Szombat, Ausztria 14/2.

A kiutazáskor a buszon voltak ismerősök, voltak új arcok, és valahogy úgy alakult, hogy volt alkalom beszélgetni, ráadásul mindenki közlékeny volt. Ilyenkor sokat meg lehet tudni a másikról, a többiek munkájáról, munkahelyéről, betegéről, körülményeiről és magáról a cégről is, ami a munkát adja nekünk. Tegnap jött haza helyettesítő, volt, aki hónapok óta várt otthon munkára, most kapott egy tíz napos helyettesítést, volt, aki kintről ment haza egy hét után, mert a család nem volt vele elégedett, egy srác (igen, férfi ápolók is vannak) három hétre jött, mert a váltóját egy hét után hazaküldték... 

Az, hogy általában idős emberekhez jövünk ki, oké. Mindannyian tudjuk, hogy BETEGhez jövünk, ápolni, segíteni, hogy ez a kinti két hét nem rólunk szól. Mégis óriási különbségek vannak egy-egy hely között. Egyetlen kollega volt, aki kisimult arccal ült be a buszba a két hét munka után, mosolyogva mesélte, hogy a betege későn kel, fürdés, ebéd, négy óra alvás, majd vacsora, alvás. Rengeteget internetezik, van ideje magára is. De sokan arról meséltek, hogy mennyire nehéz, milyen sok a munka a beteggel, mellette a sok házimunka, pelenkázás, fekália pucolás napi szinten, agresszív beteg, agresszív, kötekedő, ott élő hozzátartozó(k)... És hogy nincs munka, csak elvétve helyettesítés. És ezt olyanok is mondták, akik "közel vannak a tűzhöz". Úgyhogy most már lehiszem.

Azzal a határozott szándékkal jöttem ki, hogy azonnal beszélek az ügynökömmel, hogy ez a két hét itt az utolsó, itt ne számítson már rám, keressen nekem egy másik helyet. Aztán a buszon elgondolkodtam: feltehetem a kezem, nincs is ezzel semmi gond, sok-sok ápoló vár otthon a munkára, azonnal lenne csak Mohácsról minimum öt jelentkező. Csakhogy mivel egyelőre nincs új hely (nagyon sok beteg meghalt, és január végén ül össze a közvetítő csapat új helyek ügyében), ülhetnék otthon. Ki tudja, meddig. A megtakarításom még minimális, így egy hónap lenne, amit problémamentesen meg tudnék oldani, aztán kezdődne újra a "rinya", a gyomorgörcs és a többi. Úgyhogy módosítanom kell az eredeti elképzelésen. Szólok az ügynökömnek (mint ahogy már többször jeleztem is neki), hogy AM
INT TUD, szerezzen nekem másik helyet. Habár ez itt egy nagyon kemény meló, de maradok itt, amíg nincs más/lehetőleg jobb. Természetesen, ha észreveszem, hogy az egészségem/ép elmém kárára megy a dolog, ha elviselhetetlen lesz, akkor nem maradok.

Tegnap kétszer voltam fent éjjel, de amúgy aludtam. Reggel megvolt a tornám következő része is.

Délután A. fia, H. elvitt minket autózni a kisbuszával. Elég nagy kört mentünk: Wullersdorf, Kalladorf, Schöngrabern, Hollabrunn, Grund... És nem akartam hinni a szememnek, egyszer csak ismerős lett a hely. Ahogy lassan haladtunk, egyre ismerősebb. Megláttam egy kanyart és akkor már határozottan tudtam: én már jártam itt. Igen! Méghozzá aznap, amikor I. meghalt. A testvéréékkel és a sitzendorfi polgármesterrel mentünk oda vacsorázni.

(Ezek akkori képek.)

Kora este pedig kaptam 3/4 óra szabadot.