kép Jó, hogy van naptár. Jó, hogy a számítógépen látom, milyen nap van, hányadika. Mert pl. most konstatáltam, hogy kedd van, érzésre pedig olyan, mintha két hetet egyszerre letudva lenne vasárnap. Írtam már: most egy ilyen időszak van. Forest Gumpnak érzem magam, a feladatok azt harsogják, hogy Fuss, Forest, fuss!, a testem-lelkem pedig, hogy Stop!. Ma munka. Rohanás haza. Gyors ebéd. Munka itthon (III. negyedéves értékelés rögzítése a Krétában). Csisszre rohanás a fogorvoshoz. Kezelés. Robogás haza. Házimunka. Futás újra a városba (anyu ügye, B-nek bolt). Gyorsan haza. Telefonos ügyintézés. Gyors vacsi. Házimunka. Neten ügyintézés. És este van. A műtéti hely irtó érzékeny a stresszre, azaz a külső-belső behatásokra. Pár napja olyan fura érzés van ott. Egyértelmű jelzésnek tudom be a lassításra. Ha minden jól megy, kb. 1-2 hét lesz ennyire túlfeszített, aztán -remélem- lehet kicsit "többet pihenni", kicsit lazítani. Ha nem lehet, akkor is kell. Érdekes, hogy a húgommal mindig is és most is mennyire közel állunk egymáshoz, és hogy az életünk valahogy hasonlít, és mégis úgy van ballanszban, hogy sok esetben segíteni tudjunk egymásnak. Talán most először fordul elő, hogy egy anyuval kapcsolatos dologban mindketten szinte pontosan egyformán tudunk segíteni: kicsit egymásnak is, de főleg anyunak. Mintha egy kötél két végét fognánk mi, testvérek, és anyu fogná a közepén. A naptár dugig tele egész hétre. Ja, nem. Hajnalonta még van pár szabad óra esetleg alvás helyett. Na ez rossz vicc volt, az alvás kell. Lassan megyek is. Hiszen -mint az előbb csekkoltam- holnap még csak szerda. |
Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.