Kegyetlen "anyu-estém" volt tegnap. Ahogy anno anyu is "hullámvasúton ült" az utolsó két hónapjában, úgy most én is azon érzem magam. Csak az előjel ellentétes. Ő "lefelé" száguldott, egy másik világba, én pedig "felfelé" araszolok. Vannak könnyebben viselhető napok, és vannak kegyetlenek. De jobban megy az alvás, néha képes vagyok egészen sok dolgot elvégezni, máskor mindenre, még egyszerű megmozdulásokra is szó szerint képtelen vagyok.
Tegnap nagyon lent volt, ma egy normál nap. A munka után haza, dobozolás, mosogatógép kipakolás, vasalás (...).
A dobozolás a tegnapelőtti mintára:
Reggeli: tükörtojás, paprika, pur kenyér.
Tízórai kesu és alma lesz.
Ebéd: saláta, pesto, tonhal, tükörtojás, fűszeres bulgur.
Tegnap elfelejtettem, de ma vacsoráztam is (körözöttet pur kenyérrel, paprikával).
Kóla.
A hagyományos se jó, a cukormentes talán még rosszabb: az aszpartám méreg. A héten elkezdtem csökkenteni a kólafogyasztást. Ma délelőtt egy pohárral ittam, itthon is egyet. A kávéba hétfőn és kedden cukrot tettem édesítő helyett, keveset, nem jött be. Ma mézzel próbálom, az sem az igazi, de nem rossz.
Rengeteg (RENGETEG) dolgon kell változtatnom, az irány szerintem jó.
Azt hiszem, anyu, amíg élek, hiányozni fog, csak idővel megtanulok majd ezzel együtt élni.
Az előzőnél a hosszút az édesítőszerek károsságáról én írtam, sajnos nem szoktam megnézni, hogy hiába vagyok bejelentkezve, névtelennek vesz, így oda kéne írnom a nevem. :) Én a kávéba bio datolya szirupot szoktam tenni, lehet kapni a DM-ben és Rossmannban is. Nem kell belőle sok, nekem nem ront igazán a kávén, bár íze ennek is van, szerintem elenyésző, és van amikor egy kis fahéjat is teszek bele. Nem írtam, de örülök én is, hogy újra dobozolsz. A hullámok még sokáig lesznek, sajnos, és erősek is. Nekem Apu halála ősszel olyan mértékben erősítette fel újra Anyu hiányát, hogy magam is megdöbbentem, mennyire nem tudtam még mindig elengedni azt a tényt, hogy sok-sok év telt el nélküle és sok-sok történés, de mennyire hiányzik, mennyire rossz, hogy nem mondhatom el, nem beszélhetjük meg, nem ölelhetem meg, nem eszem a főztjét, nem látom a kezét, nem érzem azt, hogy van és velem van, hogy a gyereke vagyok és ő az Édesanyám. A lakást eladtam, hetekig tartott az összepakolás, sajnos az is elkerülhetetlen, hogy van amit ki kellett dobnom, mert nem tudtam áthozni, és nem kellett senkinek (rengeteg minden igen, így öröm az, hogy sok helyen élnek tovább). Majdnem üres már, és azt érzem, hogy nem öröm lesz átadni a kulcsot, hanem sírás, mert végleg el kell szakadnom a gyerekkoromtól, a szüleimmel való élettől és ez meg fog viselni. Rengeteg képet csináltam a lakásról, a bútorokról, a mindenféléről, ruhákról, amiket tovább adtam, vagy Tescos konténerbe tettem, és nagyon Apus és Anyus ruha jön át ide hozzánk. Ahogy tárgyak egy része is. Ez a lakás az utolsó kapaszkodó, az ajtóról lekerül a név, a "zsinór" elszakad...a remény marad, hogy majd találkozunk... Betty
VálaszTörlés🥹
TörlésÉn egyáltalán nem tudom meginni/megenni azt amiben édesítő van, legyen az bármilyen. Egyszerűen hányingerem lesz tőle, így mindenbe vagy cukrot teszek, vagy mézet. A kólát nem iszom, de az unokáim szeretik, így hétvégén szoktunk venni 1-1 üveggel, de abból is a hagyományost, mert a másiknak valami undorító íze van szerintem is. A dobozolás nagyon jó, csak csináld. ♥
VálaszTörlésAz egyik kolléganőm is így van az édesítőszerekkel. Én nagyon hozzászoktam, de majd megoldom. :)
TörlésÉn a mézet ajánlom hazai termelőktől.
Törlés