Több hobbim is van, ezek közül kettő a gyaloglás és a futás. 2016-ot is egy reggeli futással kezdtem január elsején és azóta is alig volt nap, hogy ne futottam vagy gyalogoltam volna. Szeretek kint lenni, jólesik tempósan gyalogolni, néha, ha csak lemegyek egy (súlyzós) edzés utáni levezető futásra, nem tudok megállni és gyűlnek a kilométerek. Sőt egyik délután mindenféle előzetes terv vagy felkészülés nélkül gondoltam egyet, hogy akkor én most lefutom a félmaratoni távot. És lefutottam.
Versenyen hatalmas valószínűséggel nem indulok, mert azok után, akik egyáltalán nem futnak, én vagyok a világ leglassabb futója. Inkább kocogás ez, de imádom. Semmihez nem fogható szabadságérzés, boldogság, egyszerűen szeretem.
Az első idei futkározáson átsuhant a fejemben a gondolat: mi lenne, ha idén, 2016-ban lefutnék-gyalogolnék 2016 km-t. De ezret mindenképpen. Aztán hagytam is a gondolatot. De tegnap megint eszembe jutott és nem hagyott nyugodni. Életem első futócipője van a szekrényemben, sok száz lefutott kilométerrel, a talpa még majdnem tökéletes, a felső része kopott-repedt, ebbe még belefér ez az 1000, avagy 2016 km.
Összeszámoltam hát az eddigi idei mocorgást. Januárban 100 km, februárban 102, márciusban 125. Egyáltalán nem rossz. Az 1000 km-ig 673, a 2016-ig 1687 km van hátra. Kilenc hónap alatt.
Nincs terv, nincs kényszer, csak azt tudom, hogy belevágok. 41 évesen. Mert kell mindig valami új, valami más, ami örömet szerez, ami még nem volt, ami kihívás, ami megmutatja, hogy képes vagyok rá, hogy jobb vagyok a vélt önmagamnál, ami csak rólam szól, amiben fejlődhetek, ami csak az enyém.
Már maga a gondolat is jóleső bizsergéssel tölt el. Mint amikor kisgyerek voltam és először mertem vízszintesig hajtani a hintát: volt bennem egy kis félsz, rengeteg kíváncsiság, de a gyomromban éreztem, hogy meg tudom, meg merem csinálni és hogy nagyon jó lesz.
*** A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amíg van élet, van remény. ***
Stephen Hawking
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése