Munka után -nem kérdés- mamihoz a szekszárdi kórházba.
Vért kapott, három féle infúzió csepeg, mami jól van. Nagyon jól néz ki, nincsenek fájdalmai (hála! ezért imédkoztam fél este).
Az elején izgatott: azt hitte, levágják a lábát. Megnyugtatom. Azt hiszi, a bonyhádi kórházban van. Ráhagyom. "Most megnyugodtam, hogy itt vagy. Azt hittem, nem értesítenek, hogy itt vagyok."
Hozzák a gyógyszereket, a vacsorát. Ápoló: nyugodtam adjam be, etessem meg. Beadom, mint 3 hónapja anyunak. Megetetem, mint 3 hónapja anyut. Itatom. Nyugtatom. Simogatom. Fogom a kezét. (...)
Mami tényleg jól van. Nagyon hálás vagyok érte.
Anyut kétszer kérdezte.
- Fekszik?
- Igen, mint te most.
- Kap tablettát?
- Igen, fájdalomcsillapítót.
- Igen, fájdalomcsillapítót.
- Nem, rákos gyógyszert.
...
Holnap műtik. Délután megyek megint.
M-val beszéltem este, az ápoló, akivel anyu sokat volt. Csinált egy tálat, holnap viszi anyuhoz a temetőbe.