…………………………………………………………………………………………………...
"A halogatás
ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, miért ne tennéd meg már ma? Azt
hiszed, holnap bölcsebb leszel? Holnap csak öregebb leszel."
…………………………………………………………………………………………………………………
Hetek óta tartott már ez az
állapot. A bizonytalanság, az akarat-gyengeség, a túlzott lelkizés, az agyalás.
Nem telt el úgy nap, sőt egy óra sem, hogy ne kerültem volna valamilyen szinten
magam alá. Az én drága kisördögöm elemében volt, minden lehetőséget megragadott,
hogy befoghassa a szelét a lelkem vitorlájába. Kegyetlenül ostromolt és én
engedtem neki. Ma volt az utolsó nap, hogy hagytam tombolni. Kiélhette magát, megengedtem.
És amikor már tombolt, amikor már extázisba esett a győzelemtől, amikor mámoros
vigyorral az arcán a fejére akarta emelni a babérkoszorút, megtörtem a csendemet
és felkiáltottam: Elég volt! Hatalmas csapás volt, azonnal elterült, hangtalanul
füstölögni kezdett, majd kékes gőzzel lassan köddé vált. Álltam felette még egy
darabig, aztán megbocsátottam neki. Még egyszer utoljára lenéztem a kék
párafoszlányra, majd lassú, de határozott mozdulattal megfordultam és
összekoccintottam a piros cipellőimet. Hazaértem.
