Lassan...

Csinálom K. gyógytornáit, eszement sokat segítenek. Járok sétálni (fáj, fárasztó, főleg felfelé a majd' 70 lépcsőn a 3. emeletre nem egyszerű), de egyértelműen érzem: a legrosszabb az ülés. 

Fájdalomcsillapító nélkül még nem tudok létezni.

Egy nagyon kedves blogolvasóm, J. segítségével kaptam elérhetőségeket, holnap felveszem velük a kapcsolatot gyógytorna ügyben, itt is nagyon szépen köszönöm!

A ma reggeli gyógytornának voltak nehéz pillanatai, de az a majd' 40 perc nagy részében semmilyen fájdalmat nem éreztem. Mondjuk azokkal a testhelyzetekkel nem lehet boltba menni, dolgozni (...), viszont két napja még nem tudtam könnyezős fájdalom nélkül átemelni a bal lábamat a küszöbön, ma pedig már igen. (Az egyik legnehezebb, legfájdalmasabb dolog kitörölni a hátsómat a wc-n... Lassan nem ártana egy kapaszkodót felfúrni. 🙈)

Tanulok a dologból folyamatosan. Pl. hogy nem tudom siettetni a gyógyulást. Vagy hogy attól, hogy pl. a munkából kimaradás következményein aggódom, nem leszek jobban.

Nekem még mindig kegyetlenül nehéz magamat az első helyre tennem az életemben...