Drága Anyukám!
Négy éve voltál fél éves emlőtumor-műtött. Még otthon laktatok mamival. Nem volt időm főzni, és nem szerettem volna, ha te nekiállsz egy ebédnek, így vittem a kedvenc mohácsi éttermedből az egyik kedvencedet: velős húst rizibizivel.
A tortát a Szekeresből rendeltem neked.
Ebéd után együtt sétáltunk a ház körül, megnéztük a kertet, mint minden alkalommal,amikor csak nálatok jártam.
Három éve egy nappal előbb ünnepeltünk, akkor gyűlt össze a család a Nagy Asztal köré.
Két éve is voltam nálad, együtt látogattuk meg mamit, aki azon a nyáron került otthonba.
Akkor már majdnem teljesen kipakoltad a hőgyészi házat, én pedig egy csomó dolgot áthordtam a lakásodba Mohácsra, hiszen egy hónap múlva költöztél.
Tavaly, a 70. szülinapodon már Mohácson éltél. Egyre nagyobb derékfájdalmaid voltak. Már augusztusban elkezdtünk szervezni neked teljes titokban egy rendhagyó, nagyon szép szülinapi partit, de ekkor már nagyon gondolkodtam rajta, hogy le kellene mondani, annyira nem voltál jól. A húgom alapból egy otthoni, kisebb szabású bulit szeretett volna, én meg nem tudom, talán érezhettem valamit, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy egy tényleg szép ünneplés legyen. Csak előtte nem sokkal árultam el neked, mérges voltál, aztán megenyhültél, amikor megtudtad, hogy a húgomék is jönnek és együtt lesz a szűk család. Begyógyszerezve, lassan, de boldogan telt az ünneped.
Ez volt az utolsó Nagy Asztal veled. (Akkor még nem is sejtettük.)
Nálad folytattuk a sütivel-kávéval az ünneplést.
Két hétre rá voltál hajlandó orvoshoz menni. Ekkor kiderült, hogy nagy a baj, de itt még "csak" csontáttétről tudtunk, és időpontot kaptál egy CT-re. Két és fél hónap múlva pedig itt hagytál minket örökre.
Anyu, ma fújod el az égi tortádon az első szülinapi gyertyát. Kilenc hónapja költöztél odaátra. 71 éves lennél. Boldog születésnapot! 
Míg élek visszavárlak
Éjszakánként, mikor csillagok milliói
vakító lánggal fedik be az eget,
arra gondolok, vajon merre járhatsz,
Gondolsz-e még az otthont adó házra,
azokra a parkban lévő szél borzolta fákra,
melyek alatt oly sokszor megpihentünk,
egy-egy csókos suttogásra.
Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek,
Én újra és újra visszavárlak téged.
Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,
ahol karjaival ölelt az őszi napsugár.
Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,
mert nem akar szűnni a fájdalom.
Hiába jönnek felváltva a hónapok, az évek,
már nem lesznek soha ugyanolyan szépek.
Tudom, az idő nem kegyelmez senkinek,
ami egyszer elkezdődött, annak vége lesz.
Hiába ellenkezünk, könyörgünk vagy sírunk,
ha eljön a pillanat, azt is ki kell bírnunk.
Hiányod mérhetetlen fájdalmat okoz,
ami erőtlenné teszi megtört, fáradt szívem,
hiszen túlságosan nehéz elfogadni azt,
hogy kettévált utunk többé nem ér össze sosem.
Kun Magdolna
