Tegnap reggel késve értem a suliba: baleset volt (már megint) az autópálya-felhajtónál.
Ma reggel beültem a parkolóban az autóba. Amikor becsuktam az ajtót, mögém állt egy autó. Gyorsan indítottam, fényszórót kapcsoltam és hátramenetet. Sikeres volt a "hadművelet", az illető látta, vette a lapot, hogy ki szeretnék állni, visszaült az autójába és kicsit hátratolatott. (Ki lehet éppen szedni a kocsit mögötte álló autó ellenére is, de kinek van kedve hajnalban hosszú percekig centizgetni... )
Kikanyarodtam a ház elől, pár méterrel arrébb meg kellett állnom az úton: egy mókus ült holt nyugiban az úttest közepén és mosakodott. Vártam egy darabig, aztán megkértem, fáradjon kicsit arrébb. Nem siette el a dolgot, de aztán már elfértem mellette. (Ki hinné el, ha azt mondanám: azért késtem, mert egy mókus mosakodott az út közepén és nem fértem el tőle?)
Kínlódok, szenvedek a munkahelyen. Roppant vegyes gyerekanyag, összevont német (és népismeret és etika) órák, már a 2. óra után lóg a nyelvem, a 3. órában már a nevemet sem tudom, délutánra halálosan fáradt vagyok. NEM lehet 8 órában a tanítás mellett-után felkészülni az órákra, de ha 0-24-ben csak ezzel foglalkoznék, akkor sem biztos, hogy elég lenne. Hétfőn 8 és fél óra bent, kedden 12 óra bent, és így tovább, és ha hazaérek, szó szerint már semmire nem vagyok képes. .. ...
Idén is az egyik óra végi kérdésem: hogy érezted magad a mai órán? A nagyok (3-4. o.) szmájlikkal fejezhetik ki, aki szeretne, el is mondhatja, miért. Ez a mai:
Habár a módszertanban mást jelent "az óra elérte a célját", nekem ez az egyik legfőbb cél. Mert feltételezem, hogy ha jól érzi magát, akkor a fejében is marad valami. Sztem több, mint ha végigstresszeli a negyvenöt percet.