2014. április 28., hétfő

Út a cél felé 36. nap (Ausztria)



Tegnap kora este bepakoltam a csomagomat, aztán még elpakoltam, fél 8-kor mentem aludni. A vekker hajnali fél 2-kor ébresztett. Éppen valami álom közepén voltam: két modellel készítettek interjút,  az egyiknek két fekvő S betű volt a szemöldöke. Legalább nem a legszebb álmomból kellett felébrednem... Kicsivel 2 óra után már a buszban ültem, miután elbúcsúztam az akkor a munkából hazaérő K-tól -becses nevén G.-, "roló le", nincs gondolkodás. 3 óra volt már, amire összeszedtük az utazó hölgyeket (Szabar, Bár, Somberek, G.doboka, P.bozsok), bejártuk fél Baranya megyét. Aztán irány az autópálya, az utolsó alagút végére már nem emlékszem, bedobtam a szunyát és aludtam Komáromig. Ott mosdó, aztán alvás tovább Győrig. Itt láttam a napfelkeltét. A hátam mögött szöszmötölt, teljesen meglepett, amikor megfordultam és éppen sütötte azt az ipicici sárgáját.

Aztán Bécs.


Iszonyatosan nagy forgalom. Visszafelé mi is belekerültünk...


Pár óra múlva Dürnberg, egy kis hegyi falu Knittelfeld közelében. Mesés.















Keskeny, kanyargós hegyi utakon mentünk át Sonnwenddorfba.









Majd Sekauba, és végül ideértem Knittelfeldbe.

Reggeli: a buszon egy saját müzliszelet.
Itt muszáj megjegyeznem, hogy ez a saját kreálmány valami mennyei csemege, és annyira de annyira laktat, hogy tényleg délig nem is voltam éhes.
Ebéd: már E-nél egy tányér minestrone.
Majd 2 óra alvás.
Uzsonna: 1 alma, 2 szelet kenyér.
Vacsora: tonhal saláta.

Sétálni ma nem voltunk.
Folyadék: sajnos kevés, nem egészen 1 liter víz.

2014. április 27., vasárnap

Út a cél felé 35. nap


Reggeli: zöldséges rántotta.

Tízórai: 1 karika kolbász.

Közben bolt, palacsinta sütés és főzés K-nak, mindeközben pakolás Ausztriára.


Ebéd: minestrone.

Ebéd után K. ment aludni, mivel ma 17.40-kor kezdi a munkát, bírnia kell éjjel. Én közben készre pakoltam a csomagomat. És közben megettem az uzsonnát is: répa mogyoróvajjal.



K. elment dolgozni, én megettem a vacsorát: tonhal saláta grill zöldséggel, majd bepakoltam a hűtőládámba az Ósztriába velem jövő pár élelmiszert.


Most pedig itt az idő, hogy aludni menjek. pedig még süt a nap, de az ébresztőt már beállítottam fél 2-re. K. épp hazaér majd, amikor én felkelek. Negyed 3-ra jön a kis busz.

Korábban azt hittem, hogy egyre könnyebb lesz majd visszamenni. De rá kellett jönnöm: ez jobb nem lesz, csak nehezebb. Annyira de annyira jó itthon lenni, szabadon, kötetlenül, szuper, hogy magam gazdálkodhatok az időmmel, hogy akkor megyek aludni, amikor akarok, akkor edzek, amikor éppen kedvem van hozzá, ráadásul itt van a súlyzókészletem is és mehetek futni, amikor csak kedvem tartja... K-tól búcsúzni nagyon nehéz, igazi agymunka, hogy ne a szívemre, hanem az eszemre hallgassak ilyenkor...


Az 5. és a 6. pontra szoktam gondolni ilyenkor. Arra, hogy most ilyen munkám van, hogy gyorsan eltelik majd a kinti két hét, és hogy elégedett vagyok most ezzel, miközben dolgozom azon, hogy még jobb, kedvezőbb munkát találjak.

Motiváció



Belső csend: Boldogságcsapdák

A fogyasztói világ tele van ilyen csapdákkal. Azonnali vágyteljesítő mohóságot erősít. Legyen neked jó, mert megérdemled! A hedonista kultúra nem tűr késlekedést, kivárást, így nem edzi a lelket, sőt puhány óriáscsecsemővé degradál, hiszen mindent azonnalra ígér, és ennek meg is felelnek azok a „boldogságfokozók", amelyeket kínál. Gyermekeink vágyvilágát a média felfokozó kínálata óriásra növeszti, a birtoklás vágya nehezen tűr késlekedést és meghiúsulást, a hiányérzet űrje pedig a boldogtalanság érzését generálja. Ez szinte lehetetleníti a megküzdés és kivárás képességének kialakulását, pedig ez alkotja lelki gerincünket. Aki tud küzdeni, megdolgozni azért, amit elér, az becsüli saját és mások létrehozott értékeit, az tiszteli a munkát és küzdést.

(Bagdy Emőke)



kép

2014. április 26., szombat

Út a cél felé 34. nap


Reggeli: 50g zabkása fél adag fehérjeporral.


Tízórai: 1 alma reszelve, 80g laktózmentes joghurt.


Ebéd: minestrone.

Délelőtt elkészült a nutella.


És a müzliszelet.


K. bedagasztotta a kenyerét (igen, legtöbbször ő is magának süti a kenyeret), aztán elmentünk sétálni. Két óra hosszat barangoltunk. Mohács igazán szép város, rengeteg zölddel.








Lementünk a Dunára is kicsit.


Aztán oda, ahol még nem jártunk: a Busóházhoz.





"Felpróbáltam" egy szupi kis rucit ;-)







Uzsonna: 1 alma.

Vacsora: párolt zöldség, sült hús.



Sokadszor megyek vissza már Ausztriába, de ezt nem lehet megszokni, sőt: egyre nehezebb. Most olyan furán fog kijönni a lépés, hogy K. vasárnap délután fél 5-kor kezdi a munkát, hétfőn hajnalban fél 2-kor jön haza. Tehát amikor elmegy dolgozni, nekem utána aludnom kell, amikor hazajön, én már fent leszek, mert jön értem a busz. Igazi "melegváltás"...

De még van itthon egy napunk :)