2023. október 31., kedd

Kedd

Idén januárban még mamié volt a hőgyészi ház (ami a fejében már tavaly júliusban leégett...). Ő már fél éve élt az otthonban, anyu két hónapja Mohácson. Amikor Hőgyészen jártunk, még bementünk a majdnem teljesen üres házba. Megnéztük a kertet, elhoztunk még apróságokat. Akkor készült a felső kép, amin novemberben, amikor anyu költözött, megállt az idő. Hőgyészen is én szoktam új hónapra lapozni a naptárt, ma megtettem anyunál (ez az alsó kép).


Ez az egy év alatt embertelen sok minden történt. Elsősorban anyuval, de általa velünk is. Többek között a hőgyészi házat eladtuk (miután anyu végigcsinált egy irtózatosan bonyolult és hosszú gyámügyi procedúrát, hogy mami hivatalos gyámja lehessen, amivel aztán annyit értünk el, hogy konkrétan semmit nem intézhet mami nevében a gyámügy kirendelt eseti gyámja nélkül...), anyu pedig beleroppant. Mindez megpecsételődött egy múlt pénteki röntgenfelvétellel, amin metasztázis látható.

Jó ideje anyu fájdalomcsillapításán munkálkodunk, eddig Skudexa és Apranax (nem kombinálva) gyomorvédővel, ami a 8-9-es fájdalmat max 7-esre képes levinni. Aki tud tippet adni jobb megoldásra, ne tartsa magában, kérem. (Az onkológián jelentkeztünk, egy hét az átfutás, mert csak egy orvos van a kórházban. Imádkozom, hogy hamar legyen időpont a további vizsgálat(ok)ra és az orvoshoz eljutásra.)

12 megjegyzés:

  1. Mert így kell lennie és lesz hamar időpont!!!❤

    VálaszTörlés
  2. Drukkolok, hogy legyen hamar időpont. ♥♥

    VálaszTörlés
  3. KITARTÁS❣Nagyon sok szerencsét NEKTEK Timikém❣🍀🍀Vigyázz DRÁGA MARIKÁRA❣❣❣Minden jól fog alakulni❣Millió puszi Nektek❣💞💖

    VálaszTörlés
  4. Drukkolok nektek! Az Apranax erre sajnos kevés. Az én ízületi fájdalmaimra sem volt elég... A Skudexa már jobban kell hogy hasson, tekintve hogy a tramadol önmagában is egy erős opiátszármazék fájdalomcsillapító. A Doretával lehetne próbálkozni, ami tramadol+paracetamol, és kombinálható a propionsav származékokkal (ibuprofén, ketoprofén....). Természetesen szigorú orvosi javaslatra minden tényező figyelembevételével!!! Hosszú távon esélyt adhat, hogy a daganatos megbetegédesknél is létezik már az úgynevezett célzott kezelés, a biológiai terápia, ami a hagyományos kemo kedvezőbb alternatívája. De mire ezt felírják, az bizony idő, ami ebben az esetben nagyon fontos....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük!
      Az onkológián azt mondták, első körben Algopyrin... Második körben Apranax. A Skudexa talán erősebb, azt mondja anyu, de nem tart ki addig 1 tabletta, mint az Apranaxból. És Skudexából nagyon max 2.5 szemet vehet be egy nap, Apranaxból nagyon max 3-at. Reggel és délben vesz be egy egészet, késő délután felet, és így marad még estére fél. Borzalmas fájdalmai vannak, derék, csípő (...), félelmetes mozgásbeszűküléssel. Tényleg minden tippet szívesen veszek, mert nem vagyok orvos, nem tudom, hogyan tudnék segíteni, amíg eljutunk vizsgálatra és orvoshoz.

      Törlés
    2. Pedig az érdemi segítség csakis orvosi közreműködéssel várható. Ha az onkológiát nem sikerül elérni, meg kellene próbálni a háziorvossal felíratni alternatív fájdalomcsillapítót. Tegnap nem jutott eszembe a piroxikam. A fájdalomcsillapítás garantált, de alaposan el kell olvasni a betegtájékoztatót. Tudomásom szerint ez a partacetamolt, a metamizolt és a tramadolt kivéve mással nem kombinálható.

      Törlés
    3. Igen. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk asszisztenssel, gyógyszerésszel, háziorvossal, kapunk is segítséget. Az onkológus írhat majd fel morfium-tapaszt például, de odáig még az idő... (Ma derékövet is bevetettünk.)

      Törlés
    4. Az már önmagában felháborító hogy egy ilyen betegségnél várni kell. Itt az idő (lenne) a legnagyobb kincs. Remélem a háziorvosotok kreatív és segítőkész. Mindenkinek olyan lelkiismeretes és nagy tudású háziorvost kívánok mint az enyém,

      Törlés