2024. április 28., vasárnap

Vasárnap

Valahogy így telnek a napjaim: 


Az idő száguld, a feladatok, megoldandók a munkahelyen is, otthon is csak nőnek, növekednek, sűrűsödnek. Ha egy valamit elintézek, jön kettő másik.

Roppant fáradt vagyok mindig (mindig, mindig...).

Amióta anyu meghalt, Sok minden megváltozott. Szerintem bennem is. Például képes vagyok magam "kívülről" látni. Látom, mit hoztam a szüleimtől, a családból, és mi az, amit nem kell továbbvinnem. De találtam olyat is, amit szeretnék "folytatni". Látom, mi fontos. És egyre inkább kezdem tudni kiválogatni, mi az, ami NEKEM fontos. És hogy ezzel egyedül nekem van dolgom. Hogy ki mit mond, gondol róla, az már nem az én saram. (...)

Az alvásidőm hossza javul. Sajnos korán csörög a vekker, még hétvégén is, de hát dolog van. Újra konstatáltam, hogy stresszevő vagyok, ezt tudatosan le kell győznöm nagyon gyorsan. (...)

Irtó rossz a memóriám. Ha valamit fel is írok, rendszerint egy része elmarad...

Ma reggel kimentem a teraszra, gondolatban összeszedtem 3 dolgot, amit, ha bemegyek, megcsinálok. Hja, gondolod? Otthon maradt mami partedlije, a nővéreknek az ajándék (mindig viszek, nem érdekel, ki mit gondol), és még valami, amire most sem emlékszem 🙈 Végül is tankoltam indulás előtt és ez volt a legfontosabb.

Éhes nem voltam reggel, de szomjas igen. Odafelé majdnem egy liter vizet megittam. Örömteli, hogy jól dolgozik a vesém, de csak odafelé kétszer (háromszor?) álltam meg vizeletüríteni. (Mondjuk tök pozitív, hogy autóval mehetek és -majdnem- akkor állok meg, amikor csak jónak látom.)

A szedresi lehajtónál (9 után) már korgott a gyomrom. Oké, a jánosmajori "csárdában" kérek majd két tükörtojást. Hja: nem volt nyitva. Sebaj. A településke után meg kellett újra álljak üríteni. Ahogy a parkolás (út szélén biztonságban megállás) után átmentem az útszéli erdősáv másik oldalára, elvégeztem a dolgom és ahogy körülnéztem, elámultam: csak pár méterre az úttól, és csönd. Zöld. Bogarak. Növények. Madarak. Dombok. Kék ég, Napsugarak. Élet. Nagyon hiányzik.

Gyönkön aztán vettem egy boltban nasit az ápolóknak.

Mamilátogatás után egyszerűen képtelen voltam vezetni. Megálltam a gyönki benzinkúton, vettem egy kapucsínót, leültem, és ott írtam meg az előző blogbejegyzést. Sajnos nincs mentes kávé, a koffeintől megint remegett a kezem és nem voltam jól, de ebbe nagyrészt belejátszott mindaz, amit mamival átéltem. Vagy fél órát várnom kellett ezután is, ittam, pisiltem. Akkor vettem észre: véletlenül elhoztam mami teás flakonját... (Sebaj, amit ma vittem, ott van...) A pályán aztán megint kezdtem a légzőgyakorlatokat (mint mindig, ha vezetek), és igyekeztem nem elaludni (meleg is volt, fáradt is voltam).

M. kocsijával voltam, az a minimum, hogy nem koszosan adom vissza. Amikor hazaértem, le akartam mosni, de nem volt apróm. Így először boltba mentem (apróságok, kefir, pékáru...). Kocsimosás után anyu lakásába kicsit (pakolás). Amire mentem le a parkolóba, a frissen mosott autót két akkora plecsni galambtrutyi díszítette... Ezt nem lehet így hagyni (sajnos a galambcar roppant gyorsan mar...), vissza a mosóba... 


Itthon még ténykedés (mosás, egyebek).

Nagyon jól jönne holnaptól legalább egy hétvége...

Maminál


Nagyon öreg. Nagyon fáradt. Szörnyen lassan, de simán lehetett vele kommunikálni. 

Kérdezte, főztem-e megint kompótot. Ma barackbefőttet vittem, még ő tette el anyuval Hőgyészen 2021-ben. Azt is megette az utolsó falatig, a levét a kanalába öntve a legutolsó cseppig megitta. Elmajszolta mellé a muffint, amit tegnap sütöttem. Ivott szódát, amit vittem.

Beszélgettünk a szobában. A gyönyörű néni az ablak előtt most is némán feküdt. P. mami a másik ablaknál ma is folyamatosan bekapcsolódott a beszélgetésünkbe és próbált átmászni a rácson. Az ajtónál megint új beteg feküdt gyomorszondával, egy néni, aki a múlt héten még az asztalnál ült.

Megnéztük a fotóalbumát. Mindenkit megismert. Aztán kivettem kicsit. Pár percig csukott szemmel sütkérezett a napsütésben, aztán kérte, hogy vigyem vissza, mert jönnek.

A szobában becsukta a szemét. Hallgatott. Egyszer csak felnézett:

- Megjöttek. Itt vannak.

-Kik, mami?

- Ez egy próba. Megnézik, kik a jók. Őket elviszik haza.

- Hová haza?

- Messze. Nagyon messze. Amikor már nem dobog a szív. Oda nem tudsz jönni látogatni. A Hold mögé.

- Te jó vagy, mami. És én nagyon szeretlek. (Hosszan megöleltem és igyekeztem visszatartani a könnyeimet.)

- 94 év az sok. Nagyon sok. A lábaim éjjel annyira fájtak, hogy nem tudtam aludni. A fogaim már nem is sárgák, barnák. Remélem, hogy kiválasztanak. Veled nem tudok már hazamenni. De ők elvisznek. Szeretnék már menni. Nem tart már sokáig.

 ...