Szerda: csippentés az alvásidőből (?)

4.45-kor keltem, hogy reggel meglegyen az edzés. Mivel kardio is volt utána, nem volt rövid. De péntektől nem érhetek be csisszre a munkahelyre, úgyhogy vagy korábban kelek, vagy külön veszem a súlyzós és a kardio részt, vagy délutánra kell tennem az edzéseket, ha akarom, ha nem.

Mila, suli cica. Olyan bújós-dörgölőzős, hogy képtelenség volt éles képet lőni róla.

Az első gondolathoz kapcsolódik:

A tankönyvek, amikből tanítok. Ebből négyet ismerek össz-vissz, a többi számomra vadi új. Nem fogok szakmázni, de talán a képről is látszik, hogy nem kevés (súlyra sem), és bizony a mennyiségével és súlyával egyenes arányos az időigényessége is (amire bedolgozom magam). Ehhez rengeteg háttéranyag is van (törvényben és egyéb módon meghatározott követelmények pl.). És számomra a legújdonságosabb: ebben az iskolában összevont szervezésű tanítás folyik, azaz egy tanórán nekem két osztálynak kell tanítanom. A lényeg: egy-két hónapig az alvásidőmből is le kell csippantanom, ami nagyon nem tetszik, de most ez van. Az edzéseket nem fogom elhagyni, fontos, hogy készüljek másnapra étellel, amit viszek magammal, és valamennyi pihenés is kell, ha más nem, egy fél órás kis szieszta.

Ha hazajövök a munkából, azt fogom csinálni, mint ma: hulla fáradt voltam (és ez még gyerekek, tanítás nélküli nap volt), de első dolgom volt dobozolni a holnapi kaját. Hamar megvan, de meg kell csinálni, nem halogatni, éjjel már kinek van kedve ezt pakolászni...

Furcsa, hogy "kénytelen vagyok" így szervezni az életem, miközben ez a gondolat kavarog a fejemben:

"Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő." Déri János

...