Szerda, csütörtök

***A léleknek nem kell pénz,

A lélek mindig valami szépet remél.

Kell neki minden nap a pillanat,

Amikor valami szépet befogad,

És felerősítve sugározza tovább,

Hogy szebb legyen tőle a világ.***

Radnóti Miklós

Ez igaz. Viszont egyelőre fizikai formában is megtestesültem, és habár tudom, hogy nagyon sok mindenben szerencsés vagyok ezt a testet illetően, tény, hogy a fizikai részemet táplálni kell, tisztítani, bizonyos részeit időnként javítani, karbantartani; fedelet biztosítani a feje(m) fölé... A jelenlegi (fizikai) helyzetemben mindezt egy pénz nevezetű földi fizetőeszközért kapom meg. Ahhoz az embercsoporthoz tartozom, akinek ezekért a papír- és fémdarabokért dolgoznia kell. 

Az utolsó, németországi munkám után határoztam el, hogy szeretnék abban a városban élni és dolgozni, ahol jelenleg lakom. Mert csodaszép hely, zöld város rengeteg fával, parkkal, itt folyik a Duna, szép és érdekes a környék, közel van Pécs, Horvátország (...). Viszonylag gyorsan elkerültem egy olyan állásinterjúra, ahol nem kértek minimum OKJ-s végzettséget, próbanap, próbahét, megfeleltem, csinálom, dolgozom. A tegnapi megbeszélésen felajánlották, hogy felvesznek. Gondolkodási időt kértem. Elsősorban a fizetés miatt. Osztottam, szoroztam ma is, de ezen nincs mit számolni: ebben a hónapban nem jövök ki. Nem agonizálok rajta, van tippem, melyik csekke(ket)t "halasztom", nem tragédia. Viszont át kell gondoljam a munka dolgot azért is, mert irtó fárasztó. Fizikailag is, szellemileg is. Amíg mindent megtanulok (hiszen a pultos-felszolgáló egy szakma, mások évekig tanulják, nekem nem lesz ennyi időm, mert ugye rögtön munkával kezdtem a próbanapon és azóta is csinálom), megterhelő lesz agyilag, de ez a tapasztalattal majd nem lesz teher egy idő után. Fizikailag nem lesz könnyebb. Megtehetném, hogy csökkentem a sportot, például nem futok. Na ez az, amit nem teszek, nem tehetek meg. Egy husky-t nem szabad garzonban tartani. Imádok futni, nekem hatalmas boldogság, maga a szabadság, és talán az egyetlen olyan tevékenység, ami közben ki tudok kapcsolni, amikor képes vagyok nem gondolkodni; fizikailag sokszor megterhelő (a hosszabb távok), lelkileg viszont mindig felszabadító.

Hatalmas előny, hogy a munkahely helyben van. Életem első munkahelye, ahova nem kell utaznom. Gyalog is simán elérhető.

Annak ellenére, hogy szellemileg kimerítő (mert nagyon gyors a tempó), csúcs, hogy tanulhatok valami olyasmit (és újat), amihez eddig semmi közöm nem volt. Magam sem hittem volna, de jó újra emberek között lenni, a kedvencem a rendelésfelvétel (amitől az első napokban iszonyatosan féltem). Nagyon jó, hogy használhatom minden nyelvtudásom. A némettel semmi gond, tegnap sikerült angolul is rendeltetni, minden kérdésre tudtam angolul válaszolni (a nyelvtan az utca túloldaláról vigyorgott rám), a fizettetés is ment. Horvátul csak pár szót tudok, majd hozzátanulok pár kulcsszót; az olasszal is eddig elpöntyögtem. Ha franciák jönnének, megkérdezném: hogy hívnak?, hogy vagy? és elszámolnék tízig, mert ennyi a tudásom. (...)

A legnehezebb nekem: a tálcázás. Kivinni a rendelést. Sosem csináltam ilyet eddig, és egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. Hát borogatok. Az eddigi nyolc napból három nap egy-egy valami ömlött, repült, törött. Tegnap egy forró csoki landolt az asztalon. A szemben ülő vendég erre felkiáltott: "Mekkora mázlista vagy! Én is felszolgálok, tegnap egy nagy pohár hideg vizet öntöttem egy vendég ölébe, na az ciki volt! Ez nem az.". Nem szidnak le, nem kell kifizetnem, csak nagyon rosszul esik, ha bénázok. Ez a tegnapi eset után -szerencsémre nem volt nagy forgalom- elgondolkodtam azon, miért borulok ki attól, ha borogatok. Rájöttem, hogy már előre ideges vagyok, ha meg kell fognom a tálcát. Már előre megy a "Jézusom...". Így aztán mit is várhatnék. És kapkodok. Mert jól is akarom csinálni, gyorsan is. Na de hova rohanok?!

Már a két itteni hét alatt rengeteget tanultam újra az emberekről és magamról. A tálcás eset kapcsán megint megfogalmazódott bennem, hogy túlzottan nagyok az elvárásaim magammal szemben. Hogy a makacs maximalizmus megint felütötte a fejét, pedig ez eddig sem vezetett jóra. Ezen a ponton -persze munka közben- elkezdtem magam megnyugtatni és nem a maximalizmusra törekedni, hanem arra, hogy megcsináljam a munkám, elég, ha jól teszem, nem kell a nagyon jó és a kiváló. A vendéget különben sem érdekli, hogy melyik kezemben viszem a tálcát, hogy egy kézben tartom-e vagy megtámasztom a másik kezemmel, ő meg szeretné kapni, amit rendelt. (Szerintem.) És figyelni kezdtem a kollegáimat. Hogy tanuljak a mozgásukból, a viselkedésükből is.

A szörnyen kellemetlen a munkában: nincs pihenés. HA nincs forgalom, ki lehet szaladni mosdóba. HA nincs forgalom, ki lehet szaladni a folyosóra enni. De ezek a mini "szünetek" bármikor megszakíthatók. (Biztosan ez is főnökfüggő dolog, amikor Olaszországban dolgoztam a konyhán, ott még ennyi szünet sem volt. De a szomszéd faluban dolgozó -szintén magyar- szakács srác mesélte, hogy ha épp nyugi volt, ők tartottak szünetet. Nekem ott akkor is a konyhában kellett lennem és pl. szekrényt súroltam vagy evőeszközt fényesítettem.)

Ha nincs szünet, nincs igazán étkezés sem. Egy tíz órás műszak alatt átlagban háromszor ugrok ki mosdóba, az ebéd felét sikerül lenyelnem, max 2.5 perc alatt (az egyik mosdóba kiugrás előtt, rágásra nem nagyon van idő). Ha nincs étkezés, nincs emésztés. És nálam ez már nagy bibi. Mert érzem, hogy ez így nem jó. Munkanapon maximum egyszer van székletem, még reggel, otthon, vagy nincs. Márpedig olyan két éve végre nem volt már ezzel gondom.

Szóval van mit átgondolnom.

R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: paradicsomos húsgombóc, kis főtt krumpli, marék mogyoró
V: lecsó
Mozgás: 4.8 km

Csütörtök:

R (otthon, fél 9-kor): 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E (munkában, 2.5 perc alatt, fél 3-kor): az ebédre vitt két szendvicsből egy, keto kávé, bár a kávé felét volt csak idő meginni)
V (otthon, este fél 9-kor): az ebédre csomagolt második szendvics, lecsó 2 tojással, maradék keto kávé
Mozgás: 9 km

Ma nem borítottam ki semmit. ;)
Próbáltam munka közben tanulni az italokat, de már semmi nem fér a fejembe.
És most alvás. Holnap éjszakai, holnapután délelőttös plusz éjszakai műszak jön.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha