Őrség 8.: hazaút

Pontosan mához egy hete volt az indulás. Ezek a képek az első napokon készültek, de ez a hét annyira gyorsan elröpült, hogy akár az utolsó napi fotók is lehetnének.

Ott csend, nyugalom, egyfajta lelassult lét. Táj, erdők, rétek, fák, bokrok. Cicák, kutyák. Forgalom alig. fény is kevés. A kis háznál egyetlen utcai lámpa világát lehetett csak látni, a csillagok viszont szikrázóan ragyogtak éjszaka.

Egyszerű ház, csodás régi, természetes anyagokkal, se tévé, se rádió.

Tér. Levegő.

Megannyi természetes szépség.

Hosszú volt a hazaút, anyuék felé jöttünk, Őriszentpéter, Zalaegerszeg, Keszthely, Siófok, Hőgyész, Mohács, 300 km, végig vezettem, szerencsére nem volt vészes forgalom, a Balaton déli partját kivéve jól lehetett haladni (ott sem a turistaáradat, hanem a folyamatos sebességcsökkentő táblák lassították a forgalmat).

Ahogy nőtt az Őrségtől való távolság, úgy gyarapodtak a sóhajok. Mert egyre több lett az autó, egyre nagyobb az úton a türelmetlenség, egyre nagyobbak lettek a települések, az utakon úgy nőtt a forgalom. És szálltak a sóhajok, mert ott maradtak a cicák, ott maradt az élhető életsebesség, a tiszta levegő, a mesés kis ház, és közeledett az otthon. Imádom ugyan Mohácsot, de ez most azzal is jár, hogy azonnal vissza kell akklimatizálódni a dolgos hétköznapokba, holnap már órára kell kelni, dolgozni kell menni. T., a vendéglátónk úgy búcsúzott el ma reggel, hogy ne felejtsünk el (idézem) visszagyorsulni. Na ez az, ami nem egyszerű, mégis muszáj megtenni.

Tavaly is visszahúzott a szívem, idén sem lesz másképp. Az Őrség már tavaly szerelem lett, azt hiszem, örökre az marad.

1. nap itt

2. nap itt

3. nap itt

4. nap itt

Őrség 5/1.: Velemér itt

Őrség 5/2.: tavak, túrák itt

6. nap itt

7/1.: Őriszentpéter itt

7/2.: túra itt