2023. december 24., vasárnap

Vasárnap délután

Tegnap anyu megkérdezte, meddig volt kórházban.

Aztán kért egy szatyrot, mondta, miket rakjak bele. Csomagoltunk.

- Hová megyünk, anyu? - kérdeztem.

- Haza. -suttogta.

- Hova haza?

- Hőgyész haza. Mama is ott lesz, utána megy Gyönkre.

A szívem darabjai közül ilyenkor egy még apróbb szilánkokra törik. Miközben egyre tisztább a kép: minden okkal történik. Anyut három éve én kísértem végig a sugárkezelésen, albérletben laktam még, ahol saját szobája is lehetett ezalatt. Anyu már egy éves műtött volt, amikor az én műtétem után másokkal együtt segített nekem a felépülésben. Mami csak ezután lett demens, anyu ápolta is, amíg csak tudta, mami ezután került az otthonba tavaly. Anyu onnantól nem volt már jól. Mohácsra költözött Hőgyészről. Biztos vagyok benne, hogy azért, hogy most itt lehessünk vele.

Tegnap este tízkor aludt el, most másnap délután kettő. Alszik. Mozdulatlanul. Nem mindig reagál. Ha igen,kinyitja félig a szép, zöld szemét, amiből azt vélem látni, hogy tudja: nincs egyedül. Ilyenkor megsimogatom a homlokát, a fülébe súgom, hogy nagyon szeretjük, de menjen, ha mennie kell, itt minden rendben, mindent elintéztünk, elrendeztünk, mindenki jól van és jól is lesz.

4 megjegyzés:

  1. MIt is lehet írni Karácsonykor egy haldoklónak, és a lányának, aki ápolja és végig van vele ezen az úton... Szívem minden szeretetével gondolok rátok és kívánom, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnéd, hogy legyen. Azt gondolom, hogy amikor eljön a pillanat, akkor annyiféle érzés is megszületik, elfogadás, és mélységes fájdalom, remény és elkeseredés, végtelen nagy hiányérzet, és megnyugvás, szeretethullám és üresség, üvöltés és némaság. Az, hogy ez most történik, ezekben a napokban éppen én úgy érzem, hogy gondviselés és erőt fogsz majd kapni, mindenhez. ❤️

    VálaszTörlés
  2. Én ezt el sem tudom képzelni, hogy min mentek keresztül…
    😕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is lehet. D e kívánom, hogy ne is kelljen senkinek elképzelnie, átélnie.

      Törlés