Újra...

Tegnap írtam, hogy elkezdett fájni a vesém. Ma is folytatta.

Ma sikerült délután elérnem az orvosomat, aki holnap délután fogad és megnéz a klinikán. (Pont ma egy hete jöttem haza onnan.)

Pantoprazol és társai. Ha csak a savat kötné le ...

Általában ezt írják fel antibiotikum szedésekor. Nekünk is ez van itthon. A blogon egy kedves Olvasó jelezte nekem, hogy azért ez így nem teljesen oké, ezért kérdeztem tegnap, hogy mit ajánlanátok helyette. Mindig tanul az ember, beteszek ide egy videót, amit érdemes megnézni, ha valaki szedi ezeket a ...prazolokat.

Ezt nem hiszem el 😔

Reggel semmi bajom nem volt. Tíz körül éreztem: mintha fájna a vesém. Á, az nem lehet. Kora délután már határozottan fájt. Aztán kellett gyógyszer is. Voltaren75+Nospa80 kombóval 10/6. Lázam nincs, csak ráz a hideg (zokni-nadrág-kardigánban), vizeletteszt negatív, iszom eleget, vizelet megy, tiszta, nem szúr, nem csíp. Ha marad a fájdalom, vissza kell mennem a klinikára...

 

Vissza a jövőbe

Sokan kérdezitek, hogy vagyok. Jól. Kívülről talán semmi nem látszik, hacsak az nem, hogy lassú vagyok és sokszor fújtatok.  

Szerdán jöttem haza a kórházból, aznap fél 11 körül vették ki a stentet (hála! hála! hála!), azóta nincs konkrét vese-ügyi fájdalmam. Csak az a 3 hónap (és főleg a júliusi zúzás utáni 2) az embertelen fájdalommal, a szobafogsággal, a "magamba zárással" teljesen lemerített, fizikailag is legyengített és nagyon lelassított. A csütörtököt meghagytam punnyadós napnak, péntektől elkezdtem a visszagyorsítást.

Úgy volt, hogy műtenek és leghamarabb szeptember 20-án jövök haza. M. pont erre a hétvégére szervezett egy baráti találkozót (tavasszal még szó sem volt leendő vesegörcsről), ezen online kapcsolódtam volna be, avagy jöttek volna Pécsre látogatni. Mivel itthon voltam különösebb fájdalom nélkül, tudtam velük menni vacsorázni, és szombaton a zenés-táncos részre is. M. egyszer megpörgetett, de amúgy úgy táncoltam, hogy ott voltam, főleg a füstgépeket nyomkodtam és sétával a lufikat adtam a táncolók kezébe. (Nagyon jó volt velük találkozni!) Aztán aludtam is fél napot.

Vasárnaptól legyen bármi, legkésőbb este 10-kor elteszem magam aludni. 

Ma pedig elkezdtem a gyakorlatozást az autómmal. A vezetéssel nincs probléma, hiába nem vezettem 3 hónapja, hanem a gyorsasággal, a reakcióidőmmel, hogy 20-szor körül kell néznem, amire ki merek kanyarodni, hogy nem tudom megítélni, hogy a biciklist megelőzhetem-e, beférek-e még elé a kereszteződésig. Mert közben én is haladok, mögöttem is jönnek, rengeteg az autó, a gyalogos, én meg csak kapkodom a fejem. Jelezték a szembejövők, hogy rendőr van valahol, a Tesco felé vezető úton, a kocsim 30-as sebességkorlátozást jelzett, én 50-nel mentem, viszont táblát nem láttam, arra még nem tudok figyelni. A városba ma nem mertem még bemenni kocsival, majd jön az is. Minden nagyon gyors.

Ebéd után le kellett dőljek, irtózatosan fáradt vagyok (fizikailag) és a rég használt testem minden izma bedurrant, komolyan: még a gerinc mellettiben is izomláz van.

Délután még elmentem M-val boltba (ekkor már ő vezetett), teregettem egyet, mosogatógépet pakoltam be, és ez így mára fullra elég.

A víz a konyhaasztalon, ha elmegyek arra, iszom néhány kortyot. A vizelet mennyisége és "technikája" is halad a normális felé.

Az antibiotikum okoz fura bélmozgást és ürítést. (Itt kérdezném: a Pantoprasol helyett mit ajánlanátok?)

Az étvágyam még nem a régi (talán az antibiot. miatt).

A kilók maradtak, viszont a ruháim egyre szűkebbek... (Vagy veszek néhány nagyot, vagy kezdek majd valamit az étkezéssel-mozgással, egyelőre erre nincs kapacitásom.)

(Tegnapi ebédem: paradicsomos-fokhagymás-olívaolajos 5 perces tészta, saláta, limonádé.)

Emlék(ek)

Tegnap egészen elalvásig figyelgettem magam: fordultam, hajoltam, egy lábra álltam, nagy levegőt vettem, pisiltem, este ráfeküdtem minden oldalamra, de nem volt fájdalom. Nekem ez három hónap kínszenvedés után egy merőben új megtapasztalás. Jól aludtam, egyszer sem voltam fent sem inni, sem mosdóban.

Reggel viszonylag konszolidált időben fent voltam, pisi: nem fáj, nem feszít, nem izzadok le, nem kell imára kulcsolnom a kezeimet. (Még kicsit furán csorog, de a stent által kitágított uréternek vissza kell szoknia a természetes méretéhez, meg tegnap egy akkora "botot" dugtak belém (amikor megláttam, megijedtem), hogy lehet, hogy még az is közrejátszik.) Ittam két pohár vizet, válaszoltam rengeteg megjegyzésre, üzenetre, volt intézni való is, kiteregettem gond nélkül. Dél után bementünk M-val a városba, meghívtam enni az Ebédlőbe, Tankerület (kórházi igazolást a hazaérkezést követő munkanapon le kell adni), egy-két bolt. Amikor utána hazaértünk, annyira fáradt voltam (nem tudtam egy svunggal feljönni a harmadikra sem), mintha kivasalt volna egy úthenger. Ledőltem, aludtam is vagy három órát.

A mérhetetlen fáradtságon kívül a vese-sztori mintha sosem történt volna meg. M. reggel levágta a csuklómról a kórházi karkötőket, már csak egy fizikai emlékem van a klinikáról:

Látszik, milyen száraz a bőröm, a lábszáramon sokkal jobban. Szerintem jól jelzi majd a bőröm állapota (is) a veseruptúra gyógyulását (a laborom alapján normális a veseműködésem).

A kórházi táskám még nincs teljesen kipakolva, de nincs már energiám rá. Hamarosan alvás.

A végső megoldás

Az orvosom konzultált többekkel a kőmentes röntgenkép miatt. Végül előkészítettek műtétre mint lehetséges opcióra, aztán betoltak az M3-as műtőbe (ugyanitt tették fel a stentet június 14-én). Altatóorvos, 2 orvos, 2 anesztes, 2 műtős volt bent. Kértem, így kaptam egy bódítót, levették a stentet. Kb 3 másodperc volt és nem fájt, csak kellemetlenséget éreztem, a stent miatti fájdalom azonnal megszűnt. Aztán feltöltöttek kontrasztanyaggal, ennek a kezdetén kaptam még egy bódítót. Átnéztek teljesen, minden rendben, kő sehol. Így nem kellett altatni, nem kellett műtét. Lefolyattak egy infúziót antibiotikummal már a szobában, aludtam még egyet.

Jött az orvosom, beszéltünk: hazamehetek. Pár perce rá megkaptam a zárójelentést. November 4-én vissza kell jönnöm egy kontrollra. Ha addig bármi gond, láz, vesefájdalom, egyéb lenne, akkor jelentkeznem kell. Otthon egy hétig kell még szednem antibiotikumot és nyugton maradnom. Majd jött a másik orvos is, aki bent volt a beavatkozáskor, ő is mondta, milyen szerencsém volt, bármilyen rendellenességnél azonnal jelentkezzek a klinikán, és minden jót kívánt. 

Komolyan mondom: minden kórházi dolgozó úgy bánt minden beteggel, mintha VIP páciensek lettek/lettünk volna. A tegnapi hosszú becsekkolást leszámítva minden pikk-pakk ment, mindenkivel mindent alaposan átbeszéltek a beavatkozás előtt és utána is. Zárójelentés pár perc alatt? Le a kalappal.

M. hamar jött is értem, már itthon vagyok.

Azon kívül, hogy érzem, hogy "megpurgáltak" és nagyon fáradt vagyok, nincs fájdalmam. 🙏

Programváltozás (?)

Műtétre előkészülve. 

Reggel jött az orvosom: a röntgenen nem látszik a kő. Konzultál, majd jön.

Érkezett is: elaltatnak, kontraszt anyaggal átnézik a rendszert. Ha van kő, kiveszik, ha nincs, leveszik a stentet és ennyi volt.

Hát kíváncsi vagyok 😁🙏💤

Holnap műtét

Vacsoráig pihentem, beszélgettünk a szobatársaimmal. És jött a szokásos előre csomagolt frenetikus májkrémes szendvics...

Megkaptam a táblát...

... és az infókat. Éjfél után se étel, se ital, se semmi. Este nyolckor kapok egy vérhigító injekciót és egy Frontint. Holnap én leszek a második a műtőben, 10 óra magasságában kerülök sorra. 

Kicsit izgulok, emellett örülök is, hiszen erre vártam már régóta. 

Bent fekszem, 16 óra a műtétig.

 

Becsekkoltam

Két és fél óra volt a betegfelvétel. Huh. De itt vagyok, ugyanabban a szobában, mint júniusban. Az épület, az orvosok, nővérek sem ismeretlenek. Volt már ebéd (gyümölcs ízű leves, rántott hal, sárgarépás rizs). És egy röntgen. Ma már nem lesz vizsgálat, annyi a dolgom, hogy pihenjek.

Útra készen

Ez a nap is eljött: holnap befekszem a kórházba.

Kész a kórházi táska, remélem, hogy minden szükséges dolgot betettem.

Éjjel alig aludtam, izgultam. Reggel is idegesen ébredtem, aztán a nap folyamán nagy részben megnyugtattam magam: kemény szerda-csütörtököm lesz, de elmúlik, utána pedig napról napra jobb lesz.

Holnap befekvés, holnapután műtét. 

Közeledik...

Fájdalmak? Voltak nagyon kemény negyed-félórák, de volt néhány elviselhetőbb 10/6-os időszak is. Délelőtt a fájdalmak ellenére ténykedtem is (keveset, lassan, fújkodva, közben pihenve), délután be is aludtam.

Kezdek izgulni.

2 nap múlva befekvés, 3 nap múlva műtét.

 

Vese-gondolatok

"A vese sokkal több, mint ,,csak,, a vért szűrő fizikai szerv. A keleti orvosi rendszerek és a spirituális hagyományok szemszögéből úgy tekintik őket, mint életesszenciánk székhelyét, a vitalitás, a bátorság és az akaraterő forrását. Ha megvizsgáljuk a vesék egészsége és általános jóllétünk és kiteljesedésünk közötti mélyebb összefüggéseket, lenyűgöző lehetőségek nyílnak meg előttünk belső energiaforrásunk és rugalmasságunk megerősítésére." forrás

kép

Nem tudom, honnan, ma egész nap gondolatok és kérdések cikáznak a fejemben. Ahogy így este visszagondolok, a fenti gondolathoz tér vissza mindegyik. Nincs életerőm, félek mindentől, nincs akaraterőm. 

Nem részletezem a mai fizikai fájdalmaimat, senkinek nem kívánnám, legyen elég ennyi. Nagyon megvisel, és most már nem csak fizikailag, lelkileg is. Talán innen indultam a gondolataim: ha "orvosilag rendben" vagyok, ha fizikai (mérhető, látható) síkon (ultrahang, röntgen, mikroszkóp) minden rendben, akkor talán tényleg erőt kell vennem magamon és megnézni a lelki hátterét. Amit konkrétan évtizedek óta halogatok. (Mert félek, mert nincs hozzá energiám.) 

Hospice Zs. mondta anno anyu haldoklásának idején, hogy mindenki maga választja a szenvedését, és most, ebben a helyzetemben, ilyen fizikai kínok közepette is azt hiszem, értem, mire gondolt.

51 éves múltam. Nem hiszem, hogy túl sok időm lenne eldöntenem, hogy akarok-e még a földi létemmel kezdeni valamit vagy nem.

3 nap a befekvésig, 4 nap a műtétig.

"Apróságok"

 

Ritka, hogy van energiám fotózni. Ma rávettem magam reggel. A teraszon virágzik sok növény, amiket kitettem a "gyógyítóba" (mamikám Singer varrógép asztala ez). Pedig a legtöbbnek nem jósoltam volna életet.

A fentieket is és a következő kettőt is évzárón kaptam mag "formátumban".

Fizikai állapotom miatt sokat vártam, amíg végre elkezdtem levágni a teljesen tönkrement leandert. Csak a feléig jutottam, gondoltam: így is jó, úgysem él már. És egyszer csak elkezdett hajtani. Onnan, ameddig sikerült haladnom vele. Érdekesen néz ki, de legalább él.

A fikuszkám. Bent volt a komódon, de nemhogy több levele lett volna az idő múlásával, csak egyre kevesbedett. Kitettem gyógyulni, hát láss csodát, elengedett még kint is egy levelet, aztán meggondolta magát és azóta csak nő, nő. Ha így folytatja, nem tudom, hova tudom majd tenni a lakásban.

A rózsáim (3 cserépnyi van) augusztusra ledobták az összes levelüket, nem volt mit tenni, irány a gyógyító. Mára mindhárom visszalevelesedett, sőt virág/bimbó is van rajtuk.

.......

Mária nap van. Keresztanyumat felhívtam, anyunak és maminak gondolatban kívánok boldog névnapot. 🖤

.......

Nem tudom, írtam-e már: a vesekőzúzás után elkezdett egy ideg rángatózni a bal szememnél. Hol erősebben, hol gyengébben. Aztán néha abbamarad. Azóta a bal ajkam fölött is ez van és néha a jobb szememnél is...

Tegnap a fájdalom onnan indult, ahova a zúzáskor a bőrömnél beléptek a lökéshullámok (onnan tudom, hol volt ez, mert a kezelés után bepirosodott).

Ma pedig határozottan ott a fájdalom középpontja, ahol a zúzáskor "véget értek" a hullámok, ez az a pont a gerincem alsó szakaszán, ahol a zúzás alatt éreztem, hogy mintha onnan rántaná össze egy "drót" hirtelen az összes belső szervemet felfűzve erre a fájdalom"szálra" és akarná a gyomromon keresztül mindet egyszerre kitépni minden egyes lökéshullámnál.

Csak remélni merem, hogy a műtét és a majdnai stent kivétel után ez jó irányba változik...

.......

Írtam már: pár napja folyamatos (!!) vizelési ingerem van, pár percenként rohangáltam a mosdóba. Most éjjel két óránként. Reggel mondtam magamnak: Timi, éjjel aludni kell, pihenni. Mivel nincs baktérium a vizeletemben (tegnap jött meg a tenyésztés eredménye), nem csíp, "csak" az inger folyamatos, nincs hólyaghurutod. Utánaolvastam: kiválthatja a stent, de akár stressz is. Úgyhogy nyugi! (Ma napközben kábé 3negyed óránként jártam.)

.......

A reggeli virágfotózás, gyógyszerbevétel után a fájdalom felment 10/7-8-9-re hullámzóan. M. ment a városba, szerettem volna menni, megbeszéltük: megyek, ha nem bírom, max hazahoz. Nehezen, de megcsináltam. Vettem még két XXL-es hálóinget, ez a méret már csak rendben lesz (...)!

.......

Tegnap reggel készítettem a konyhapultra a hozzávalókat, hogy főzök egy levest. Szerinted? Most is úgy ott van, ahogy tegnap reggel... :(

.......

4 nap a befekvésig, 5 nap a műtétig.

Csütörtök

Egy szuper és két jó nap után ma viszonylag nyugodt délelőtt volt, aztán egy odabacós 5-6 órás fájdalomcunami... Persze: egyszer minden elmúlik. Tényleg nem értem, hogy a 21. században miért hagyják szenvedni az embereket.

5 nap a befekvésig, 6 nap a műtétig. 

Műtéti előkészületek

Altatóorvos

Reggel 6.15. Csörög a vekker. Hja, csörög, csak én nem hallom. M. ébreszt 7 előtt. Este mindent odakészítettem, csak a gyógyszert kellett bevenni és a Fostert befújni, mosakodni (mert éjjelente nekem még mindig meleg van és izzadok), inni, pisilni, inni, pisilni, pisilni, aztán szakadó esőben indultunk. Pécsett kifogtuk a csúcsforgalmat, de a 8.20-as időpont előtt 5 perccel a rendelő előtt ültem. Nem is kellett volna rohanni, mert az orvos 8. 45-kor jött és volt még előttem egy hölgy.

Kb fél órát voltam bent, nagyon kedvesek voltak, nagyon alaposan kikérdeztek. Altatható vagyok, 16-án várnak az osztályon a betegfelvételen.

Innen fel kellett menni az ambulanciára (sajnos is meg jó is, hogy ismerem már az épületet), sorszámot húzni, bejelentkezni a recepción. Steril edénybe leadott vizelet után indulhattunk haza.

Egyéb apróságok

Vagyis ügyet intézni indultunk Mohácson. M-nak is volt dolga a Kormányablakban, nekem az új szélvédőre kellett regisztrációs matricát igényelnem, de 10 perc alatt végeztünk, nagyon örültem neki.

Aztán Tankerület, M. felvitte a munkába járásos dokumentációmat.

Gyógyszertár. Két fájdalomcsillapító és 4 fásli a műtéthez, hopp egy tízezres. (Június óta 50ezernél járok, amit gyógyszerekre költöttem. Kb 1 millió TB-t fizetek egy évben, nem kekeckedésből, de a fásli azért talán belefért volna.)

Haza, dél: ebéd. (3 napja tökfőzelék pörkölttel, holnapra még van, de legalább van kaja.)

A vacsimat kivételesen lefotóztam.

Hízás

Kilóra 20 deka híján 70, de a sok üléstől-fekvéstől, a nemmozgástól terebélyesedem. A tükörképemet nem mondanám katasztrofálisnak, viszont... A múltkor ugye (hetek alatt) kiszanáltam és már el is ajándékoztam a ruhákat, amik szűkek lettek. Csak az maradt a szekrényben, ami felvehető, vállalható. Egy hete, ha bármit fel akartam venni, szűk, nem kicsit feszül... Vagy rendelnem kell 1-2 rucit, vagy a műtét után, ha jól leszek, elmenni venni, mert konkrétan egyetlen nadrág jön rám...

Vizelet

Napok óta visszatért az érzés, ami a vesegörcs és a stent felhelyezés után vagy két hétig fennállt: folyamatosan (!!), még pisilés után is roppant erős vizelési inger gyötör. Ma kipróbáltam, milyen, ha maradok a wc-n. Beültem, ürítettem. Vártam. Közben csipp-csepp. Egy perc múlva megint ürítés. Vártam tovább. Egy perc múlva újra ürítés. 10 perc után abbahagytam, mert már elzsibbadt a lábam az ülőkén való ücsörgéstől. Szóval konkrétan folyamatosan, egész nap tudnék ülni a wc-n. (Nem vagyok felfázva, annyit iszom, mint mindig a vesegörcs óta.)

Hőhullámok

Augusztusban a hőhullámok nagyjából megkíméltek, napi 1-2-3 jött. Most egy hete megint gyakori, főleg délután, leggyakrabban este és éjjel izzadok le és lesz olyan melegem, mintha egy jól megpakolt cserépkályhához dörgölőznék...

Alvás

Köszönöm, rendben.

Fájdalom

Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy június 14-én egy uréterben megakadt vesekő miatt roppant durva vesegörccsel és felrobbant vesekehellyel kerültem a pécsi Urológiai Klinikára. Ott a stent felhelyezés maga volt a pokol (nem túlzok!). Néhány napig vendégeskedtem még a klinikán, szinte folyamatos fájdalomcsillapítás. Hazakerülve a stent okozott fájdalmakat, a július 17-i (sikertelen) vesekő zúzás  feltette az i-re a pontot, azóta napról napra egyre jobban fájt a vesém és már mindenem. Múlt héten, amikor már 4. napja aludni sem tudtam a 10/8-9-es folyamatos fájdalomtól, kértem egy extra kontrollt az orvosomtól, aki másnap fogadott is, megvizsgált, orvosilag rendben voltam. Stent intolerancia. Kaptam másik fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélt, az első pár napban nulla hatással. Aztán most 3 napja voltak 5 pecek-negyed órák, hogy azt éreztem: nem fáj semmim. Ma éppen a 10/0 és a 10/6 között ingázik a fájdalom, de ez már megkönnyebbülés a 10/8-9-9 és feles után. 

10/0. Amikor épp nem fáj semmim, az azt jelenti, hogy nincs fájdalmam éppen, viszont érzem az elmúlt 3 hónap szenvedést: irtóztatóan gyenge és fáradt vagyok.

4 éve ilyenkor 35 nap volt vissza a(z endometriózis) műtétig. Azt is nagyon vártam már és tudtam: megváltás lesz és minden rendben megy majd.

6 nap a befekvésig, 7 nap a műtétig.

Érdekes

Miért él az emberek többsége hallucinációban?
1980-ban a Dartmouth Egyetem kutatói egy olyan tanulmányt végeztek, amely alapjaiban kellett volna megrengetnie a valóságról alkotott képünket.

A résztvevők azt hitték, hogy egy pszichológiai kísérletben vesznek részt, amely azt vizsgálja, hogyan reagálnak az emberek az arctorzulásokra. Mindenkinek egy tükör elé kellett ülnie, miközben egy maszkmester valósághű heget festett az arcukra. Megnézték magukat a tükörben, látták a heget, és emlékeztették őket a feladatra: idegenekkel fognak beszélgetni, majd elmesélik, hogyan bántak velük.

Ekkor jött a csavar.

Mielőtt kiküldték volna őket, a kutatók közölték, hogy még igazítanak egy kicsit a seben – de valójában teljesen eltávolították azt, anélkül hogy erről bármit is mondtak volna. A résztvevők továbbra is azt hitték, hogy a seb ott van, és ezzel a meggyőződéssel léptek ki a világba.

Amikor visszatértek, kiszámítható dolgokról számoltak be: az emberek udvariatlanok voltak, elutasítóak, furcsán viselkedtek. Néhányan azt mondták, mások elfordították a tekintetüket, sajnálták őket.

De nem volt seb. Nem volt torzulás. A beszélgetőpartnereik semmi szokatlant nem láttak. Az egyetlen, ami megváltozott, az a résztvevők hite volt.

Azt hitték, hogy torznak látszanak – és az agyuk pontosan azokat a jeleket kereste, amelyek ezt igazolták.

Az emberek többsége nem is sejti, hogy hallucinál. Nem valamilyen gomba vagy ayahuasca hatására, hanem az idegrendszerük természetes, előre bejáratott működése miatt.

És itt jön a lényeg: úgy érezték, megítélték őket. Elutasítást láttak. Ellenségességet érzékeltek. És az agyuk pontosan azokat a dolgokat „látta”, amiket előzetesen elvárt. Nem tudatos döntésként – hanem mint egy neurobiológiai minta, ami magát az észlelést formálja.

Nem túlérzékenységről vagy áldozatszerepről van szó. Hanem az emberi lét alapvető működéséről.

Az agyad nem a valóságot mutatja. Hanem azt, amit látni vár.

És ez a valódi probléma. Mert ez az illúzió bensőbb annál, mint gondolnád. Az agyad egy előrejelző gépezet. Nem az igazság szolgálatában áll, hanem a túlélésed érdekében működik.

Emlékekből, traumákból, elvárásokból, értékekből és projekciókból épít egy képet. Nem a világot látod, hanem azt, amit az agyad már begyakorolt. Ez a kép valóságosnak tűnik, mert testileg is megtapasztalod – a gyomrodban, a szemed mozgásában, a vállad feszülésében. Amikor valaki rád néz – vagy éppen nem válaszol egy üzenetedre –, nem pusztán adatokat értelmezel. Egy jóslatban élsz.

Ez nem költői túlzás – ez az észlelés maga. Amit „odakintinek” gondolsz, azt az agyad belül állítja össze.

Ezért történhet meg, hogy két ember végigmegy ugyanazon az utcán, és teljesen mást tapasztal. Az egyik veszélyt lát, a másik lehetőséget. Az egyik elutasítást, a másik kíváncsiságot. Az egyik lenézést vél felfedezni, a másik egy figyelmetlen pillanatot.

Nem ugyanazt értelmezik máshogy. Két különböző valóságban élnek.

A gond nem a szubjektivitásban rejlik. Az mindig is velünk volt. A gond az, hogy az emberek többsége objektívnek hiszi magát. Azt gondolja: „amit látok, az van”. És itt omlik össze minden.

Ez megmagyarázza, miért polarizálódik a társadalom, miért sikertelen annyi kommunikáció, és miért roppannak össze egész intézmények a félreértések súlya alatt.

Ha valaha is kérdezted: „Miért nem tudnak az emberek megegyezni a legegyszerűbb tényekben sem?” – hát, ez a válasz.

Mert a legtöbben nem tényeket látnak. Hanem jóslatokat.

Most képzeld el ezt felskálázva. Egy bolygó tele idegrendszerekkel, amelyek saját félelmeiket és ideáljaikat vetítik ki a világra – mindegyik meg van győződve róla, hogy világosan lát, és érzelmileg teljes biztonságban van abban, amit valóságnak hisz.

Ebből lesz a törzsi gondolkodás. Az összeesküvés-elméletek. A kultúrharcok. A fundamentalizmus. Minden ember egy torz lencsén keresztül néz – anélkül, hogy tudna róla.

És itt jön a csavar: minél intelligensebb vagy, annál meggyőzőbb a hallucinációd. Az intelligencia csupán elvontabbá, logikusabbá, elegánsabbá teszi az önámítást. Te úgy hívod: „józan ész”, „logika”, „igazság”.

Valójában projekció. Amíg nem teszed próbára, csak projekció.

Ezért annyira fontos a tudomány. Nem azért, mert tévedhetetlen. Hanem mert ez az egyetlen eszközünk arra, hogy visszacsatolást adjunk a gondolkodásunkról. Nem vitával. Hanem adattal. Azáltal, hogy kényelmetlenül konfrontálódunk a tévedéseinkkel.

A tudomány nem arra való, hogy igazoljunk vele valamit. Hanem arra, hogy megcáfoljunk. A cél az, hogy megpróbáljuk megsemmisíteni a legkedvesebb elképzeléseinket – és megnézzük, mi marad belőlük.

Az emberek többsége erre nem hajlandó. Nem a politikájukban. Nem a hitükben. Nem az identitásukban, a traumáikban, a kapcsolati mintáikban, a nemiségükben vagy a szeretetfelfogásukban.

Védjük azt, ami minket igazol. De mi lenne, ha nem a védekezés lenne a kiút?

Próbálj ki valamit:

Amit csak gondolsz magadról – a múltadról, a hazádról, az életcélodról – tölts el egy évet azzal, hogy megpróbálod megcáfolni. Ne azért, hogy vitát nyerj. Hanem hogy megtudd: mi marad, ha leég az illúzió.

Az agy ellenáll majd. Erősen. Védeni fogja a világképét. Szövetségeseket keres majd: cikkeket, algoritmusokat, érveket, amelyek igazolják, amit amúgy is hitt. Ez normális. Evolúciós kódolás. Ne ítéld el. Ne szégyelld. De ne is imádd.

Lépj hátra. Legyél kíváncsi. Nézz a tükörbe, ahol a seb volt – és kérdezd meg: Mi van, ha már nincs ott?

Mi van, ha az, amitől a legjobban félek, hogy mások észreveszik bennem – csak egy befejezetlen történet vetülete?

Mi van, ha mindenkit ezen a „sebes” lencsén keresztül nézek?

A kísérlet résztvevői nem hazudtak. Nem találták ki az élményeiket. A fájdalmuk valós volt. Az ítélet, amit éreztek, szintén az volt. És pont ez a legfélelmetesebb: Valóságos szenvedést élhetsz át valami miatt, ami nem is létezik.

Nem arról van szó, hogy el kellene bagatellizálni ezt a fájdalmat. Hanem arról, hogy felelősséget kell vállalnunk az észlelésünkért.

Ez a valódi munka.

Nem az, hogy jobban érezzük magunkat. Nem pozitív gondolkodás. Hanem: megtanulni megtörni a hallucinációt.

Minden emberi konfliktus – személyes vagy globális – egy törékeny igazságra vezethető vissza: ha nem ismerjük fel az illúziót, továbbra is vérzünk olyan dolgokért, amelyek sosem voltak valósak.

Szóval a kérdés marad:

Milyen sebet látsz még mindig – ami valójában már nincs is ott?

És mi változna az életedben, ha abbahagynád, hogy elhidd, hogy ott van?

Forrás:
Kleck, R. E. & Strenta, A. (1980). Perceptions of the Impact of Negatively Valued Physical Characteristics on Social Interaction. Journal of Personality and Social Psychology, 39(5), 861–873.

Szerző: Joe Turan

Ajándék

Július 17. óta nem történt ilyen. Nem volt elviselhetetlen fájdalmam. Akkor volt a vesekő zúzás, ami magában borzalom, és attól kezdve kezdett fájogatni a vesém, napról napra jobban, ami augusztusra elérte azt a szintet, amit embertelennek nevezhetek. Reggel felkeltem és... nem fájt semmim. Gyanúsan néztem körbe, figyeltem a testemet, hogy az nem lehet. Jó fél óráig hitetlenkedtem, majd úgy döntöttem: ez bármikor változhat, akkor menj le a boltba. Voltam is, most csak egyszer kellett letennem a kosarat. Semmi nehezet nem vettem, tudom, hogy 5 kilóig emelhetek. Szép lassan hazajöttem, felmásztam a harmadikra, kipakoltam. Még mindig semmi. Jó két órán keresztül olyan érzés volt, mintha sosem lett volna vesegöcsöm, mintha nem lenne bennem a stent. Aztán annyira "erősödött", hogy olyan volt, mintha egy kemény izomlázam lenne a "derekamban". Jött néhány kisebb szúrás is, de sokszor 5-10 percekre semmi de semmi fájdalom. Így tudtam minit itthon ténykedni, kora este pedig végre tusolni, hajat mosni. Hálásan köszönöm ezt a napot. Ez az ajándék a lassú, megfontolt, minden mozdulatra odafigyelő önellátás csodája.

Cím nélkül

Nem csinálhatod azt tovább, hogy amikor a lelked ordít, inkább magadba fojtod, és mély levegőt véve azt mondod magadnak: Bírom még!
Nem csinálhatod azt, hogy a testedben felgyülemlő feszültségről nem veszel tudomást, miközben minden sejted azt jelzi: Elfáradtam, nincs tovább!
Nem csinálhatod azt, hogy majd a kávétól, a kólától, a cigitől, az alkoholtól, a szenny kajáktól várod a megváltást, miközben a tested már egész másban van, már nem elégíti ki az instant álmegoldások.
Több kell. Ami működött, már nem működik. A szőnyeg már átlátszó, hiába söpröd be oda a dolgokat, azok nem tűnnek el, hanem csak tornyosulnak.
A kérdés az: Hol vagy te ebben? Miért akarod elbírni azt, amit nem kell elbírnod? Ami nem is a te dolgod.
Miért akarsz levegőt venni a másik helyett, hogy neki könnyebb legyen, miközben neked meg nem is marad elegendő oxigén?
Te hol vagy a saját életedben?
Fontos vagy!
Boros Bea

kép

Hullámok

Éjjel megint többször ébredtem fájdalomra. Hiába fordultam, mozdultam, tekeredtem bárhogy, sehogy nem találtam az enyhítő pozíciót. Azért aludtam is etapokban. Még álmodtam is:

Nemrég kérdezte az egyik blogolvasóm, szoktam-e filmeket nézni, és én írtam neki: igen, kinéztem már a Netflixet és a Disnex+-t. (Ez megtörtént egyébként.) Álmomban ez a gondolat jött: miért menekülök mások történeteibe, miért nem magammal foglalkozom? Miért tetézem még a bajomat jó kis elektromágneses sugárzás túladagolással? Lemehetnék a ház mögé a parkba egy padra is szenvedni, legalább levegőn lennék, érne a napfény, mindig vannak ott mások is, ha gond lenne, biztosan segítenének. És itt lett vége az álomnak. (Tudom magamról, hogy "agyalós" típus vagyok, de hogy még álmomban is!)

EGész jól keltem. Sőt nagyon jól. 10/4? Ahh, hónapok óta nem volt ilyen nyugalom a vesém táján. Az agyam egyből tervezéses üzemmódba kapcsolt: ha ez marad, akkor bolt, főzés, elrendezem a spájzot, bla-bla. Hamar változott a terv. A boltba még lejutottam, aztán nekiálltam főzni és jött... Egy rendesen viharos tengert képzelj el, hatalmas hullámok, tomboló szél. A kis csónakban hol erre dob a vihar, hol arra, hol nagyon magasan, hol mélyen ülsz a fájdalomhajóban. A kiugró 10/9 és feles 5-10 perceknél ömlik rólad a víz, csak pihegsz, kicsit leülsz, de nem jobb, csinálod tovább. Aztán ráz a hideg, levegőt még mindig nem kapsz rendesen, és csak sajog, görcsöl, feszít... Mindez begyógyszerezve.

(Mentőt azért nem hívok, mert ez még nem OLYAN nagy fájdalom, és mert mi lenne? Bevisznek az SBO-ra, ott sürgősségi kötelező vizsgálatok, közben folyik belém a fájdalomcsillapító, ami nem vagy alig hat. Vagy hazaküldenek, ha kicsit jobban leszek, vagy be Pécsre az Urológiai Klinikára, ahol megvizsgálnak az ambulancián, és mivel orvosilag rendben vagyok, jöhetek haza. És nem, sajnos -ha csak nem esik ki valaki a listáról- nem hozzák előbbre a műtétet, mert orvosilag indokolatlan...)

Azért készen lett az ebéd. A zöldséglevesben nem főtt szét a hagyma, a lencsefőzelék cseppet savanyú lett, a sült karaj olyan fura fehér maradt... De legalább házi. 🙈

Most is 10/9-cel ültem ide írni, jelenleg 10/6, de ez bármelyik pillanatban változhat. Megint leírom: nem panaszként születnek ezek a bejegyzések. Aki nem élte át, elképzelése sem lehet, milyen ez a fájdalom. A vesekő csoportban ma reggel is olyan posztba futottam bele, hogy Orvost keresek, akár államiban, akár magánban aki azonnal ki tudja belőlem venni ezt a kínzóeszközt( dj stent)
 Elutazok bárhova. Szeptember 15-re van időpontom eltávolításra, addig már nem bírok várni. Erre csak egy komment: Átérzem! 5 hétig csak feküdtem a fájdalomtòl amit a stent okozott.

Persze, hogy kutakodtam a témában, igazán nincs ezzel kapcsolatos szakirodalom. A jelenség (stent-intolerancia) létezik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Egy cikket találtam, idézek belőle. 

"Az urológiai gyakorlatban leggyakrabban használt eldobható eszközök az ureter sztentek és a foley katéterek. Az ureter dupla J (DJ) stenteket gyakran használják az ureter elzáródásának enyhítésére, és sok sebész szinte az ureteroszkópiás eljárások rutin részeként.

A DJ stent elhelyezésének olyan lehetséges mellékhatásai vannak, mint az oldalsó fájdalom és a húgyúti fertőzés (UTI) a retrográd vizeletáramlás miatt. Ahogy a húgyhólyag nyomása megnövekszik az ürítés során, vizelet reflux jelentkezik a DJ stent mellett és azon keresztül is. E problémák leküzdésére antireflux mechanizmussal ellátott stenteket gyártanak, azonban ezek az új sztentek magasabb költségekkel járnak a hagyományos sztentekhez képest.

A Foley katéter minden urológus keze és lába, és a foley katéter behelyezésével a hólyagnyomást a szükséges alacsony szinten tarthatja. A foley katéter húgyhólyagba történő behelyezésének gyakorlata ureteroszkópia után vese- vagy vesekő és DJ stent elhelyezése után nem rendelkezik bizonyítékokon alapuló háttérrel, és rutinszerűen a sebész választásától függ." forrás

Egy honlapon találtam:

Vesekő miatt 2 hónapja felhelyeztek DJ katétert, nekem azóta húgyhólyag gyulladásos tüneteim vannak, de a vizeletben nem találtak baktériumot. A vesekő műtét még kb. 1 hónap mulva lesz, én már ezt nem bírom. Ilyenkor mi a teendő?

Tisztelt Asszonyom,

a hólyagtáji panaszait a felhelyezett Dj stent okozza. Két lehetőség adódik:
- a stent levétele
- átmenetileg Halidor tbl szedése, mely enyhíttené panszait.


Üdvözlettel:

Dr. Rákász István

forrás

Az ilyen vihar-hullámos fájdalomtenger-lovaglás után, ha egy kicsit nyugodtabb lesz a dolog, irtózatosan fáradt vagyok, mint aki 3 napja nem aludt... M. nemsokára hazaér a munkából (folyamatosan dolgozik, ma hajnali 4-kor indult...), ebéd, aztán muszáj lesz kicsit lefeküdnöm pihenni.

Péntek- 120 év

Új gyógyszer ide vagy oda, éjjel többször ébredtem fájdalomra. Tény: nem volt olyan leizzadós-megfeszülős, de azért fájt, ha felébresztett.

Reggel új kombóval kezdtem. Pár óra után konszolidáltan éreztem magam. Azaz volt annyi bennem, hogy oda tudtam ülni a géphez dolgozni (iskolatitkári feladat, de az nekünk nincs, ezen meg a pénzem múlik: munkába járásos dokumentumok, kész paksaméta, ráadásul határidős).

Dél körül már komolyabb gondjaim voltak. Kezdődött a durvább fájdalom. Pedig a gyógyszert reggel 7-kor vettem be, 12 órás hatású, de 4 óra múlva már megint nem ért semmit... Ebéd után aludtam-bóbiskoltam egyet, akkor megint kicsit jobb lett pár órára (ez olyan 10/6-7), később megint roppant nehezen viselősre erősödött. Nem tudtam megvárni az este 7 órát a következő kombóig, bevettem 1 órával előbb. 

Ma lenne 120 éves anyai dédapám, mamikám édesapja, aki egy igazán különleges figura volt. Csak nagyon random néhány kép róla.

(Bal oldalt.)

Isten éltessen, Opa!