2018. november 29., csütörtök

Keddtől csütörtökig

A hétfői kutyagumi-sztori után minden megy tovább. Kábé majdnem ugyanúgy.

Hideg van már reggelente, tegnap fagyott be először a szélvédő úgy, hogy jégteleníteni kellett. Sebaj: először motor beindít, csomagtartó kinyit, jégoldó elő, fújom, fújom, jó alaposan, hadd dolgozzon. Mi?! De nekem nincs is jégoldóm! Nézem: ja, ablakmosó folyadék... Szépen törölgethettem le az egészet, mielőtt esetleg ráfagy, avagy vezetés közben szépséges szivárványos csíkokat rajzol nekem a törlőlapát. 

A suliban is megy minden a maga útján. Még akkor is, ha most minden bizonytalan.

Csapkodunk színes legyeket...


... dolgozunk párokban...


... meg csoportokban...



... utcát makettezünk...


... barkácsolgatunk...


Járok heti kétszer Dr D-hez. 

Nincs sok változás, a lufiságom néha iszonyatos mértéket ölt. Ma sem packázott, olyan vagyok, mint aki hordót nyelt. A gyerekek közül néhányan játszásiból anyának hívnak, ma N-től mást sem hallottam: "Anyu babut vár", egyszer meg is simította a hasamat... Ez van...

2018. november 26., hétfő

Mázli...



Hajnali háromkor felébredni arra, hogy megfulladsz: asztmás roham. Aztán túléled, letörlöd taknyod-nyálad, visszaalszol. Mázli, még van két óra az ébresztőig.

Megszólal a vekker, felkelsz, elmész a tükör előtt és nem látod az arcodat. Ja, kellene a szemüveg. Felveszed, tükör: jobb volt szemüveg nélkül. Még jó, hogy ma már nem kell tükörbe nézni.

Megy a munkanap. Aztán kiderül valami, amiről itt nem írok, és úgyse hinné el senki. A lényeg: valaki hibájából én szívok, rendesen. Durván. Először átveszem a húgom szavait és a fejemben vagy fél órán keresztül ordít, hogy "ELEGEM VAAAN!", mellette a nehogy elkezdj bőgni, úgysem segít. Nincs bőgés, nincs puffogás, nincs hiszti, mert habár elegem van, be kell mennem órára, tehát mosoly van, nyugalom és türelem. Még jó, hogy csak a 6. óra és a napközi van mára hátra.

Hazaautózok, leparkolok, de nem állítom le a kocsit, teló Dr D-nek, hogy hányra mehetek. Oké, van még 10 percem, felugrok egy pisire, aztán futás vissza. Még jó, hogy így egyben felviszem a cuccaimat is, nem kell doki után pakolászni.

Pisi, kézmosás, indulás. Már sötét van, az eső is esik, a ház előtti járdán megcsúszok, de ügyesen korrigálok, így talpon maradok. Hogy csúsznak ezek a vizes levelek! Beülök a kocsiba, becsukom az ajtót, amikor is irtózatos bűz csap meg és majdnem lehányom a műszerfalat. Nem sáros levélkupacra léptem, hanem kutyalepénybe. Nincs idő kiszállni, mennem kell, megyek, parkolok, az ablakok letekerve az esőben. Találok a csomagtérben papírtörlőt, de azzal sem tudom a lepényt leszedni, csak kenem szét, ráadásul a kezem is tiszta car lesz. Szuper, legalább a hajam illatos, tegnap mostam.

Elfogy a papírtörlő, a csizmám bűzlik, a kezem barna és szagos. A lépcsőház előtt állok, de így nem mehetek fel a dokihoz. Szerencsére nem nyílik az ajtó. Leveleket szedek az esőben a földről, azzal próbálom tisztogatni a csizmát- minimális sikerrel. De a kezemmel mi legyen? Oké, nézzük a női táskát. Van nálam egy tisztasági betét és kézkrém. Hát legyen: a nyílt utcán bekrémezem a betétet és azzal sikálom a kezem. Még szagos kicsit, de már legalább nem barna.

Nyílik az ajtó, felmegyek. És bűzlök. Nem vészes, és erősen reménykedem benne, hogy a többiek szaglása nem olyan vadászkutyás, mint az enyém.

Lemegy a kezelés. Hazaindulok. A tömb előtti járdán sandán megvilágítja a lámpa a maradék eltalált kutyalepényt. Ott, a nyílt terepen is bűzlik. Jobban mint én. Mázli.

Kényes kérdés: hogy szedjem le a csizmáról a fekáliát? Megoldom. És áldom az eget, hogy nem stoplis cipő volt rajtam.


Köszönöm a mai napot mindenkinek és minden helyzetnek, akik és amik hozzájárultak ahhoz, hogy a pohár mélyére nyomjanak. Gyakorlott vagyok a mozdulatban, jelentem: elrugaszkodtam az aljáról. Ez az a rúgás, amit senki más nem csinálhat meg az ember helyett. Mondhatják, hogy mit tegyél, adhat bárki tanácsot, olvashatsz róla, járhatsz terápiára, semmi nem fog történni, amíg te nem döntesz úgy, hogy elég. Hogy ennyi és nincs tovább. Így nem. Csupán egy dolog történik: az Univerzum (Sors, Isten...) folyamatosan segíteni próbál, állandóan afelé terel, hogy változtass. Amíg hadakozol a dolog ellen, folyamatosan jönnek a leckék, a tulajdonképpeni segítségek, mentőövek. De változás csak akkor következik be, ha úgy döntesz, hogy végre elengeded az evezőt.

2018. november 25., vasárnap

Összefoglaló: 47. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt
42. hét itt
43.hét itt
44. hét itt
45. hét itt
46. -






Múlt héten nem írtam összefoglalót. Zajlanak az események, nem is tudnék mindent leírni. Elkezdtem Dr D-hez járni akupunktúrára. Előtte voltam a gasztrodokimnál, aki újabb három gyógyszert írt fel, amit ki sem váltok, nem tünetet szeretnék kísérlet-kezelni. Az első tűkezelés után nem történt semmi. A 2. kezelés után megindult a szelelés, és szombaton kétszer ment a hasam, magától. Kicsordultak a könnyeim örömömben.


Az étkezés négy és fél hónapja kínlódás. Az elején semmit nem tudtam enni, aztán szinte csak édeset, a nutellás zsömle volt a menő, abból is napi 2-3. Meg süti, csoki. Aztán ment néha normális étel is, olykor elég sok is. De még elő-előjön az ételundor, a hányinger folyamatos, de inkább hullámzó: a nagyon enyhétől a borzalmasig, de ez egyre rövidebb ideig tart. Székletem csütörtök (a 2. akupunktúra) óta minden nap van, még ha nagyon kevés is. A produkciót leginkább egy szüléshez tudnám hasonlítani, vajúdással és egyebekkel együtt. De már ez is haladás. És az is, hogy csütörtök óta minden nap éhes vagyok, leginkább 3 óránként.

Az étkezésem egyértelműen szénhidrát alapú, még mindig mindent megeszek, amit tudok, és ez még mindig nem sok dolog. Ezért nem foglalkozom a tápértékkel, hogy hasznos-e a szervezetemnek, hiszen újra tanulok táplálkozni, újra tanulom az emésztést. Mintha az agyam elfelejtette volna ezek működését...

Amit hétvégén elhatároztam: nincs több nutellás pékáru kizárólagosság. Ha kifli, akkor kifli, de pl. vajjal. (Ma voltam boltban, mert hogy tegyünk szalámit is a szendvicsbe meg zöldséget. Voltam a bajban. Csak álltam a felvágottaknál, kértem, hogy csak szolgáljanak ki addig másokat, mert csak néztem a szalámikat, és jól tudom, mennyi car van bennük, a legtöbb félét nem is szeret(t)em. Aztán választottam egyet, csak pár szeletet... Zöldség... Az a pult előtt sem álltam keveset. Ezelőtt sem rajongtam érte, de rábeszéltem magam egy darab paprikára, hiszen azt szerettem ezelőtt... Meg mert valamit enni kell.)

Készültem megint hétfő-keddre a munkába étellel. Múlt héten is egyébként, de nagyon nem ment a megevése, a felét tutira ki kellett dobnom. Pedig utálok ételt kidobni. Úgyhogy nem adom fel, a fenti képen a holnapi étek. Mindenből kicsi, mindegyikből kevés, ennyit egy három éves is megeszik, nekem is meg kell. (A háttérben a mai vacsora és a keddi pakk.) És elhatároztam, hogy a suliban akkor fogok enni, amikor a gyerekek. Nem érdekel, ha nem lesz beírva az e-napló, nem érdekel, ha nem lesz lefénymásolva egy feladat (megoldom máshogy, készültem plusz digi táblás, lementett feladatokkal), első óra előtt reggeli, tízórai szünetben tízórai, ha ebéd szünet van a gyerekeknek, én is megeszem, amit vittem. (Hú, szép terv, rajta leszek, hogy meg is valósítsam.)

A haladással jól haladok (ha-ha), 1753 km-em van eddig az idén. Még a 2018 is összejöhet.

2018. november 23., péntek

Tatiosz: A fény és árnyoldala

A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai. 
Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll? 
A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik. 
Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek. 
Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég. 
Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül? 
És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán? 
Légy tündöklő Nap a saját égboltodon. 
A világmindenség hatalmas – számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek – ne élj túlzó fénnyel. 
Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják. 
Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat. 
Aki jól lát, az előre lát. 
A látás művészete – az élet művészete.


(Fotó: Warren Keelan)

2018. november 22., csütörtök

Álmomban is tanítok...

Azt álmodtam, hogy tanítottam egy iskolában, úgy, ahogy szoktam. Az igazgató állandóan a nyakamra járt, hogy ezt nem így kell, ezt nem így szoktuk, ezt hivatalosan így és így kell, hangosak vagyunk, nem játszani kell, hanem tanulni (...), ki fog rúgni, ha nem változtatok. Annyit kértem, hogy várjuk meg a félévi felmérések eredményét. Félévkor aztán minden gyerek önmagához képest jobban teljesített, sőt a legjobb eredmények is itt születtek. Ekkor szólalt meg a vekker.

(Nem tudom, köze van-e az álomhoz, de a héten írtuk az első témazárót németből a 3-4.-ben, és közel négy egész lett mindkettőnél az osztályátlag, senkié nem elégtelen. De ez simán lehet véletlen is, majd a következő dolgozatot is figyelem. Egyébként szerintem ha egy gyerek jól érzi magát egy tantárgy óráján, biztonságban, jó a viszonya a tanárral, akkor nem gond a tanulás. Kreáltam is egy új játékot gyorsan a kicsiknek.)


2018. november 21., szerda

Hopp és kopp



Elhatároztam ugye, hogy ha tetszik -az emésztőrendszeremnek-, ha nem, meg kell reguláznom az étkezésem. Legalább annyiban, hogy viszonylag rendszeresen egyek. És ne csak nutellás zsömlét. Jelentem: igyekszem. Viszem a munkahelyre is a kaját. A tegnap vittet nem tudtam megenni. Ma éhes voltam végre, elővettem a vitt cuccost, ami beleömlött a táskámba... De igyekszem.


2018. november 19., hétfő

Péntektől hétfőig

Nagyon kedves ajándék V-től.


Séta tesin talán az utolsó gyönyörű napsütéses novemberi napon.




Szombaton Magyarcsanád, szülinapi buli.






Vasárnap hazafelé Szeged, Frei kávézó.


Majd Zsombó. Beugrottunk a barátnőmékhez, játszottunk egy kör Beugrót, aztán ugrás haza.


Hétfőn már munka.

Utána újra Dr D. Mivel állandósult az állapotom, megpróbáljuk az agyamat visszahangolni a normál működésre akupunktúrával. 

Tudok az akupunktúráról: tűket szúrnak bizonyos reflexpontokba. Tű... Irtózom tőle. Az akupunktúrás szúrás nem fáj, az összesből 2 tűt éreztem csak, hogy ott van. Amikor süniként nyugton kellett maradnom, na azzal több bajom volt. Eleve azt mondogattam magamban, hogy "hinned kell benne, hinned kell benne, ez az utolsó esélyed", másrészt viszont szörnyű, hogy fél óráig sem tudok nyugton lenni: dobolok az ujjaimmal, emelgetem a lábam, hát csak meg kell nézni, hogy nézek ki tűkkel- felemelem a kezem. Meg akarnék fordulni, hú, viszket az orrom, most meg fázik a lábam... Isten bizony olyan vagyok, mint a gyerekek...

Aztán M. meglepett vacsival, ő főzte, én tálaltam. Fullra öt csillagos éttermi.


Még nem tudom, hogyan, még nem tudom, mit, de valamit nagyon hamar jó volna kezdenem magammal elsősorban étkezés terén, mert hiába kívánom csak az édeset, nem élhetek nutellás kenyéren... De még mindig ez az, amit leginkább meg tudok enni...

2018. november 18., vasárnap

A barátnőm most lett PED II, én PED I vagyok. 
Összegezte a helyzetet: 
"Ketten együtt PED III vagyunk!"

2018. november 15., csütörtök

Csütörtöki pillanatok

Tegnap beléphettek Számországba, ma meglett az első Számkirálylány (szoros verseny volt, fejszámolás), egész órán rajta lehetett a korona és a palást, volt öröm!
Érdekes volt a mai sulinap. A gyerekek határozottan visszavettek a "rosszaságból", és amúgy is mindig ölelgetnek és lógnak rajtam, mint karácsonyfán a díszek (imádom!), ma úgy éreztem, ebből még többet kapok.


Ma hazahoztam a heti ajándék-termést. Szinte rá sem fér egy fotóra. N. csodás borítékjában ölelés kupon is van (ami sosem évül el és bármikor beválthatom) a sok más kis ajika mellett.


Voltam Dr D-nél. Hétfőn megyek újra, addigra összeállítja a javaslatát.


2018. november 14., szerda

Szerda: szivárvány és könnyek

A második osztályba ma megérkezett Számkirály küldötte (Timi néni, azaz én) és kidobolta, közhírré tette, hogy a gyerekek beléphetnek a Kétjegyű Számok Országába, ha kiállják a próbát. A középső képen lévő matek levelet kellett átadnom egy borítékkal és dobókockával. Három csapat állt neki a rejtélyes feladatnak, aztán -habár néha félő volt, hogy a hangerejükkel felébresztik a hétfejű sárkányt- végül mindenki kiállta a próbát, mától Számország polgárai.

Népismereten német utcát "építettünk".


Ez a kép a tanáriban készült. A sulis laptopon képződött szivárvány. Ez egy jel- gondoltam, biztosan csupa jó fog ma történni. Lehet, hogy jel volt, de nem történt csupa jó. Utasítások felülről, megoldás, ami csak a rendszernek jó, se a tanítóknak, se a gyerekeknek, se a szülőknek nem az. Itt most nem minden változik, hanem MINDEN változik. És tudom: a legjobb, ha elengedem az evezőt.

Nem egyszerű időszak ez most, akkor sem, ha csak a munkát nézem (ez vicces, ezen kívül van-e más?- bár ez is egyéni döntés, de még nincs meg rá a jó megoldásom). Irtó feszültek vagyunk (tanítók), ez egy hete hatványozódott. Ma pedig tetőzött. A gyerekek is érzik, hogy valami történik, mert kis zizgők, a szokottnál is beszélgetősebbek, bújósabbak. Elméletileg (vagyis szerintem) róluk kellene, hogy szóljon az iskola, gyakorlatilag a rendszerben ők a legutolsók...

Ma csináltam egy hülyeséget: kiabáltam a gyerekekkel. Már amikor meghallottam a saját hangerőmet, lelkiismeret-furdalásom lett. Elég hamar befejeztem, aztán leültem és csak néztem. És utáltam magam. Kis idő múlva felálltam, figyelmet kértem és bocsánatot. Elmondtam, hogy sajnálom, hogy kiabáltam, az iskola (és az ember lét) szabályai rám is vonatkoznak, hibáztam.  Akkor is, ha tényleg nem figyeltek rám és sokan tényleg rosszak voltak. Na ebből az lett, hogy el is pityeredtem magam (nem gondoltam, hogy ilyen mértékben dolgozik bennem a feszültség), amire néhány gyerek is, úgyhogy kölcsönösen vigasztaltuk és ölelgettük egymást...

Délután M. jött és hozott főtt kajcit és egy időpontot holnapra Dr D-hez.

Embertelenül fáradt vagyok. De most még összedobok egy koronát, Számkirály kért meg, hogy holnap válasszuk ki a legügyesebben számoló csimotát, ő lesz a Számkirályfi/Számkirálylány.


2018. november 13., kedd

Összefoglaló: 45. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt
42. hét itt
43.hét itt
44. hét itt

Amikor délután 4-kor eljössz a munkahelyedről korábban (!), mert időpontod van az orvosnál, ahonnan aztán este 8-kor érsz haza... De csökkentsd a stresszt...

Ma volt kontroll. Holnap lesz kereken négy hónapja, hogy egy iszonyatos görcs miatt elvitt a mentő. Azóta ezer vizsgálat volt, papíron egészséges vagyok. Most kaptam 3 receptet, és januárra egy meghívást gyomor- és béltükrözésre. Elolvastam a gyógyszerek leírását és mellékhatásait. Ami nem öl meg, az megerősít???

Van még 2 ötlet, más "gyógy-út", talán még ezeket kipróbálom, aztán én tényleg feladom. Ha a Jóisten úgy akarja, élek így tovább. És megalapítom Lufi-királynőségemet. Szép kis birodalom lesz, az biztos. :)

A 45. héten 47km-t haladtam, idén eddig 1647-et összesen.


2018. november 12., hétfő

Hétfői pillanatok

Mozgalmasak a napok a suliban. Az órákon is...

2.o., német. Roppant egyszerű feladat, kártyahúzás, megnevezés/felolvasás, táblára mágnesezés a megfelelő helyre. Egyszerű, de nagyon szeretik, mozognak...

4. o. környezet. Imádják a digi táblát, így a legtöbb anyagot PPT-n is átvesszük, és szinte minden órára készülök egy-egy érdekes tankockával.

Tesi: ma a jobb-balt gyakoroltuk játékkal (emellett még rengeteg dolgot is fejleszt csak ez a játék).
... és amúgy is. Zajlik az átszervezés, a fődiri mindennapos vendég, megy az együtt gondolkodás, ötletek vannak, megoldás hamarosan lesz. Hogy melyik verzió, az a jövő zenéje, mindegyik szerencsétlen. Ez az egész helyzet egy tanítás, nem csak nekem, a kollegáimnak is. Ha kívülről próbálom nézni a dolgot, és mindhárman megtaláljuk a szituban a leckét, azt hiszem, még a végén jól jövünk ki belőle. Akkor is, ha most kisebb katasztrófaként éljük meg.

2018. november 11., vasárnap

Boldogság

Utcacica. Valaki nemrég kirakhatta. Anyuéknál és másik két háznál él. A húgom elnevezte Cicmónak. Idős bakmacska, bújós, dorombolós, végtelenül kedves, tüneményes macs. Nem szereti, ha felveszik, de a simogatást kedveli. Imádom.