2015. szeptember 27., vasárnap

Vasárnap, Ausztria 14/14., Knittelfeld utolsó nap

 Felmondtam :)

Volt előzmény, pár napja írtam. Hirtelen 3 év elégedettség után unalmas lettem, motiválatlan, blabla. Kellett pár nap, amíg átgondoltam a dolgot, aztán úgy döntöttem, nem hagyom, hogy majd a körülmények befolyásolásával sodródjon tovább a dolog, hanem döntöttem. Ma este felmondtam. (Ami érdekes: a dolognak nem sok köze van E-hez.)

Amikor E-t sétálni vittem késő délután, már tudtam, hogy ezek búcsú fotók lesznek.

Hálásan köszönöm, hogy itt dolgozhattam majdnem kerek három évig, hogy megismerhettem ezt a családot. Sokat tanultam itt, köszönöm.

Hálásan köszönöm az itteni városlakóknak, hogy mindig nagyon kedvesek voltak velem.

Hálás vagyok, amiért az itteni Penny dolgozókkal mindig lehetett pár szót váltani, hogy mindig segítettek.

Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy ilyen meseszép környezetben dolgozhattam. A hegyek, az erdők itt mind a barátaim lettek, a látványukkal akkor sem tudnék betelni, ha még 20 évig itt lennék.

Hálás vagyok a sok-sok remek kolleganőért, akiket megismerhettem az utazások alkalmával.

Hálásan köszönöm, hogy A. és R. volt a váltótársam, nagyszerű emberek, érdekes egyéniségek.

Hálás vagyok azért, hogy ilyen hatalmas és szép lakosztályom volt E-nél, külön fürdőszobával, konyhával, kilátással a csodás hegyekre.

Nagyon köszönöm, hogy még ilyen két hetes váltásokban is sikerült itt kint rendesen ennem, hogy volt egy fürdőszobám, amit edzőteremként is használhattam.

Hálásan köszönöm az összes itteni nehézséget, bonyodalmat, a nyugalmas és zavartabb időszakokat is, sokat formáltak rajtam.

Habár nem úgy készültem, hogy felmondok, nem az volt a terv, hogy egyszerre minden, a 3 év alatt idehordott kütyümet hazaviszem, mégis mindent becsomagoltam. Köszönöm, hogy sikerült, nem volt kis mutatvány. Remélem, a sofőr jó erőben van, mert a piros táskámat én speciel megmozdítani sem tudom :)

Holnap reggel akkor hát go home!

R: 2 vajas kenyér, kávé
E: zöldség, sajt, sonka, rántotta, saláta, bogyós gyümölcs+cocomas
V: 1 vajas kenyér, tea
Mozgás: 2 km séta

2015. szeptember 26., szombat

Bölcs

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Festett fekete hajból természetes színű

 Kopaszon születtem, aztán szőke hajam volt. Apai örökség: korán őszülni kezdtem. 2008-2009 óta festem feketére a hajam. Szeretem, szerintem jól is áll, de nagyon gyorsan nő a hajam, így három hetente szoktam festeni. És meguntam a festegetést, a pepecselést. No és kíváncsi is vagyok, milyen most az eredi hajszínem amellett, hogy rendesen őszülök is.

Vettem egy hajradírt, de egyetlen fodrász sem volt hajlandó kezelni vele a hajamat. Mert hogy veszélyes, roncsol, teljesen tönkreteheti a hajam. Így tanácsot kértem és kaptam is. Próbáljam ki a C-vitaminos radírozást.

Két hónapja nem festettem hajat, amikor elkezdtem radírozni. De előtte elmentem fodrászhoz és levágattam mindazt a hajamból, ami egészségtelen volt. Nyolc alkalom után ilyen az eredmény:

Látszik, hogy szépen kopik.

A C-vitaminos radírozás menete:

Szükséges hozzá (hajhossztól függőek a mennyiségek):

- 2 púpos evőkanál aszkorbinsav
- (ha lehet, tiszta, természetes) sampon, 1-2 dl
- hajfestő ecset
- kis tál
- zacskó vagy gumis műanyag "fejfedő".

1. Az aszkorbinsavat és a sampont egy tálba tesszük.

2. Krémes masszává keverjük.

3. Odakészítjük a zacsit.

4. Az ecsettel felvisszük a hajra a masszát. Én a hajvégeknél kezdem és úgy haladok a hajtő felé, tincsről tincsre.

5. Vizes kézzel "átdolgozom" a hajat, hogy mindenhova jusson a masszából.

6. Fejemre teszem a zacsit.

7. A zacsira jön még egy törölköző, hogy melegen tartsa.

8. 40 percig hagyom hatni.

9. Hosszú percekig mosom le a masszát.

10. Megmosom a hajam ugyanazzal a samponnal (már aszkorbin nélkül).

11. Szárítás után a hajvégekre kókuszzsírt cuppantok.

Megjegyzés:

Két-három nap szünet után jön az újabb kezelés.

Az alapból sprőd hajam csodásan puha volt már az első kezelés után.

Az amúgy is dús hajam még dúsabb  lett.

Nem tudom, hány kezelés kell még, de kitartok. És emellett 6 hetente vágatok picit a hajvégből.

Ötlet itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2015. szeptember 25., péntek

Csütörtök, péntek (Ausztria 14/11-12.)

CSÜTÖRTÖK

Reggeli: rántotta, 1 vajas-paprikás kenyér, kávé
Ebéd: zöldségpüré, tonhal, saláta, cocomas+áfonya
Vacsora: lecsó, 2 kenyér

"Nem az a fő kérdés, hogy mit tegyél, hanem az, hogyan akarod érezni magad. Az érzések pedig a belőlük cseperedő tetteket hozzák létre. Az alap mindig az érzés, nem a tett."

Abraham-Hicks

Amikor ma este bekapcsoltam a gépet, ez volt az első gondolat, amit olvastam. Érdekes, mert napok óta nem érzem túl fényesnek a lelkemet. És napok óta azon jár az agyam, mit tegyek.

Nem volt túl sok munkahelyem eddig, de mindenhonnan nehezen engedtek el. Az első munkahelyemen az igazgatónő ajánlotta fel, hogy ne mondjak fel, hanem elenged egy év fizetés nélküli szabadságra. A második munkahelyemen is a főnök mindent próbált megtenni, hogy maradjak. Itt majdnem kerek három éve dolgozom. Eddig minden rendben volt, ha a főnökasszonynak bármi "gondja" volt, megmondta, megkért, csináljam másképp. Ez teljesen korrekt, csináltam, ahogy mondta. Egy-két hónappal ezelőtt megkért valamire, amit szó szerint teljesítettem, aztán amikor jött, lehordott, hogy mit képzelek én. Mivel vitának nincs értelme és mivel pontosan megtettem, amire megkért, elnézést kértem: "Biztosan félreértettelek". Az előző etapon újabb kérések jöttek. Szerintem nincs sok értelmük, de hát úgyis itt vagyok, két teljes hétig bezárva a házba E-tel, hát megcsináltam. Szó nélkül.

A mostani két hetemen olyan dolgokat mondott a főnökasszony a szemembe, hogy komolyan megfordultam és hátranéztem, van-e még ott valaki, mert nem hittem el, hogy nekem szól. Hogy én soha nem vagyok itt (?), nem segítek a mamának (?), esténként a néni fia jár ide átöltöztetni E-t pizsamába, mert én már nyolckor alszom (???) (...).

Napokig kattogott az agyam, irtó rosszul éreztem magam, mert nem értettem, hogy történhet ez szinte egyik napról a másikra, hogy 2.5 évig minden rendben, aztán egyszer csak nagyon nem. A lelkiismeretem tiszta volt, mert úgy végzem a munkámat, hogy ha egyszer valamelyik családtagom (vagy akár én) ápolásra szorulna és ilyen ápolója lenne, én elégedett lennék. Aztán este rájöttem, mi a tanítás: nem kell mindent értenem. Nem kell mindenre magyarázatot találnom. Anno Dr S. is gyakran mondta: "Tímea, fogadja el, hogy nincs minden miértre válasz".

PÉNTEK

Reggeli: rántotta, 1 vajas-paprikás kenyér, kávé
Ebéd: zöldségpüré, tonhal, saláta, cocomas+bogyós gyümölcs
Vacsora: lecsó, 1 kenyér

Kilátás a konyha ablakából

Ma (a pihenőidőm kellős közepén) feljött a lakosztályomba a főnökasszony. Újra beszéltünk. "Az ápolás szuper, a kaja szuper, minden szuper, csak...". Nem vagyok jelen, nem vagyok elég motiváló, hiányzik belőlem a "power". Normális volt. Csak nem egyenes. Mert én három éve is ilyen voltam. Tavaly is. Fél éve is. Csak most hirtelen nem tetszik. De nem lovagolok tovább a témán. Hallgatok Dr S. egykori tanácsára: nem kell minden kérdésre tudni a választ. És azt hiszem, nem old meg semmit, ha hagyom a gondolataimat ezen a frekvencián, azaz hagyom, hogy maguk alá gyűrjenek, zavarjanak, kitöltsék a napjaimat. Arra kell figyelnem, ami van és hogy ne a körülmények határozzák meg, ahogy érzem magam, ne az, amit mások gondolnak rólam.

Mivel biztos, hogy nem maradok itt (max még egyszer visszajövök, utoljára), de a három év alatt összegyűjtöttem néhány kupont, nem is kis értékben, nem akartam ezeket veszni hagyni. Így a délutáni bevásárlást összekötöttem egy irtó gyors tempójú "beszerző körúttal", amit nevezhetek nyugodtan loholásnak. Nem egészen 3/4 óra alatt körberohantam a várost. A rohanás közben raktam össze, mi a következő cél, mit kell megkérdeznem, mit szeretnék.

1. Tchibo:
(Öt kártyám volt, berohanok, kassza:)
- Megnézné, kérem, mennyim van összesen? Köszönöm.
(Fél perc múlva, kezemben három dologgal:)
- Ezeket kérném.
- Hű, maga aztán gyors volt!
- Hát igen, a határozottság fél egészség.
(Mindketten nevettünk.)

2. Billa
(Ez az üzlet, ha van kártyád, minden évben küld a szülinapodra egy 10%-os kedvezményre jogosító bónt. Én is kaptam, ezt készítettem a kezembe, miközben az előző helyről átrobogtam ide. Nem vásárolok itt egyébként, mert -szerintem- drága, így berohantam, lekaptam az első polcról egy laktózmentes kávétejszínt és kis ívben a pénztárhoz kanyarodtam. Ott még lekaptam a pultról egy Frisch gekocht magazint (ezt a kártyatulajdonosok minden hónapban ingyen elvihetik) és szerencsére senki nem volt előttem. A pénztáros nő hatalmas szemekkel, értetlenül:)
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy egy másfél eurós dologra akarja elhasználni a kuponját?!
- De igen, másra nincs szükségem.
- Hú, akkor gyorsan beváltom, hogy nehogy elvesszen a kedvezmény.
(Mindketten nevettünk.)

3. s. Oliver
(Pár üzlettel arrébb. Szaladt az idő, szaladtam én is. Az eladóval a szokásos "Nem, köszönöm, csak körülnézek... Nagyon kedves... Köszönöm, ha segítség kell, szólok..." beszélgetős körök közben már meg is találtam azt az állványt, ahol 50 Euro alatt is vannak dolgok (ez egy iszonyat drága bolt), már le is akasztottam két pólót, de megláttam egy fekete kosztüm fölsőt (pólóm sok van, kis blézerem nincs) és már próbáltam is fel (az üzleti tükör előtt, nem a fülkében) azzal a gondolattal, hogy ha PONT JÓ, akkor elviszem. Pont jó, vittem a kasszához. Ott újabb kis beszélgetés a hölggyel, miközben pakolt, kasszázott. Nézi a bón számát, azt mondja félhangosan magának:)
- K-i-l-e-n-c...
(Én, magyarul:)
- Kilenc?! Csak nem magyar?
(És az. Siófoki. Hogy tényleg milyen kicsi a világ! Amíg bepakolta a kabikát, váltottunk pár szót, majd elbúcsúztunk örülve a találkozásnak és mindketten nevettünk.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Házi majonéz

Hozzávalók:

# tojássárgája # kókuszolaj (olvasztott kókuszzsír # só # bors # kis (dijoni) mustár # csöpp ecet # csöpp eritrit

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverjük.

Megjegyzés:

Érdemes frissen készíteni, egy adaghoz 1 tojássárgájával.
Hűtőben 1-2 napig eláll.

Tonhal saláta házi majonézzel itt

Tojáskrém itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2015. szeptember 23., szerda

Hétfő, kedd, szerda (Ausztria 14/8-10.)

HÉTFŐ

Reggeli: 1 vajas-paprikás rezisztens kenyér, kávé
Ebéd: gombás csirke, krémsajt, saláta
Vacsora: rántotta, sajt, sonka, krémsajt
Mozgás: -

KEDD

Reggeli: rántotta, paprika, sonka, kávé vajjal
Ebéd: marokkói csirke, sült zöldség
Vacsora: rántotta, sajt, krémsajt
Mozgás: -

SZERDA

Reggeli: rántotta, cocomas áfonyával, kávé
Ebéd: cevapcica, zöldség
Vacsora: lecsó
Mozgás: -

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Kókusz golyó

Hozzávalók (10-12 darabhoz, ez persze függ attól, mekkora golyóbist gyártunk):

# 200 g őrölt mandula # 6 ek kókuszreszelék # rum és vanília aroma # 2 ek főtt feketekávé # 3 ek eritrit # 3 ek cukor- és tartósítószermentes lekvár # 2 ek kakaópor # kókuszreszelék a beforgatáshoz

Elkészítés:

# A hozzávalókat kézzel összedolgozzuk.
# Golyókat formálunk.
# A golyókat kókuszreszelékbe forgatjuk.

Megtalálsz a Facebookon isBoszorkánykonyha

2015. szeptember 22., kedd

Deep Dish Pizza

Ingredients
  • CRUST:
  • 6 eggs, separated
  • ½ tsp cream of tartar
  • ½ cup Jay Robb unflavored egg white Or whey protein
  • 3 oz cream cheese, softened (OR reserved yolks if dairy free)
  • Spices (if desired)
  • OPTIONAL TOPPINGS:
  • Low-Sugar Marinara (Mario Batali Brand = no soybean oil and no sugar)
  • Bolinski's organic chicken sausage
  • Mushrooms
  • Peppers
  • 8 ounces Mozzarella Cheese/Goat Cheese/Feta
  • Olives
Instructions
  1. Preheat oven to 375 degrees F. Separate the eggs and whip the whites and cream of tartar until very stiff (I use a stand mixer and let it go for 5 minutes). Slowly sift in the protein powder to the whites.
  2. Using a spatula, gently fold the cream cheese (or reserved yolks if dairy free) into the whites.
  3. Spray a lasagna pan or cast iron skillet with coconut oil spray and spoon the mixture into it. Bake for 18 minutes.
  4. Remove from oven and top with your favorite toppings (eliminate cheese if dairy free). Return to oven and bake until cheese melts and starts to brown.
Notes
NUTRITIONAL COMPARISON (per slice):
Pizza Hut Deep Dish = 430 calories, 37 carbs, 2 fiber
"Healthified" Pizza (with 8 oz mozzarella) = 161 calories, 11g fat, 13g protein, 1.9g carbs, 0g fiber (63% fat, 32% protein, 4% carbs)

PER PIZZA:
1 Little Caesar's 14" Deep Dish Crust = 2,417 calories, 304 carbs
1 "Healthified" pizza crust = 584 calories, 8 carbs, 1 fiber, 62g protein

Megtalálsz a Facebookon isBoszorkánykonyha

2015. szeptember 21., hétfő

Pyramid Interval Workout

  • Warm-up for 3-5 minutes
  • DO NOTHING & REST or Do a low intensity activity for 1 minute
  • 30 seconds high intensity activity
  • DO NOTHING & REST or Do a low intensity activity for 1 minute
  • 30-to-45 seconds high intensity activity
  • DO NOTHING & REST or Do a low intensity activity for 1 minute
  • 40-to-60 seconds high intensity activity
  • DO NOTHING & REST or Do a low intensity activity for 2 minutes

  • Stop Here if you're just doing a 20 minute interval workout

  • Stop Here if you're just doing a 30 minute interval workout
Here's An Example of a Pyramid Interval Workout…
  • Warm-up for 3-5 minutes
  • Ride a stationary bike SLOW for 1 minute
  • Ride a stationary bike FAST for 30 seconds
  • Ride a stationary bike SLOW for 1 minute
  • Ride a stationary bike FAST for 45 seconds
  • Ride a stationary bike SLOW for 1 minute
  • Ride a stationary bike FAST for 60 seconds
  • Ride a stationary bike SLOW for 2 minutes

forrás
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha