Drága mamikám, egy éve ezen a napon láttalak utoljára.
Most este nyolc, B-on kezdtem ma (megint elaludtam, M. ébresztett...), majd Sz-on volt gyereknap, utána háromig felügyeltem, csak most tudok sírni (M. edzésen). Az utolsó találkozásunk minden percére emlékszem. Te határozottan úton voltál, teljesen bizonyos voltam ebben. Olyannyira, hogy kihasználtam a lehetőséget és elbúcsúztam tőled. Egyrészt örültem, hogy találkozhatsz a sok-sok szeretteddel odaát (ha ez így van), másrészt anyu is csak négy hónapja halt meg ekkor, és ezután elveszteni téged is..., számomra emberpróbáló volt.
Azóta is borzalmasan hiányzol. Te is, a hőgyészi ház, a szereteted, a gondoskodásod, a türelmed, a nevetésed, az együtt töltött idő, ahogy a hajamat szárítottad, hogy mindenhez értettél, hogy bármit kérdeztem a svábságról, te tudtad a választ, a közös éneklések, az a rengeteg tudás, amiből meríthettem, ahogy tanítottad a kalács négyes fonását, az egyszerűséged, a segítséged, a tanácsaid (...).
Pénteken meghalt a húgom párjának az édesanyja is...