben a dologgal, mert a véreredményre még mindig várni kell, és igaz, hogy nagyon minimális, de van némi kis javulás. Eddig voltak a rossz napok és a nagyon rosszak, mostanában már előfordul, hogy egészen jól vagyok.

Heti haladás: 46km, idei eddigi összes: 1460km. :)

Frissítés, kábé egy óra múlva: Ja: nem. Mármint a mozgás. Mert ezek a múlt heti adatok. Hihi.Szóval az eheti haladás 35km, idén eddig 1495km.

Pénteki pillanatok

Mindenhol találok cicát... A suli előtt is.

B. kolleganőm megint szép műsorral készült a gyerekekkel az 1956-os forradalom emlékére.

És ma este volt a suli őszi bálja.

Négyszer nyertem a tombolán. A 4.: cicás bögre. :)

Csütörtök: visszagyorsulás

Az Őrségben, az erdőszéli kis házban este sötét volt. Látni lehetett a ragyogó csillagokat. És csönd. Csak a megkeményedett, rozsdás diófa levelek hullását lehetett hallani, néhány madár hangját, az erdőben, az avarban sétáló állatokét. Tegnap már itthon aludtam a nyaralás után. Magamra húztam a műanyag paplant, habár minden nyitva volt, 25 fok volt a lakásban, nagyon meleg. Hallottam a keringető szivattyú hangját, a felső szomszédok beszélgetését, a beparkoló autók zaját, utolsó programrészükhöz érkezett mosógépek centrifugálását.

Tegnap még a kis őrségi házban ébredtem. Egy hétig minden este kikapcsoltam a telefont, így is fent voltam napfelkelte előtt. Mára beállítottam az ébresztőt és biztonsági okokból az ébresztőórát is. Meg is szólalt fél hatkor mindkettő. Mesterséges sípolás, most nagyon zavaró volt.

Az Őrségben is megvolt minden napra a program, de semmi nem volt kényszer. Sehova nem kellett sietni. Ma időre kellett dolgozni menni, nem is volt olyan egyszerű. És kapásból munka, órák órarend szerint.

A gyerekek tüneményesen fogadtak, szinte mindegyik egyszerre lógott rajtam, persze megkaptam a finom "szemrehányást", hogy hol voltam, miért nem jöttem, és elmondták, hogy hiányoztam. Meg is ölelgettem-simiztem mindegyiküket. Örültem nekik, de ma lélekben még nem voltam ott. Irtó nehéz volt visszarázódni, mintha 10 évet hagytam volna ki. Aztán ment minden a maga útján.

Délutánra betettek egy szavazós értekezletet az anyaiskolába, jól elnyúlott a mai munkaidő. Holnap délután őszi bál a suliban, vasárnap idősek napja, esélyem sem volt a visszaakklimatizálódás elnyújtására, bele kellett már ma csapni a lecsóba. Mondom: lélekben még nem sikerült.

"A világ nem arról szól, 

hány lélegzetet veszel, 

hanem azokról a pillanatokról, amikor eláll a lélegzeted." 

George Carlin

Az értekezlet után hazataxiztam a kollegákat, aztán indultam én is haza. Ezen a rövid útszakaszon megint stau volt. Elég sokat kellett ácsorogni, közben gondolkodtam. Azon, hogy el kellene gondolkodnom, mit is akarok. Hogy kell-e nekem ez a fajta stressz, amiben élek. Tanítani imádok, de az a munkám minimális része. A fizetésből jól nem, de alap szinten meg tudok élni. Állandó utazás, mindig minden(t) időre, albérlet, szervezés, tervezés, nincs rá időm, nem fogok odaérni, nem fér bele a napba, rohanás, kényszer, teljesítmény, ellenőrzés, minősítés, határidő, elvárás...

A gondolat már reggel is a fejemben volt, amikor igyekezve autóztam munkába. Aztán megláttam a visszapillantó tükörben egy csodát. Ránéztem az órára. "Ez az egy perc belefér." Kitettem az irányjelzőt, lassítottam, megálltam. Mert habár a nap minden nap felkel, nem hagytam ki, hogy ezt a szépséget ma megörökítsem.

Őrség 8.: hazaút

Pontosan mához egy hete volt az indulás. Ezek a képek az első napokon készültek, de ez a hét annyira gyorsan elröpült, hogy akár az utolsó napi fotók is lehetnének.

Ott csend, nyugalom, egyfajta lelassult lét. Táj, erdők, rétek, fák, bokrok. Cicák, kutyák. Forgalom alig. fény is kevés. A kis háznál egyetlen utcai lámpa világát lehetett csak látni, a csillagok viszont szikrázóan ragyogtak éjszaka.

Egyszerű ház, csodás régi, természetes anyagokkal, se tévé, se rádió.

Tér. Levegő.

Megannyi természetes szépség.

Hosszú volt a hazaút, anyuék felé jöttünk, Őriszentpéter, Zalaegerszeg, Keszthely, Siófok, Hőgyész, Mohács, 300 km, végig vezettem, szerencsére nem volt vészes forgalom, a Balaton déli partját kivéve jól lehetett haladni (ott sem a turistaáradat, hanem a folyamatos sebességcsökkentő táblák lassították a forgalmat).

Ahogy nőtt az Őrségtől való távolság, úgy gyarapodtak a sóhajok. Mert egyre több lett az autó, egyre nagyobb az úton a türelmetlenség, egyre nagyobbak lettek a települések, az utakon úgy nőtt a forgalom. És szálltak a sóhajok, mert ott maradtak a cicák, ott maradt az élhető életsebesség, a tiszta levegő, a mesés kis ház, és közeledett az otthon. Imádom ugyan Mohácsot, de ez most azzal is jár, hogy azonnal vissza kell akklimatizálódni a dolgos hétköznapokba, holnap már órára kell kelni, dolgozni kell menni. T., a vendéglátónk úgy búcsúzott el ma reggel, hogy ne felejtsünk el (idézem) visszagyorsulni. Na ez az, ami nem egyszerű, mégis muszáj megtenni.

Tavaly is visszahúzott a szívem, idén sem lesz másképp. Az Őrség már tavaly szerelem lett, azt hiszem, örökre az marad.

1. nap itt

2. nap itt

3. nap itt

4. nap itt

Őrség 5/1.: Velemér itt

Őrség 5/2.: tavak, túrák itt

6. nap itt

7/1.: Őriszentpéter itt

7/2.: túra itt