Amikor bedurvult ez az egész 3 évtizedes menstruációs görcs dolog, írtam arról, amikor kezdődtek a rohamok és elvitt a mentő, amikor itthon elájultam és agyrázkódásom lett, vagy amikor tavaly novemberben a munkahelyemen jött rám az eddigi legdurvább roham. Idén tavasszal kiderült, neve is van: endometriózis. Bennem fel sem merült, hogy ezt lehetne titkolni vagy szégyellni, mert eleve nem is tudom, hiszen látszik rajtam a fájdalom, meg nem is akarom. Ez is én vagyok, most ez is hozzám tartozik. Amikor már hónapok óta szinte csak a kínjaimról írtam, néha gondoltam rá, hogy oké, hogy ez az én naplóm, de sokan olvassák, biztosan dögunalom ez a sok fájdalom. És bepottyant egy üzenet: "Olyan bátor vagy, hogy nyilvánosan mersz erről írni!". Majd később a másik: "Sorstársad vagyok, és nagyon jó olvasni, te hogy éled ezt meg.", "Sokat segít, hogy leírod a megpróbáltatásaidat"... És azóta is jönnek ilyen üzenetek. Én is szeretem az endós csoportban olvasni a lányok történeteit, mert habár mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb, sokakhoz képest én még jó állapotban vagyok. És ahova szeretnék kilyukadni:
Remélem, nem az jön le a naplóbejegyzésekből, hogy mennyire szerencsétlen vagyok vagy sajnálatraméltó. Napról napra erősödik bennem az az érzés, hogy habár persze, ez az én sorsom és nem egyszerű, de (még) van munkahelyem, van fizetésem, van tető a fejem felett, van a lakásban áram, víz, télen fűtés, tudok enni (...), miközben lángokban a fél világ, természeti katasztrófák ölnek meg embereket és tesznek földönfutóvá, megfulladnak az árvizekben, elégnek a tűzvészekben, ezekben a percekben is milliók éheznek, miközben én is pöntyögök. Mások pedig istent játszanak és egy kegyetlen társasjátékot a pénz, a még több pénz, a hatalom és a még több hatalom (milyen nevetséges...) (...) megszerzéséért fenyegetve és félelemben tartva a szinte teljes emberiséget... Szóval hatalmas a gond a világban, a bolygónkon, én meg jövök itt az endós picsogásommal...
Ezért nem eresztem bő lére: megint híztam, és mivel 2900 Ft-ért találtam nacit, megvettem, mivel nem férek bele egyetlenegy nadrágomba se. A 40-es lenne pont jó, de nem tudom, hízok-e még, így inkább a 42-es mellé tettem le a voksomat.
Szerintem nem picsogás, bár nekem utoljára a szülés előtt voltak iszonyatos ájulásig tartó görcseim, teljesen átérzem amiket írsz. Nem hinném, hogy az volt a bajom, ami Neked, de 14 éves koromtól egészen 21 éves koromig ( akkor szültem az első lányom) volt minden hónapban ilyen görcsöm, ami szörnyű volt. Szédelegtem, hánytam, kétrét görnyedtem a fájdalomtól és persze sokszor ájulás lett a vége. De utána elmúlt és azóta sem tért vissza szerencsére. Így már 45 éve élek görcs mentesen, de az emlékeim mindig visszahozza a szenvedésed, ahogy írsz róla. ♥♥♥
VálaszTörlés