 |
| kép |
Két hónapig a műtét, majd a ko.vid miatt szinte csak feküdtem, majd ültem, kicsit sétáltam. Egyetlen dologgal kellett foglalkoznom: hogy pihenjek, gyógyuljak. Mostak, főztek, takarítottak rám, bevásároltak, ügyintéztek, fürdettek, kötöztek... A fájdalmakat és kellemetlenségeket leszámítva arany életem volt. Most már pár napja magam intézem a dolgaimat, és mivel még nem vagyok a topon, ez szörnyen nehéz. Agyban is összeszedni a tennivalókat, aztán meg megvalósítani. Két hónapja ma vezettem először. Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, ne parázzak, úgy fog menni, mintha ki se maradt volna 2 hónap, és tényleg így volt. Csak bankban voltam (rezsi), könyvesboltban (tavalyi kari ajim ajándékutalványt vásároltam le, ma volt erre az utolsó nap) meg a yodafonnál ügyintézni (ezek nagyjából egy helyen vannak), de úgy elfáradtam, hogy az csuda. Aztán itthonról intézkedtem még, most este dobozoltam, hát purci néni vagyok rendesen. Persze mindez most sem panasz, arra akartam csak kilyukadni, hogy nem könnyű a visszarázódás a hétköznapokba, pedig ugye még nem is dolgozom. (No a munka sem tart már sokáig...)
De a lényeg: ha nem is gyorsan, ha nem is "tökéletesen", de megyek, csinálom.
