Péntek

…………………………………………………………………………………………………...

"A halogatás ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel? Holnap csak öregebb leszel."

…………………………………………………………………………………………………………………

Hetek óta tartott már ez az állapot. A bizonytalanság, az akarat-gyengeség, a túlzott lelkizés, az agyalás. Nem telt el úgy nap, sőt egy óra sem, hogy ne kerültem volna valamilyen szinten magam alá. Az én drága kisördögöm elemében volt, minden lehetőséget megragadott, hogy befoghassa a szelét a lelkem vitorlájába. Kegyetlenül ostromolt és én engedtem neki. Ma volt az utolsó nap, hogy hagytam tombolni. Kiélhette magát, megengedtem. És amikor már tombolt, amikor már extázisba esett a győzelemtől, amikor mámoros vigyorral az arcán a fejére akarta emelni a babérkoszorút, megtörtem a csendemet és felkiáltottam: Elég volt! Hatalmas csapás volt, azonnal elterült, hangtalanul füstölögni kezdett, majd kékes gőzzel lassan köddé vált. Álltam felette még egy darabig, aztán megbocsátottam neki. Még egyszer utoljára lenéztem a kék párafoszlányra, majd lassú, de határozott mozdulattal megfordultam és összekoccintottam a piros cipellőimet. Hazaértem.