Van egy kis gondom: az alakulásomat az eszem, a "hitem" nem követi olyan gyorsan, mint ahogy a dolog lezajlik. Kicsit érthetőbben: látom a mérleget: átléptem a -kilóban- 60-asok táborából az 50-esekébe.
(2012.10.18.)
(2012.10.21.)
Látom a ruhatáramat: a számozás/méretezés régen nem 40-42-es/XL-L-es, hanem 34-36-os/S-es, és ugye már a 28-as nacimban flangálok. (Apropó: cipzár kicserélve! :))
Látom a tükörben a változást, és sokan észreveszik, sok pozitív visszajelzést kapok.
Csak az agyamnak ezt elég nehéz felfognia. Az eszemmel tudom, hogy sokat alakultam, hiszen ha csak a combomat nézzük, az 5 centivel vékonyodott pár hónap alatt (aminek iszonyatosan örülök), tudni tudom, látni látom, csak még nem hiszem el. De lassan ebben is haladok, mert azt már kezdem elhinni, hogy a hasamat (mivel már csak az alsó részén maradt egy kis zsír) nem kell állandóan behúznom és úgy is tartanom (bár Shaun T. azért rendesen belémnevelte, hogy keep the core tight és a LMP-ban is ezerszer elhangzik). De a több évtizede bennem lévő belső bizonytalanságot a kinézetem miatt nem tudom egyik napról a másikra levetkőzni.
Haladok ezen a téren is, mert pl. pénteken, a temetésen szűk fekete nadrágban voltam (ez az 1 fekete nadrágom van, és ez is állandóan lecsúszik, övvel is) és mivel meleg volt, egy csípőig érő fekete, ujjatlan ingecskében, se táska, se kabát csak azért, hogy takargassam magam. Kicsit még feszengek így, de közben tudom: semmi szükség rá. És a karomra nagyon büszke vagyok, azt bármikor szívesen "mutogatom", a vállam kezd gyönyörű lenni (ezért is emelgetem vidáman és közben fogaimat összszorítva a LMP-ban a 14 kilós súlyomat), a hátam zsírtalanul nem is hasonlítható a nyári állapothoz. :)
Szóval keményen megy a belső "önbizalom-tréning", mert szeretném élvezni is a már eddig elérteket. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése