Harmadik napja keltem fel görccsel. Pedig olyan szépen elterveztem: milyen jó lesz a tavaszi szünet, előre dolgoztam a suliban, így egy csomó mindent el tudok majd intézni, meg tudok majd csinálni. Persze. Csakhogy a kis petefészki lakótársam nem így gondolta...
Ma két koktél után délig tombolt a kicsike. Fél nap elment. Pff... No de délben jól lettem annyira, hogy kimerészkedtem, bementem a városba és elintéztem, ami nagyon fontos volt. Aztán megint kellett koktél, de ez már háromnegyed óra múlva szépen tette a dolgát. Így el tudtam menni sétálni.
Csodás idő volt, csend, nyugalom, virágillat. Gondoltam egyet: próbálj meg futni! Na ez nagyon merész ötlet volt. Viszont a kocogást kipróbálhatnám! Maximum, ha nem megy, gyaloglok tovább. Oké, csak a következő fáig. Kész. Jesszus, megfulladok. Séta. Jó, újra, a következő nagy fáig. Megvan. Anyám, leszakadnak a combjaim. Séta. Rendben, akkor most a kanyarig. Megvolt. A tüdőm majd' kiszakadt. De csináltam, és egyre jobban ment. Egy jó km-t sikerült kocognom összesen. Fura ez, hiszen 4 éve mindig lefutottam az adott év számát km-ben, még tavaly is nagy nehezen sikerült összehoznom; tizen-km-eket futottam anno, még félmaratont is. Most meg újra kezdő vagyok.
A kis fészeklakóm azt hiszi, teljes mértékben uralhatja az életemet. Csakhogy én nem hagyom. Amint kicsit is félre sandít, résen leszek, és élem az életemet. Rengeteg dolgot meghiúsít, igyekszik pokollá tenni a mindennapjaimat, de nem adok neki mindent. Ha velem akar élni, ezt jobb lesz tudomásul vennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése