Haladok a suli(k)ban a rendrakással, szanálással. Vannak még kupacok, de határozottan érezhető a haladás.
Vacsora: spenót, sült hal (köszönet!).
Szendvicsgyár: holnap a b-i sulival egész napos kirándulás.
Viszek 2 liter vizet, ha nem elég, majd veszek ott.
Irtó nagy vihar volt hajnalban, a szuper füldugóm ellenére felébredtem a dörgésre és a villámok becsapódására. Szerencsére volt eső és még nagyobb örömömre hűvös volt ma kint (a termekben nekem melegem volt).
Ma egy sz-i osztálytól kérdeztem meg, milyen volt nekik velem ez a tanév a tantárgyból. Kértem a totális őszinteséget. Kemény volt velük, sokszor éreztem úgy, hogy utálják a tantárgyat, utálnak engem is. A legrosszabb vélemény az volt, hogy lehettem volna szigorúbb és írhattunk volna kevesebb dolgozatot (9 hónap alatt 2 volt, de hát szerintük lehetett volna még kevesebb is :) ). Sokak szerint türelmes vagyok, kedves, "amúgy nagyon jó fej vagy", "sokat segített, vidám, szép zenéket hallgattunk", " a sok nevetés". Nem jó: "az év elején nem voltál".
(Leginkább úgy érzem: nem értek a gyerekekhez. Nem értek a nyelvülön. Elfogytam. Alkalmatlan vagyok. Talán mert túl nagy már a korkülönbség. Mert naggggyon megváltozott a világ. Mert nem ugyanazt képviseljük. Hiszem még mindig, hogy minden gyerek szerethető, mert mindegyik egyéniség, de a mai iskolai formában, amikor egyedül vagyok az SNI-sre, az ADHD-sra, a "normálra", az érzékenyre, az autira, a tehetségesre, (... ... ...), arra én képtelen vagyok.)
Margó:
(A kép forrása is a szöveg forrása, ld. a szöveg után.)
"Ne nevezzünk minden elavult szart hagyománynak – Mit csinálhatnának a gyerekek a hagyományos tanévzáró helyett?
A gyerekek idén júniusban is beleerőltetik a lábukat a kényelmetlen ünneplő cipőbe plusz fekete alj-fehér felső, hogy a 40 fokos forró aszfalton vagy két órán keresztül ájuldozzanak az iskolaudvaron. Közben fejből fel tudnák mondani a napon izzadó igazgató fáradt és elcsépelt körmondatait meg nagyotmondó idézeteit, amit negyven éve megírt valaki, és már akkor is szar volt.
A tanévzáró már akkor is ugyanígy zajlott, mikor én iskolába jártam, és megmondom: senkit nem érdekelt, hogy hány tanulmányi versenyen ért el kiemelkedő eredményt a felső tagozat, miközben rágyógyult az ünneplő a combunkra. De ki mondja, hogy a tanévzárónak kötelező szarnak lennie? Nincs más ötlet? A megszokott, az a biztos, minden más veszélyes? Minden, ami új, az rossz? Vagy az lenne veszélyes, ha esetleg a gyerekek úgy éreznék, hogy az utolsó iskolai nap tényleg róluk szól? Még elszabadulna a pokol az iskolaudvaron, és nevetéssel provokálnák a nyári szünetet?
• Mi lenne, ha egyetlenegyszer kipróbálnánk, és a tanévzáró nem a napon pácolt gyerekek kollektív túlélőgyakorlata lenne, hanem egy közös fagyizás, limonádézás, piknik vagy udvari reggeli, ahol a tanárok és a diákok tényleg elbúcsúzhatnának egymástól, nem csak hivatalosan végigaszalódnák az év végét?
• Mi lenne, ha a bizonyítványosztás nem úgy nézne ki, mint egy bírósági ítélethirdetés, ahol mindenki megszégyenülve várja, hogy egész éves ítéletet mondjanak felette nyilvánosan? Nem járhatna a bizi mellé egy személyes mondat: „Idén ebben lettél bátrabb”, „ebben fejlődtél sokat”, „ezt szeretjük benned”?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden osztály készítene egy saját évzáró újságot vagy plakátot az év legjobb, legfurább, legviccesebb pillanataiból? Nem azt a fos hivatalos beszámolót hallgatnák „az iskolánk tanulóiról, akik méltó módon képviselték intézményünket”! Bullshit. Rendes gyerekemlékeket. Ki borította ki a vizet technikán? Ki mondta a legjobb beszólást? Melyik tanárnak lett legendás mondata?
• Mi lenne, ha a tanévzárón nem csak az kapna tapsot, aki csupa ötösökből épített magának komplett egyetemi jövőt 7 évesen, hanem az is, aki idén először mert jelentkezni, aki kibékült valakivel, aki segített egy osztálytársának, aki túlélte a matekot, aki nem adta fel, pedig lett volna rá oka?
• Mi lenne, ha a gyerekek szavazhatnának az év legjobb pillanatairól? Az év mondata, az év dolgozat előtti pánikja, az év legváratlanabb ötöse, az év legnagyobb röhögése, az év legjobb kirándulós sztorija?
• Mi lenne, ha az osztályok időkapszulát készítenének az iskola végére? Beleírhatnák, mitől féltek, mi sikerült végül, mit üzennek a jövő évi önmaguknak, és mit remélnek a következő évektől. Aztán az utolsó tanévzárón ki lehetne nyitni, és megnézni, ki mennyit változott.
• Mi lenne, ha a tanárok is kapnának bizonyítványt? Na persze nem olyat, amitől valaki még aznap felmond és idegösszeomlással, magzatpózban hintázik a sarokban szeptemberig, csak olyan finoman, enyhe cenzúrával: „türelmes magyarázásból jeles”, „váratlan poénokból kitűnő”, „krétaelhagyás miatt fejlesztésre szorul”. Mennyivel emberibb lenne, ha az év vége nem csak a gyerekek méricskéléséről szólna?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden gyerek tenne és húzna egy kedves üzenetet egy nagy vödörből? Osztálytárstól, tanártól, napközis nevelőtől, portástól, bárkitől, akik együtt voltak év közben. Egyetlen mondat is elég: „Jó volt veled egy padban ülni”, „Köszi, hogy mindig adtál radírt”, „Szeretem, hogy vicces vagy”. Lehet, ezerszer többet érne, mint a mikrofonba olvasott, unalmas statisztika?
• Mi lenne, ha a tanévzáró beszédet egyszer nem az igazgató mondaná, hanem a gyerekek? Ők mesélnék el, milyen volt ez az év valójában. Mit szerettek, mit utáltak, min nevettek, mi volt nehéz, mire büszkék. A tervezett új biciklitárolóról szóló részt pedig el lehetne küldeni e-mailben, pont ott lenne a helye.
• Mi lenne, ha az lenne a cél, hogy a gyerekek ne csak túléljék az utolsó napot, hanem jó érzéssel menjenek haza a bizonyítvánnyal? Hogy ne az legyen az év utolsó iskolai élménye, hogy állnak a betonon, olvad a cipő a lábukra, valaki mögöttük épp kiájul a sorból, miközben elhangzik, hogy „sikeres és eredményes tanévet zárunk”.
Megmondom, mi lenne. Skandalum! A tanévzárón arról kell beszélni, amiről negyven éve is beszéltek. A semmiről. A gyerekek pedig csak ne érezzék jól magukat. Senki nem akar puhány kis szarokat nevelni. Még a végén boldog felnőttek lesznek! Az meg kinek lenne jó?! " forrás
A gyerekek idén júniusban is beleerőltetik a lábukat a kényelmetlen ünneplő cipőbe plusz fekete alj-fehér felső, hogy a 40 fokos forró aszfalton vagy két órán keresztül ájuldozzanak az iskolaudvaron. Közben fejből fel tudnák mondani a napon izzadó igazgató fáradt és elcsépelt körmondatait meg nagyotmondó idézeteit, amit negyven éve megírt valaki, és már akkor is szar volt.
A tanévzáró már akkor is ugyanígy zajlott, mikor én iskolába jártam, és megmondom: senkit nem érdekelt, hogy hány tanulmányi versenyen ért el kiemelkedő eredményt a felső tagozat, miközben rágyógyult az ünneplő a combunkra. De ki mondja, hogy a tanévzárónak kötelező szarnak lennie? Nincs más ötlet? A megszokott, az a biztos, minden más veszélyes? Minden, ami új, az rossz? Vagy az lenne veszélyes, ha esetleg a gyerekek úgy éreznék, hogy az utolsó iskolai nap tényleg róluk szól? Még elszabadulna a pokol az iskolaudvaron, és nevetéssel provokálnák a nyári szünetet?
• Mi lenne, ha egyetlenegyszer kipróbálnánk, és a tanévzáró nem a napon pácolt gyerekek kollektív túlélőgyakorlata lenne, hanem egy közös fagyizás, limonádézás, piknik vagy udvari reggeli, ahol a tanárok és a diákok tényleg elbúcsúzhatnának egymástól, nem csak hivatalosan végigaszalódnák az év végét?
• Mi lenne, ha a bizonyítványosztás nem úgy nézne ki, mint egy bírósági ítélethirdetés, ahol mindenki megszégyenülve várja, hogy egész éves ítéletet mondjanak felette nyilvánosan? Nem járhatna a bizi mellé egy személyes mondat: „Idén ebben lettél bátrabb”, „ebben fejlődtél sokat”, „ezt szeretjük benned”?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden osztály készítene egy saját évzáró újságot vagy plakátot az év legjobb, legfurább, legviccesebb pillanataiból? Nem azt a fos hivatalos beszámolót hallgatnák „az iskolánk tanulóiról, akik méltó módon képviselték intézményünket”! Bullshit. Rendes gyerekemlékeket. Ki borította ki a vizet technikán? Ki mondta a legjobb beszólást? Melyik tanárnak lett legendás mondata?
• Mi lenne, ha a tanévzárón nem csak az kapna tapsot, aki csupa ötösökből épített magának komplett egyetemi jövőt 7 évesen, hanem az is, aki idén először mert jelentkezni, aki kibékült valakivel, aki segített egy osztálytársának, aki túlélte a matekot, aki nem adta fel, pedig lett volna rá oka?
• Mi lenne, ha a gyerekek szavazhatnának az év legjobb pillanatairól? Az év mondata, az év dolgozat előtti pánikja, az év legváratlanabb ötöse, az év legnagyobb röhögése, az év legjobb kirándulós sztorija?
• Mi lenne, ha az osztályok időkapszulát készítenének az iskola végére? Beleírhatnák, mitől féltek, mi sikerült végül, mit üzennek a jövő évi önmaguknak, és mit remélnek a következő évektől. Aztán az utolsó tanévzárón ki lehetne nyitni, és megnézni, ki mennyit változott.
• Mi lenne, ha a tanárok is kapnának bizonyítványt? Na persze nem olyat, amitől valaki még aznap felmond és idegösszeomlással, magzatpózban hintázik a sarokban szeptemberig, csak olyan finoman, enyhe cenzúrával: „türelmes magyarázásból jeles”, „váratlan poénokból kitűnő”, „krétaelhagyás miatt fejlesztésre szorul”. Mennyivel emberibb lenne, ha az év vége nem csak a gyerekek méricskéléséről szólna?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden gyerek tenne és húzna egy kedves üzenetet egy nagy vödörből? Osztálytárstól, tanártól, napközis nevelőtől, portástól, bárkitől, akik együtt voltak év közben. Egyetlen mondat is elég: „Jó volt veled egy padban ülni”, „Köszi, hogy mindig adtál radírt”, „Szeretem, hogy vicces vagy”. Lehet, ezerszer többet érne, mint a mikrofonba olvasott, unalmas statisztika?
• Mi lenne, ha a tanévzáró beszédet egyszer nem az igazgató mondaná, hanem a gyerekek? Ők mesélnék el, milyen volt ez az év valójában. Mit szerettek, mit utáltak, min nevettek, mi volt nehéz, mire büszkék. A tervezett új biciklitárolóról szóló részt pedig el lehetne küldeni e-mailben, pont ott lenne a helye.
• Mi lenne, ha az lenne a cél, hogy a gyerekek ne csak túléljék az utolsó napot, hanem jó érzéssel menjenek haza a bizonyítvánnyal? Hogy ne az legyen az év utolsó iskolai élménye, hogy állnak a betonon, olvad a cipő a lábukra, valaki mögöttük épp kiájul a sorból, miközben elhangzik, hogy „sikeres és eredményes tanévet zárunk”.
Megmondom, mi lenne. Skandalum! A tanévzárón arról kell beszélni, amiről negyven éve is beszéltek. A semmiről. A gyerekek pedig csak ne érezzék jól magukat. Senki nem akar puhány kis szarokat nevelni. Még a végén boldog felnőttek lesznek! Az meg kinek lenne jó?! " forrás
(De sztem ezzel sem sokan értenek egyet...)
Azt gondolom, hogy nem minden gyereket lehet szeretni. Azért mert felnőtt vagyok, még nem kell ráerőltetnem magamra, hogy minden gyerek egy egyéniség, egy különlegessség, hogy valami miatt lett olyan elviselhetetlen amilyen, és ez legtöbbször a szülők hibája és ezt nem "verhetem" le egy gyereken. A leverés az azt jelenti, hogy nem jó érzés vele lenni, elviselni, nem szeretem. Az életben is látom, hogy milyen sok gyerek elviselhetetlen, hát akkor milyenek lehetnek egy iskolában? Mennyire természetes nekik, hogy tönkre teszik az órát, az osztály "jóságát". És mennyire nehéz lehet egy tanárnak, hogy megfelelő módon és türelmesen visszahozza, vagy lecsendesítse, vagy csak elviselje. Én nagyon tisztelem a tanárokat, hogy ezt meg tudják tenni. Én képtelen lennék rá. Örülök, hogy a fiam már régen kinőtt az általános iskolából, és ebből a gyerekközegből amikről hallok (van közeli rokonom, aki általános iskolában tanár).
VálaszTörlésAmiket felsoroltál mind megoldható lenne...
Az évzárón beszélő igazgatókat sosem értettem. Sem amikor én jártam, sem amikor a gyerekem. Ezek az igazgatók valaha iskolások voltak és ott által a sorok között és fenébe kívánták a hosszan, hülységekről beszélő igazgatókat. Talán még az is megfordult némelyik felyében, hogyha ő lenne az igazgató két mondattal elintézné. Mikor odakerülnek, beszédkényszerük van és nagyon okosakat akarnak mondani. Talán imádják, hogy mindenki őket hallgatja, minden szem őket nézi. Aztán jön a 40-50 könyv kiosztása (vagy még több), dícséretek elmondása, ami senkit sem érdekel, csak abban a néhány pillanatban azt, akit éppen megemlítenek. Minek? Ki emlékszik rá, kit érdekel? Egyébként is általában ugyanazok a nevek hangzanak el. Mind után taps, mikor lesz már vége... gondolják a gyerekek és a szülők, főleg ha napon állnak, nagyon meleg van. Hogy miért nem lehet szabadulni az évtől enélkül a felesleges cikrusz nélkül, miért nem lehet vidámmá tenni, ahogy te is írtad, azt nem tudom, hogy mi akadálya van.
Hamar elszaladt ez a tanáv (is), megint öregebbek lettünk, elképesztően gyorsan szaladnak az évek felettünk... Betty