2015. március 13., péntek

Péntek (Ausztria 14/12.)

Tegnap este lefekvés előtt elmentem még egyszer a mosdóba, csak a biztonság kedvéért, nehogy emiatt kelljen éjjel felkelnem. Egyszer csak éreztem: nagyobb dolgom lesz. Lett is, csakhogy közben elkezdett feszíteni a bélrendszerem. Főleg a vékonybélnél. És csak egyre jobban feszített, nyomott, mígnem úgy éreztem, valaki belülről cincálja, fújja fel, szétrobbantja a beleimet. Hasonló érzés volt, mint amikor anno a vacsorára megevett joghurtos túrótól rosszul lettem (csak akkor hánytam is, most hányingerem nem volt). Közben melegem lett, majd elkezdtem szédülni, izzadni, forgott velem a világ, nem láttam tisztán és közben hatalmas mennyiségű salakanyag távozott belőlem (a normál mennyiség kábé 6-7-szerese) és már olyan rosszul voltam, hogy alig tudtam megülni a vécén, kitapogattam a radiátort és abba kapaszkodtam. Nagy nehezen megtörölköztem és elvánszorogtam az ágyig. Ledőltem, ömlött rólam a víz, szédültem, majd vacogni kezdtem. Jó negyed óráig feküdtem, aztán még mindig dideregve felkeltem. Belenéztem a tükörbe és egy holt sápadt valaki nézett vissza rám, a szemei alatt szó szerint sötét lila árkokkal. Visszamásztam az ágyba, még remegő kezekkel beállítottam reggelre az ébresztőt, történjen bármi, nekem nyolckor lent kell lennem E-nél. A kellemetlen, feszítő bélmozgás megmaradt. Csak kluttyogott, morcogott, nem hagyta abba. De jól aludtam és reggelre csak a bélmocorgás maradt, minimális kellemetlenséggel.

Mozgás reggel: Freeletics 2. hét/1.: Aphrodite

Ha azt mondom: nehezen álltam neki, nem túlzok.

Ha azt mondom: a tüdőmet sorozatosan kiköptem közben, az sem túlzás.

És minden izomrostom iszonyatosan fájt közben, izzadtam, mint egy ménes, de amikor végeztem, igazán elégedett voltam magammal. Mert a saját tempómban ugyan, de végigcsináltam. (Asztmásként pedig különösen büszke vagyok a mai tüdőkapacitásomra.)

És ezért mindig megéri.


R: 1 vajas kornspitz, fél alma
E: kis krumplipüré, 4 répa, fél alma, 1 főtt tojás
Délután: 1 szelet sajt
V: tonhal saláta

Mozgás délután: fél óra tempós séta.




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Interkontinentális hónapforduló



A blogot szinte szó szerint a világ minden táján olvassák:



















A Pinteresten is.


A hónap legnépszerűbb bejegyzései:

3229
563
418
2012. aug. 9.
314
192
2015. jan. 12.
151
136
126
126
111


A MyTaste oldalon 431-ből a 38. legolvasottabb a blog.



Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
53 682
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
851 869

A Facebook oldalon 1467 kedvelő:


Köszönöm!

31. hónapforduló itt
30. hónapforduló itt
29. hónapforduló itt
28. hónapforduló itt
27. hónapforduló itt
26. (rendhagyó) hónapforduló itt
24. (két éves) hónapforduló itt
23. (anorexiás) hónapforduló itt
22. hónapforduló itt
21. hónapforduló itt
20. hónapforduló itt
19. hónapforduló itt
18. hónapforduló itt
17. hónapforduló itt
15. hónapforduló itt
13. hónapforduló itt
12. (egy éves) hónapforduló itt
10. hónapforduló itt
9. hónapforduló itt
8. hónapforduló (beszélgetés a tükörképemmel) itt
7. hónapforduló itt
6. hónapforduló itt
5. hónapforduló itt
4. hónapforduló itt
3. hónapforduló itt
2. hónapforduló itt