Kimentem, visszajöttem, mondom magamnak: akkor közzéteszem a bejegyzést. Igen ám, de egy üres fehér lap várt. Ja, hogy még el sem kezdtem írni?? Ahh, az eszem valami párhuzamos dimenzióban lehet, totálisan összefolynak a hetek, a napok, az órák...
Reggel megint 9-ig aludtam. Egészen jól ébredtem, a 10/3-4 nem fájdalom, és így is volt délig. Akkor bedurvult rendesen, de nem hirtelen, éreztem, hogy ez folyamatosan erősödik. Megint hallottam a fejemben a nővérkét a klinikáról: nem szabad megvárni, amíg tombol, amint érzem, hogy hajaj, vegyek be gyógyszert. Így bevettem. Az alap kombót. Mert mennem kellett.
M. ma délelőtt elment a Mecsekbe motorozni, megbeszéltük: ha hazaér, elvisz B-ra a suliba. Igen-igen: szabin vagyok, de ma jönnek a könyvek, nálunk csak 3 tanító néni van (hivatalosan 2, B. is és én is fele óraszámban tanítunk már csak B-on tavaly óta), szóval sem az igazgató, sem az iskolatitkár nem tudja átvenni a tankönyveket (mert ők a kincs, ami nincs...). Nem lett volna életbevágó mennem délután, mert E. is jött segíteni a két lányzójával (ő takarít a suliban, de ugyanolyan kolléga, mint bárki más, nélküle -is- nehezebb dolgunk lenne), és ha ő ott van, plusz A. kolléganőm, akinek elmozdultak a fülében a kristályok (nézz utána, borzalmas...), akkor nekem, főleg, ha visznek-hoznak is, nem lehet sok kifogásom. Szóval M. elvitt. Jó volt látni a csajokat, megcsináltuk, amit kellett. Én elkezdtem pakolni is (irrrtózatosan sok cuccom van ott). Talán az itthoni szanálás is hozta a rutint: abszolút szívfájdalom nélkül tettem a kukába eddig féltve őrzött, "majd egyszer jó lesz valamire" dolgokat.
M. jött értem. Hazafelé boltba mentünk. (Én először mosdóba.) 3-ba. Itthon felcipekedés, elpakolás.
Hullámzó volt a fájdalom. Ha rosszabb volt, leültem kicsit, ha jobb, akkor pakoltam. Ma az egyik komód volt soron. Az egyik fiók harmada felszabadult. Halleluja.
Most este 9. Érzem a stentet, de nem elviselhetetlen. Ami kellemetlen: kisugárzik a fájdalom a gyomorba, a hasba, a tüdőbe. (Egyébként ez tök érdekes.)
Beszéltem az igazgatónkkal a helyzetemről, ő megengedte, hogy az egészség legyen az első. Nem tudom, képes leszek-e tanévet kezdeni. És olyan érdekes: annyira távol áll most tőlem az iskola, az évkezdés, hogy elmondani nem tudom. Ma A. elmondta a hivatalos időpontokat, és valahogy mintha egy másik galaxisban élnék, nehezen jut el a tudatomhoz.
2021-ben voltam hasonló helyzetben, akkor is augusztusban döntöttünk az endometriózis műtét mellett. Akkor is alig éltem már, nem győztem várni a műtet (október 15.), most "csak" 1 hónap 3 napot kell kibírnom...
Mindenkinek a legjobb egészséget kívánom!