Hogy is mondjam el...

... most, hogy 11 napja nem vagy velünk, nem is tudom, hogy kell csinálni, ha beszélgetnék veled. Látod, ami történik? Tudsz róla valahogy? Ha mondanék, elmesélnék valamit, elég, ha gondolatban teszem vagy ki is kell mondanom a szavakat? Érzed a rezgéseimet? "Átmegy" minden a láthatatlan szeretet-szálon? (...)

Októberben festetted utoljára a hajamat. Mindig nálad csináltuk. Emlékszel? Mostad le a festéket az új szuper zuhany-csapoddal a mosdónál és rosszul lettél. Azt mondtad, wc-re kell menned, aztán a szobádban találtalak meg, feküdtél. Mosolyogtál és azt mondtad, semmi baj, csak le kellett dőljél kicsit. (Akkor már sejthető volt, hogy baj van, de még nem mentél orvoshoz.)

Novemberben a húgom festette a hajamat. Szintén nálad. Te már nagyon nem voltál jól. Megint új színkombinációt próbáltunk ki, egész jó lett.

Ma nélküled, itthon került sor a hajfestésre. Persze minden kellék nálad van még, így rögtönöztem. M. segített hátul festeni, ahol nem látom. Most négy különböző színt kevertem, és képzeld, majdnem pont olyan, amilyet szerettünk volna mindig.

Nem egyenesítem ki, mert azt te tudtad igazán klasszul (és mert olyan hosszú, hogy a karom túl rövid hozzá).

Voltam a Takarékban. Kitöltöttek egy halálozás bejelentő nyomtatványt, elkérték a kártyádat. 

A Jyskben is jártam, vettem a temetésre vázát.

Megnéztem nálad a postaládát, felvittem a befizetett csekkeket. És képzeld, nem sírtam. (Na kellett hozzá akaraterő.) Sőt egész nap nem sírtam a blogírásig. (...)

Még mindig imádkozom érted elalvás előtt. Remélem, jó helyen vagy, ahol nincs fájdalom, szenvedés, legyél/létezz bármilyen formában is, bárhol. Aztán még mindig sírva alszom el...