Csütörtök, péntek (Ausztria 14/11-12.)

CSÜTÖRTÖK

Reggeli: rántotta, 1 vajas-paprikás kenyér, kávé

Ebéd: zöldségpüré, tonhal, saláta, cocomas+áfonya

Vacsora: lecsó, 2 kenyér

"Nem az a fő kérdés, hogy mit tegyél, hanem az, hogyan akarod érezni magad. Az érzések pedig a belőlük cseperedő tetteket hozzák létre. Az alap mindig az érzés, nem a tett."

Abraham-Hicks

Amikor ma este bekapcsoltam a gépet, ez volt az első gondolat, amit olvastam. Érdekes, mert napok óta nem érzem túl fényesnek a lelkemet. És napok óta azon jár az agyam, mit tegyek.

Nem volt túl sok munkahelyem eddig, de mindenhonnan nehezen engedtek el. Az első munkahelyemen az igazgatónő ajánlotta fel, hogy ne mondjak fel, hanem elenged egy év fizetés nélküli szabadságra. A második munkahelyemen is a főnök mindent próbált megtenni, hogy maradjak. Itt majdnem kerek három éve dolgozom. Eddig minden rendben volt, ha a főnökasszonynak bármi "gondja" volt, megmondta, megkért, csináljam másképp. Ez teljesen korrekt, csináltam, ahogy mondta. Egy-két hónappal ezelőtt megkért valamire, amit szó szerint teljesítettem, aztán amikor jött, lehordott, hogy mit képzelek én. Mivel vitának nincs értelme és mivel pontosan megtettem, amire megkért, elnézést kértem: "Biztosan félreértettelek". Az előző etapon újabb kérések jöttek. Szerintem nincs sok értelmük, de hát úgyis itt vagyok, két teljes hétig bezárva a házba E-tel, hát megcsináltam. Szó nélkül.

A mostani két hetemen olyan dolgokat mondott a főnökasszony a szemembe, hogy komolyan megfordultam és hátranéztem, van-e még ott valaki, mert nem hittem el, hogy nekem szól. Hogy én soha nem vagyok itt (?), nem segítek a mamának (?), esténként a néni fia jár ide átöltöztetni E-t pizsamába, mert én már nyolckor alszom (???) (...).

Napokig kattogott az agyam, irtó rosszul éreztem magam, mert nem értettem, hogy történhet ez szinte egyik napról a másikra, hogy 2.5 évig minden rendben, aztán egyszer csak nagyon nem. A lelkiismeretem tiszta volt, mert úgy végzem a munkámat, hogy ha egyszer valamelyik családtagom (vagy akár én) ápolásra szorulna és ilyen ápolója lenne, én elégedett lennék. Aztán este rájöttem, mi a tanítás: nem kell mindent értenem. Nem kell mindenre magyarázatot találnom. Anno Dr S. is gyakran mondta: "Tímea, fogadja el, hogy nincs minden miértre válasz".

PÉNTEK

Reggeli: rántotta, 1 vajas-paprikás kenyér, kávé

Ebéd: zöldségpüré, tonhal, saláta, cocomas+bogyós gyümölcs

Vacsora: lecsó, 1 kenyér

Kilátás a konyha ablakából

Ma (a pihenőidőm kellős közepén) feljött a lakosztályomba a főnökasszony. Újra beszéltünk. "Az ápolás szuper, a kaja szuper, minden szuper, csak...". Nem vagyok jelen, nem vagyok elég motiváló, hiányzik belőlem a "power". Normális volt. Csak nem egyenes. Mert én három éve is ilyen voltam. Tavaly is. Fél éve is. Csak most hirtelen nem tetszik. De nem lovagolok tovább a témán. Hallgatok Dr S. egykori tanácsára: nem kell minden kérdésre tudni a választ. És azt hiszem, nem old meg semmit, ha hagyom a gondolataimat ezen a frekvencián, azaz hagyom, hogy maguk alá gyűrjenek, zavarjanak, kitöltsék a napjaimat. Arra kell figyelnem, ami van és hogy ne a körülmények határozzák meg, ahogy érzem magam, ne az, amit mások gondolnak rólam.

Mivel biztos, hogy nem maradok itt (max még egyszer visszajövök, utoljára), de a három év alatt összegyűjtöttem néhány kupont, nem is kis értékben, nem akartam ezeket veszni hagyni. Így a délutáni bevásárlást összekötöttem egy irtó gyors tempójú "beszerző körúttal", amit nevezhetek nyugodtan loholásnak. Nem egészen 3/4 óra alatt körberohantam a várost. A rohanás közben raktam össze, mi a következő cél, mit kell megkérdeznem, mit szeretnék.

1. Tchibo:
(Öt kártyám volt, berohanok, kassza:)
- Megnézné, kérem, mennyim van összesen? Köszönöm.
(Fél perc múlva, kezemben három dologgal:)
- Ezeket kérném.
- Hű, maga aztán gyors volt!
- Hát igen, a határozottság fél egészség.
(Mindketten nevettünk.)

2. Billa
(Ez az üzlet, ha van kártyád, minden évben küld a szülinapodra egy 10%-os kedvezményre jogosító bónt. Én is kaptam, ezt készítettem a kezembe, miközben az előző helyről átrobogtam ide. Nem vásárolok itt egyébként, mert -szerintem- drága, így berohantam, lekaptam az első polcról egy laktózmentes kávétejszínt és kis ívben a pénztárhoz kanyarodtam. Ott még lekaptam a pultról egy Frisch gekocht magazint (ezt a kártyatulajdonosok minden hónapban ingyen elvihetik) és szerencsére senki nem volt előttem. A pénztáros nő hatalmas szemekkel, értetlenül:)
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy egy másfél eurós dologra akarja elhasználni a kuponját?!
- De igen, másra nincs szükségem.
- Hú, akkor gyorsan beváltom, hogy nehogy elvesszen a kedvezmény.
(Mindketten nevettünk.)

3. s. Oliver
(Pár üzlettel arrébb. Szaladt az idő, szaladtam én is. Az eladóval a szokásos "Nem, köszönöm, csak körülnézek... Nagyon kedves... Köszönöm, ha segítség kell, szólok..." beszélgetős körök közben már meg is találtam azt az állványt, ahol 50 Euro alatt is vannak dolgok (ez egy iszonyat drága bolt), már le is akasztottam két pólót, de megláttam egy fekete kosztüm fölsőt (pólóm sok van, kis blézerem nincs) és már próbáltam is fel (az üzleti tükör előtt, nem a fülkében) azzal a gondolattal, hogy ha PONT JÓ, akkor elviszem. Pont jó, vittem a kasszához. Ott újabb kis beszélgetés a hölggyel, miközben pakolt, kasszázott. Nézi a bón számát, azt mondja félhangosan magának:)
- K-i-l-e-n-c...
(Én, magyarul:)
- Kilenc?! Csak nem magyar?
(És az. Siófoki. Hogy tényleg milyen kicsi a világ! Amíg bepakolta a kabikát, váltottunk pár szót, majd elbúcsúztunk örülve a találkozásnak és mindketten nevettünk.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha