Ajándék

Július 17. óta nem történt ilyen. Nem volt elviselhetetlen fájdalmam. Akkor volt a vesekő zúzás, ami magában borzalom, és attól kezdve kezdett fájogatni a vesém, napról napra jobban, ami augusztusra elérte azt a szintet, amit embertelennek nevezhetek. Reggel felkeltem és... nem fájt semmim. Gyanúsan néztem körbe, figyeltem a testemet, hogy az nem lehet. Jó fél óráig hitetlenkedtem, majd úgy döntöttem: ez bármikor változhat, akkor menj le a boltba. Voltam is, most csak egyszer kellett letennem a kosarat. Semmi nehezet nem vettem, tudom, hogy 5 kilóig emelhetek. Szép lassan hazajöttem, felmásztam a harmadikra, kipakoltam. Még mindig semmi. Jó két órán keresztül olyan érzés volt, mintha sosem lett volna vesegöcsöm, mintha nem lenne bennem a stent. Aztán annyira "erősödött", hogy olyan volt, mintha egy kemény izomlázam lenne a "derekamban". Jött néhány kisebb szúrás is, de sokszor 5-10 percekre semmi de semmi fájdalom. Így tudtam minit itthon ténykedni, kora este pedig végre tusolni, hajat mosni. Hálásan köszönöm ezt a napot. Ez az ajándék a lassú, megfontolt, minden mozdulatra odafigyelő önellátás csodája.