2024. március 24., vasárnap

Random vasárnap

Reggel magamtól ébredtem (nem túl korán). Reggelit készítettem (ha hiszitek, ha nem, még a rántottát is elrontottam, így "rontotta" volt reggelire...), aztán hirtelen öltettől vezérelve eldöntöttem: megcsinálom a múltkor elhalasztott nagy túrát.


(A kép vicces, de M. ma is dolgozik, így egyesben mentem. ;) )

Először mamihoz. Annyira random volt az egész, hogy maminak csak egy ásványvizet vittem, azt is a kúton vettem, mert tankolnom is kellett. Sőt úgy vettem, hogy megtankoltam, fizettem, elindultam, de 20 méter után eszembe jutott a víz, leparkoltam, visszamentem és vettem egyet...


Ma egész jól volt mami. Sokat mosolygott, lehetett vele beszélgetni, sok mindent megértett, nem kellett mindent leírni. Fázott (mint mostanában mindig), nekem folyamatosan hőhullámaim voltak (mint mostanában mindig), így könnyedén tudtam a kezeit megfogva melengetni. 

Kérdezte anyut, olyan 5-6-szor, de most nem olyan zihálósan-kétségbeesve, tény, hogy én is nagyon összeszedtem magam, mert egyedül voltam, nem volt segítség a figyelem-eltereléshez. 

Kérdezte a hőgyészi házat (ami a fejében már lassan két éve leégett), mondtam, hogy ismerősök vették meg és építkeznek. Mondtam a nevüket, de egyáltalán nem emlékszik rájuk...

Megnéztük a fotóalbumát, el-elidőzött néhány képnél (a családból még mindenkit megismer). Minél régebbi kép volt, annál inkább.

A lábán a tutyi, amit ő kötött még régen. Mert annyira dagadt a lábfeje, hogy minden papucs kicsi.

Olyan másfél órát voltam nála.  Amikor búcsúztam, azt mondta: "Mindig olyan gyorsan eltelik az idő, amikor te itt vagy". Adtam neki egy nagy puszit, arra azt mondta: "Na, ez most édes volt!".

Még beszéltem az ápolókkal, elpakoltuk az ágyneműt (anyu ágyneműit vittem adományként), aztán mentem tovább.

Hőgyészre, keresztanyumhoz. 

Délelőtt felhívtam, otthon lesz-e, igen, akkor beugrok valamikor.

Itthoni indulás előtt ezért felugrottam anyuhoz: már össze volt készítve keresztanyumnak a cucc, amiket elfogad anyutól, pár hivatalos mamis papír, amit még találtam, ezeket (két fordulóval) lecipeltem a kocsiba, csak utána mentem tankolni.

Keresztanyum, M. világ életemben olyan volt, mint a második anyukám. Férje, keresztapum, anyu bátyusa idén lesz két éve, hogy meghalt, ugyanúgy, mint anyu. M. ápolta otthon. Úgyhogy ez megint egy különös kapocs, nagyon jól tudunk erről beszélni, hiszen mindketten szörnyen hasonló dolgot éltünk át (F-nek nem voltak akkora fájdalmai mint anyunak). Kaptam finom ebédet, egy hatalmas csokor nárciszt, egy cserepes virágot. Olyan két és fél órát időztem nála. De mennem kellett, volt még egy állomása a túrának.

Tamási, temető.

Utoljára anyu temetésén voltam itt. Amint a sírhoz értem, leguggoltam, és csak sírtam. Szürke, szeles idő volt, felhős. Megcsináltam a sírt (amennyire tudtam, annyira hirtelen ötlet volt a mai túra, hogy még gyertyát, seprűt sem tettem...), elvittem végre a hetekkel (hónappal?) ezelőtt megvett kis angyalkás díszt, és amikor lefotóztam, egyszer csak kisütött a nap. (Látszik a két képen a különbség.)




Már apu is (apu 24 éve...) és anyu is itt alussz örök álmát. A mennyben már biztosan találkoztak.


Nem maradtam sokáig. Aztán indultam haza. Gyors bolt, nemzeti (volt egy pár tízezres sorsjegy nyereményem, azt beváltottam) után hamarosan mehetek is aludni, hiszen holnap reggel munka...

1 megjegyzés:

  1. Bocsi, de én az autós képen annyit röhögtem. :D:D:D:D
    Remélem az "egyesbe" sem ártott az autónak. :):)
    Jó, hogy mindent el tudtál intézni, így egy nap alatt. És a napsütés az valami csoda! ♥♥♥ Én biztos vagyok abban, hogy ez sem a véletlen műve.♥♥

    VálaszTörlés