Ma kaptam. :)
Ma dobozoltam.
Dolgozom.
- Borzalmasan későn megyek aludni mindig.
- Borzalmasan keveset alszom. A mait pontosan meg tudom mondani. 4.20-ig bóbiskoltam és fent voltam. 4.20-kor elmentem mosdóba, aztán beájultam, még álmodtam is, 5.20-kor ébredtem.
- Kegyetlenül (!!) kemény a munka. Szusszanásnyi idő sincs a napi 7-8-több órában. Képtelenség minden órára felkészülni.
- Anyu sokszor eszembe jut, de napközben jól kezelem. Ami nehéz: nem akkor sírni, amikor kellene. Általában nagyon késő este (éjjel) van rá lehetőségem. Persze nem minden nap. De nehéz elfojtani, visszatartani.
- Borzalmasan fáj a jobb vállam. (Ez sok éves történet, és sajnos csöppet sem javul. Azon kívül, hogy kenem gyógynövényes krémmel, mást mondjuk nem is teszek érte...)
- Volt 2018-ban egy "kéz-balesetem". A hatalmas szélben visszacsapódott a kocsiajtaja és telibe találta a jobb kézfejemet. A mai napig nem múlt el a hatása. Olyannyira fáj a kezem (az ujjaim csontjai főleg), hogy majd' bepipilek. Sokszor a tollat nem bírom el, és olyan, amit a kicsiknek (2. osztály) előírok a füzetben, mintha egy százéves bácsika írta volna...
Tavaly ilyenkor talán utoljára főztem anyunál. Már borzasztóan rosszul volt, minden perces figyelmet követelt. Akkor még nem fogtam fel, mit jelent, ha valaki haldoklik. (Hogy is lehet ezt felfogni?...)
Drága mami, ma fél éve láttalak utoljára.
Tudtam, hogy meg fogsz halni, maximum 3 napot "jósoltam" neked. Ma nagyon sokszor eszembe jutott ez a nap. Amikor utoljára érintettelek, amikor utoljára fogtam a kezed, a pergamen bőrödet, amikor utoljára adtam puszit, amikor még utoljára beszéltem hozzád és végül elmondtam, hogy anyu, a kislányod, meghalt... Olyannyira vágytál a Holdon túlra...
Mami, olyan büszke lennél rám... Tapsikolnál, amiért csinosan öltözöm, elmorzsolnál pár könnycseppet, ha látnád, hogy a segítségeddel írt könyvemből tanul egy tanítványom két dalt a német népdaléneklési versenyre. Nem örülnél, ha látnád, mennyire szomorú vagyok, mennyit szenvedek a halottaim miatt. Neked is megígértem, hogy megleszek, jól leszek. Így is lesz, csak kell még egy kis idő. (...) Te is tudod, hogy idén már öt halottam van. (És négy fogamat is elvesztettem, a kocsimat eladtam és anyu lakását...) Jaj, Mamikám, annyira szeretlek...
(Egy ilyen blogbejegyzés megírása több óra, több dl könny, több papírzsebkendő...) (És muszáj aludni mennem, holnap kemény munkanap, plusz egy délutáni tanítói műhelymunka, amit mi tartunk a babarci kolléganőimmel...)
Szia Timi! Fél év az az egy év, bár gondolom, sokkal többnek tűnik. Látszik, érződik, hogy nagyon kimerült vagy. A sírással kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy egyrészt még mindig gyászolsz és ez teljesen érthető. Másrészt az alváshiány rettentően sokat tud rontani a helyzeten. Legalábbis nálam abszolút így van. Rám például nem jellemző, hogy máshol/munkában sírva fakadnék, de ha nagy ritkán előfordul, akkor az intő jel. Ilyenkor mindig bevetek egy kis MagneB6-ot, napokon belül lehet érezni a jótékony hatását. Ilyenkor a stressz, feszültség kimeríti a tartalékokat, és az idegek hiányt szenvednek. Természetesen a legjobb az lenne, ha ilyenkor pihennénk és stresszmentessé tudnánk tenni az életünket. De ez persze csak utópia. Vigyázz magadra és gondolom, már te is ezerszer hallottad, de a munka az csak munka. Ha valami történne velünk, rövid időn belül találnának a helyünkre mást, akármennyire is pótolhatatlannak hisszük magunkat. De a családban, baráti körben nem vagyunk pótolhatóak, örök űrt hagyunk. Ezt idén bőven megtapasztaltad a családodban. Kicsit fordítsd meg a szemüveget és gondolj bele, hogy te mit/kit hagynál hátra. Félre ne érts, nem vagyok egy guru, sőt, talán azért kellett ezt most leírnom, mert ma is hajnali 1-ig dolgoztam...
VálaszTörlésD
Igen, persze, fél éve láttam mamit utoljára élve... Borzalmasan nem tudok koncentrálni...
Törlés♥♥♥
VálaszTörlés