2025. szeptember 17., szerda

A végső megoldás

Az orvosom konzultált többekkel a kőmentes röntgenkép miatt. Végül előkészítettek műtétre mint lehetséges opcióra, aztán betoltak az M3-as műtőbe (ugyanitt tették fel a stentet június 14-én). Altatóorvos, 2 orvos, 2 anesztes, 2 műtős volt bent. Kértem, így kaptam egy bódítót, levették a stentet. Kb 3 másodperc volt és nem fájt, csak kellemetlenséget éreztem, a stent miatti fájdalom azonnal megszűnt. Aztán feltöltöttek kontrasztanyaggal, ennek a kezdetén kaptam még egy bódítót. Átnéztek teljesen, minden rendben, kő sehol. Így nem kellett altatni, nem kellett műtét. Lefolyattak egy infúziót antibiotikummal már a szobában, aludtam még egyet.

Jött az orvosom, beszéltünk: hazamehetek. Pár perce rá megkaptam a zárójelentést. November 4-én vissza kell jönnöm egy kontrollra. Ha addig bármi gond, láz, vesefájdalom, egyéb lenne, akkor jelentkeznem kell. Otthon egy hétig kell még szednem antibiotikumot és nyugton maradnom. Majd jött a másik orvos is, aki bent volt a beavatkozáskor, ő is mondta, milyen szerencsém volt, bármilyen rendellenességnél azonnal jelentkezzek a klinikán, és minden jót kívánt. 

Komolyan mondom: minden kórházi dolgozó úgy bánt minden beteggel, mintha VIP páciensek lettek/lettünk volna. A tegnapi hosszú becsekkolást leszámítva minden pikk-pakk ment, mindenkivel mindent alaposan átbeszéltek a beavatkozás előtt és utána is. Zárójelentés pár perc alatt? Le a kalappal.

M. hamar jött is értem, már itthon vagyok.

Azon kívül, hogy érzem, hogy "megpurgáltak" és nagyon fáradt vagyok, nincs fájdalmam. 🙏

15 megjegyzés:

  1. Ez nagyszerű hír!

    VálaszTörlés
  2. SZUPER!!!!!
    Nagyon örülök, de felmerül, nem lehetett volna ezt időközben egy gyors röntgen alapján elintézni, és nem kínozni téged heteken keresztül? Persze költői a kérdés.....
    A lényeg, hogy érezd jól magad, akkor tulajdonképpen a zúzás vezetett eredményre?

    Nagyon klassz, pihend ki az elmúlt sötét időszakot

    💕💕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Röntgen volt július 17-én (zúzáskor), aug. 5-én, szept. 3-án. A kő ugyanott és ugyanakkora volt, mint a vesegörcskor júni 14-én. Úgyhogy nem valószínű, hogy a zúzás miatt tűnt el a kő, inkább az, hogy kipisiltem. Kábé 1 hete írtam is a blogon, hogy folyamatos vizelési ingerem volt 2-3 napig, roppant kellemetlen érzés, lehet, hogy akkor távozott a kő.

      Törlés
    2. Ó, köszönöm, akkor átsiklottam a röntgeneket, a gyakori pisilésre emlékszem, jó lenne ezt az egészet elfelejteni (úgysem lehet)

      Törlés
    3. Elfelejteni nem lehet, de az emlék már legalább nem fáj :) Tanulni viszont lehet belőle (stressz, folyadékbevitel, vizeletürítés, mozgás, étkezés...) megváltoztatása.

      Törlés
    4. Szerintem nagyon fontos, hogy közzétetted a veled történeteket, talán sokan változtatunk, elgondolkodunk, mennyire fontosak az fent említett (zárójeles) dolgok. Én köszönöm 🙂🙂

      Törlés
  3. Ja, és az ellátásról amit írtál, meg a kedves emberekről, el vagyok ájulva 👍👍👍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak meresztettem a szemeimet, bár neem a júniusi ott tartózkodásomkor is nagyon pozitívak voltak a tapasztalataim.

      Törlés
  4. De jó, nagyon örülök. :) Akkor most pihenj, reméljük, hogy már nem fog fájni, és rendbe jön minden. :) De szép ilyenkor az élet! :)))) Betty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Igen, kis pihenés még kell, aztán remélem, minden rendben lesz.

      Törlés
    2. Így legyen! :)) Betty

      Törlés
  5. Hála istennek, hogy vége a szenvedésnek!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon drukkoltam, örülök, hogy nem kellett a műtét! Pihenj és regenerálódj hamar. ♥

    VálaszTörlés