Csöpörgött az eső még -azután, hogy egész nap szakadt-, amikor elindultunk.
Jobbra indultunk, mint általában.
A háttérben kicsit látszanak a felhőkbe burkolózott hegyek:
Lassan haladtunk, és ilyen lassan derengeni kezdett a nap is:
Itt már levettem a pulóvert, kezdett fülledtté válni a levegő.
És fotóztam tovább, mert bár ezerszer jártam már Knittelfeld ezen részén, nekem elhiheted, mindig van új szépség, amit meg lehet látni. Ezt a házat nemrég vette meg egy család, kint volt a hölgy a kutyusokkal, beszélgettünk kicsit. Meg kutyáztunk.
Kicsit irigykedve néztem a futókat.
A sétáló párokat nagyon irigykedve. Hiányzik G.
És kisütött a nap.
Ez a kis házikó a muskátlikkal már másfél éve a szívem csücske.
És itt E. javaslatára a kastély felé fordultunk. Ezer éve jártunk erre. Örültem az "új" útvonalnak.
A kukorica vagy 2.5 méter magas...
A látvány pedig lenyűgöző.
Amíg E. virágokat szedett, én néztem és fotóztam a tájat.
Kérem szépen: kardvirág föld.
Ennél a körforgalomnál érünk be Hautzenbichlbe, gyakorlatilag Knittelfeldbe, teljesen egybe épült a két település.
És futók, biciklisek mindenütt.
Jó másfél óra volt, de komolyan mondom: kicsit feltöltődtem. A minimális újdonságtól, a napfénytől, a fotózástól.
És ha minden jól megy, holnap kapok egy óra kimenőt délelőtt. Már tudom is, mit fogok csinálni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése