Születéskor felszállunk a vonatra és találkozunk a szüleinkkel.
És hisszük, hogy mindig velünk fognak utazni.
Mégis egy állomáson a szüleink leszállnak a vonatról,
magunkra hagyva minket, hogy folytassuk az utunkat...
Ahogy telik az idő-
és fontosak lesznek: testvéreink, barátaink, gyermekeink, unokáink,
életünk szerelme is.
Sokan fognak leszállni (még életünk szerelme is),
kisebb nagyobb űrt hagyva maguk után.
Mások olyan visszafogottak lesznek, hogy
nem fogjuk észrevenni, hogy elhagyták a helyüket.
Ez a vonatút tele lesz örömökkel, bánatokkal, elvárásokkal,
új beköszönőkkel, viszontlátásokkal és istenveledekkel.
A siker az, ha jó kapcsolatot ápolsz az összes utassal
úgy, hogy a legjobbat adod magadból.
Nem tudjuk, melyik állomáson szállunk le.
Élj hát boldogan, szeress és bocsáss meg!
Ezt azért fontos megtenni, mert amikor leszállunk a vonatról,
csak szép emlékeket hagyjunk azoknak, akik folytatják útjukat...
Örüljünk annak, amink van, és köszönjük az égnek ezt a fantasztikus utazást.
Továbbá köszönöm, hogy utas voltál a vonatomon.
És ha le kell szállnom a következő állomáson,
örülök, hogy hosszú utat tettem meg veled!
Jean d'Ormesson
Én nem teljesen így látom.
VálaszTörlésA szüleink csak belöktek minket ebbe a világba.
És osszuk be, amit kaptunk tőlük.
Ha sikerül, OK. Ha nem, rápacsáltunk. Akkor van az, amikor nem vagyunk boldogok, nem tudunk magunkkal mit kezdeni.
"Emberfajta -szólnak a képek-
Embernek fajtája kell, hogy rá ébredj,
arra, hogy folytasd, mit félbe hagytál
arra, hogy agyadba vésd
Emberfajta -mondják a képek-
Ebbe a világba beküldtek téged,
nézd, amíg megteheted!
Vésd agyadba: időd megszabva,
állj a sorba emberfajta!
-mondják a képek-
Világba kerültél!"
Álomnak vége van, világnak nincs vége.
Álomnak vége van, világnak nincs vége."
Hát így vannak ezek a dolgok....