Nagy asztal. Egyre ritkábban. Egyre kevesebben.
Nem tudom, melyik a nehezebb: már csak az emlékeket őrizni, vagy egy saját, belső világban, befordulva, a valóságtól távol vegetálni. Keresztapámat ma temettük. Nagymamám pedig napról napra egyre intenzívebben már csak a saját valóságában létezik.
🖤
Nagyon sajnálom Timi, fogadd őszinte együttérzésem.
VálaszTörlésMi ennyien vagyunk alapból az asztalnál. :) A két gyerekem, a családjuk és jómagam. :) A nagycsalád az ennek a duplája, olyan is van, csak ritkán sajnos. Részvétem keresztapád miatt, nálunk az anyukám létezik már csak így, ahogy a nagyid. :( Nagyon szomorú ez. :(
VálaszTörlésFogadd részvétemet,szomorú.
VálaszTörlés