Megjegyzéses 9

(1. rész itt)

(2. rész itt)

(3. rész itt)

(4. rész itt)

(5. rész itt)

(6. rész itt)
(7. rész itt)
(8. rész itt)

Kellemes színhatású volt a terem. Egyszerű. Sok ülőalkalmatossággal. A kék színű vonzott magához. Alacsony volt és puha, én pedig belesüppedtem a közepébe. Amikor megláttam a fa, üveg tetejű asztalon kis bambusz kosárban a papír zsebkendő kupacot, átsuhant az agyamon: milyen sokszor láttam már filmekben, ahogy a pszichológusnál ülnek-fekszenek a kanapén, majd egyszer csak sírva fakadnak, az orvos pedig odanyújtja nekik a zsebkendőt. Azt is tudtam: nekem erre nem lesz szükségem. Hiszen nem érzek semmit. Se örömömben, se bánatomban nem fogok sírni. Így biztosan kihagyom a zsebkendős jelenetet.

Anno két szakembert ajánlottak. Dr E. pszichológus, velem egyidős. Dr S. klinikai szakpszichiáter, anyuval egyidős, rengeteg szakágazati végzettséggel, hatalmas tapasztalattal. Nem láttam róluk fényképet, csak a szakmai önéletrajzukat és a születési dátumukat, és Dr S. mellett döntöttem.

Dr S. mindent tudni akart rólam. Fogta a füzetét és miközben válaszoltam röviden megfogalmazott kérdéseire, ő bőszen jegyzetelt. Nem ümmögött, nem reagált, nem bírált, nem mondott véleményt, nem ítélkezett, csak nyugodtan kérdezett, figyelt, írt. 

Párkapcsolati problémával mentem el hozzá. De az egy óra alatt annyi mindenről szó volt, hogy azt hittem, fél napot voltam a teremben. A megbeszélés végén elmondta, mit tudott meg rólam, felsorolta, miben hogyan tudna segíteni, megkérdezte, megfelel-e ez így nekem, majd megállapodtunk, hogy úgy néz ki: tudunk majd együttműködni, és megbeszéltük a következő időpontot.

Már az első alkalommal tudtam: ő az én emberem.  Nem volt üntyüm-püntyüm, nem volt megjátszott együttérzés, csak figyelt rám, csak kérdezett. Határozottan. Nem fogadta el a talán..., a lehet, hogy..., az azt hiszem... kezdetű válaszokat. Várt. Megvárta, amíg átgondolom, megfogalmazom és kimondom. Arra várt, hogy belenézzek önmagamba, hogy őszinte legyek magammal, hogy azt mondjam, ami a való. Ami ténylegesen bennem van, amit őszintén, amit igazából gondolok.  

Ekkor még fogalmam sem volt róla, milyen szinten becsapom önmagamat. Még nem tudtam, hogy mennyire fájni fog, amikor a lelki tükör elé állok, Dr S. segít lehúzni róla a halvány rózsaszín, áttetsző tüll-fátyolt és szembe találkozom igazi önmagammal. Ekkor még "csak" hónapok után sem tudtam eldönteni, visszaengedjem-e G-t az életembe és gyakorlatilag azt vártam volna a doktornőtől, hogy ő majd megmondja nekem a tutit.  De csak annyit mondott: társfüggő vagyok.

(...)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha