2024. október 26., szombat

Lassan egy éve...

Drága anyukám, két éve ilyenkor egy heted volt még Hőgyészen, aztán költöztél Mohácsra. Addig már mindent összecsomagoltál, két élet holmiját nézted és válogattad át, szortíroztad, dobozoltad, elajándékoztad. Mamiét és a sajátodét. Csak mostanában kezdem felfogni, mekkora fizikai és lelki erőt kívánt ez tőled. Habár segítettem, amennyit csak tudtam, embertelenül nehéz lehetett. A lelki oldalt megspékelte az is, hogy azon a nyáron adtuk otthonba mamit. Az anyukád került otthonba úgy, hogy apukádat már régebben, a bátyádat csak abban az évben vesztetted el. 

Lassan egy éve, hogy elkezdődött a borzalmasan hosszúnak tűnő, elviselhetetlenül kemény utazásod a szivárványon túlra. Holnap lesz egy éve, hogy megkaptad az első diagnózist, amikor én már tudtam, hogy valami új, valami félelmetes vár rád és rám is.

Egyre többször eszembe jutnak a múlt év eseményei. Hogy egy éve ezen a napon már mennyire vártam, hogy orvoshoz mész holnap, reméltem, hogy kapsz egy jó gyógyszert a derékfájásra, bár sejtettem, hogy más áll a háttérben, hiszen ekkorra már szinte alig tudtad ellátni magad.

25-én még jött érted N. és elvitt Szekszárdra a hőgyészi ház eladásának utolsó aláírásai miatt az ügyvédhez. Ekkor már nem tudtál volna kimenni a pályaudvarra és buszozni. Annyira erősen megmaradt bennem, ahogy aznap este ültünk a teraszodon. Nagyon fáradt voltál, alig beszéltél. Aztán egyszer csak pityeregni kezdtél és azt mondtad: most már jöhet, aminek jönnie kell...

1 megjegyzés: