Érdekes...

A minap M. elment délután a boltba (p. market). Hív telefonon: nem tud bemenni a boltba, beszorult az autóba, annyira szakad az eső. Nézek ki itthon a teraszra: verőfényes napsütés. Mindez kb 1-2 km-en belül.

(Aztán mesélték, hogy a Mező utcában, tőlünk pár 100 m-re még jég is esett... Érdekes.)

Június 14-én robbant fel egy vesekelyhem és kaptam DJ-katétert (stent). Fogalmam nem volt, mi ez, irtóztatóan fájt, amikor felhelyezték (nyüszítettem 20 percig...), de megmentette az életemet, mert amint a helyén volt, a fájdalmaim 80%-a megszűnt. Amíg a kórházban voltam (majdnem egy hétig), többször begörcsölt tőle a vesém, meg kellett tanulni élni vele. Nem könnyű (minden panasz nélkül mondom). És kiszámíthatatlan. Amióta fent van, egy, azaz egy nap volt vele fájdalommentes, a tegnapi. Olyan érzés volt, mintha semmi bajom nem lenne. Így például tudtam főzni. Készült karfiol krémleves, zöldség fasírt, fűszeres krumpli, és M-nak sütöttem muffint. 

Ma reggel (vasárnap) 10/8-as fájdalommal ébredtem, és maradt is késő délutánig. Pihentem, próbáltam kevésbé megterhelő pózokat keresni, sikertelenül. A 10/8 roppant fájdalmas és kellemetlen, de bizonyos dolgokat még be lehet vállalni vele, főleg, hogy M. ma itthon volt. Csak azt nem értettem, hogy ha tegnap semmi jele nem volt a fájdalomnak, akkor ma hogy lehet, hogy "alig élek"?! Ilyenkor nincs étvágyam sem, bekapcsol a "túl szeretném élni, Istenem"- üzemmód, iszom a vizet, pisilek, pihenek, teraszt takarítok, mert tegnap hajnalban hatalmas vihar volt, és hadszíntér az egész szegény terasz (...). M. meghívott Belvárdra svédasztalos ebédre, és mentem. Ma sem reggeliztem (gyakran van ez így mostanában, egyszerűen nem vagyok éhes), volt hely a bendőmben. Fincsiségekből kóstolgattam, volt néhány igazán ínycsiklandó fogás. És akkor ebéd után melegem lett, bár ment a klíma. Éreztem a nyakamban a nyomást, de mondtam: nem lehetek rosszul, nem zabáltam, hidratáltam, nem lehet most gond. Elmenetem mosdóba, megmostam utána hideg vízzel a nyakamat is, és amire visszaértem az asztalhoz, minden oké volt. 

M. vezetett. Otthon ebéd utáni szieszta a jó kis klímában. Bár én még így is képes vagyok fél óránként leizzadni, a hőhullámok nem kegyelmeznek...

Szóval nem tudom, miért vagyok néha jobban, máskor nagyon rosszul a stenttel. Bár amilyen horror story-kat olvasok a vesés csoportban, még összetehetem a két kezemet...

Érdekes...