Évzáró

Az első ballagás és évzáró, amikor anyu már nincs. Ma hazahoztam a virágokat és az ajándékokat (amiket szívből köszönök minden kis csimotának, szülőnek, polgármesternek). 

Tavaly anyuhoz vittem. Mert imádta a virágokat, mert neki voltak vázái, mert nála volt virágállvány és ablakpárkány, ahol szerettek is lenni a növénykék. Istenem, csak egy éve volt... Azóta nincs már anyu, a méz kanapé, a vázái, a virágai. Azért 3 vázát elhoztam, tudtam, hogy lesz alkalom, amikor tudom majd használni.

Két éve ezen a napon hozták meg anyu mosógépét a lakásba. Azóta ez is elkerült.

Három éve pedig nem voltam a ballagáson, mert anyut vittem Pécsre sugárkezelésre...

Hat éve egy másik suliban én tartottam az évzárót.

Ma -is- szinte egész nap az egyik beszámolót írtam (igazgatói, iskolatitkári feladat, de nálunk egyik sincs, a két kollégám bizonyítványt, törzslapot, oklevelet írtak, nyomtattak), segítettem mindenben, amiben kellett, ezer fokban. Délután volt az évzáró, az első új esemény anyu és mami halála óta. (Azt hiszem, értem a gyászév fogalmát, minden ilyen új esemény azért kemény dolog.) Megint csak nem tudtam teljesen ott lenni lélekben, de nagyon igyekeztem. A gyerekek tündériek voltak. (Azért nem egyszerű ám egy negyedik osztályt elbúcsúztatni, amikor négy évig 10 hónapon át napi szinten együtt voltunk, láttam őket fogváltós ovisként a suliba jönni, aztán nagy negyedikessé válni, némelyikük majdnem akkora, mint én; megismerni, megszeretni őket -és a szüleiket-, aztán elengedni...)

Este végre jött egy zivatar, ami enyhülést hozott a hőség után. Villám-fotók. Nem a legjobbak, de az enyémek. :)