2024. szeptember 19., csütörtök

Csütörtök

Jesszus, valami borzasztóan fáradt vagyok...

Munka 7-től (ma nagyon laza nap csak 8 órám volt 5 óra alatt...), aztán bank. Mami hagyatékát intézzük, a négy unokája. Ugyanolyan iratokat kaptunk mind a négyen. Ma egyszerre voltam J-tal intézkedni. Ő Tamásiban simán elintézte, tőlem elkérték a papírokat, lefénymásolták, beküldik, kábé keddre várhatok választ... Ezután gyors bolt, haza (vagyis előtte a volt albérletemhez, oda jött levelem), főzés.


Készült bundás kenyér, curry-s tészta, sült hal, krumplipüré (kétféle: M-nak vaj nélkül, nekem vajjal). Vacsora. (Reggelire ettem egy vitt szendvicset, tízóraira és ebédre egy-egy ugyanilyen, és most a vacsora végre friss volt és meleg.)


Csak annyira vagyok fáradt, hogy munka után leparkoltam a posta előtt, mert dolog volt, de amire leállítottam az autót, az istenért sem tudtam, mit keresek ott. Úgyhogy elindultam a Tescohoz. De útközben fogalmam sem volt, miért megyek oda. Aztán beugrott, hogy az Aldiba (is) akartam menni, mentem is. És most, gépelés közben jutott eszembe, miért akartam a Tecsóhoz menni... Főzés után leültem, hogy szusszanok egyet, amíg kihűl a tűzhely és le lehet takarítani. Ahogy ültem az asztalnál, éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim, menten elalszom. Na de ha este hatkor megyek aludni, egy: ott marad a szaladó konyha, kettő: kukorékolok hajnali 3-kor... 

Na, mivel holnap 9 tanórám lesz 5 óra alatt, meg egy felügyelet, meg a délutáni felügyelet 3-ig, így inkább megyek készülődni alváshoz.

1 megjegyzés:

  1. Lazíts kicsit Timikém🙏🏼🙏🏼❣Somára lesz ám Július🤔😥😘💖💞

    VálaszTörlés